Érintő – vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

Ma a húsvéti ünnepkör lezárásához érkeztünk. A nyugati egyház a 10. században ezt az ünnepet áttette november 1-re, mert akkor szentelték fel a bizánci császártól megkapott Panteont minden szentek tiszteletére. 

A mai nap, az Egyház üdvözültjeinek közös ünnepe. Ha pünkösd az egyház születésnapja, akkor mindenszentek vasárnapja a Krisztus oldalán állók seregszemléje.

Naponta, amikor a Szent Liturgiát ünnepeljük, tizenegyszer utalunk az istendicsőítésünkbe bekapcsolódó „minden szentek”-re. De van egy csendes ima, melyet a szentáldozás után, az elbocsátás előtt imádkozik a pap, amit a hívek nem hallanak, pedig egész napunkra programot ad: „Hálát adunk neked emberszerető Urunk, lelkünk jótevője, hogy e mai napon is méltattál bennünket mennyei és hallhatatlan titkaidra. Igazgasd ösvényeinket! Erősíts meg a te félelmedben! Őrizd meg életünket! Biztosítsd lépteinket a dicsőséges Istenszülő s mindenkorszűz Máriának és összes szenteidnek imái és könyörgései által!”

Kalkuttai Teréz anyát egyszer egy körülötte sertepertélő újságíró megszólította: „Teréz anya! Önről azt mondják ám, hogy ön egy szent.” Teréz anya válasza: „Miért, Ön nem szent akar lenni?” A szentek, amíg e földön éltek, az életszentséget nem mint valami elvarázsolt állapotot élték meg. Nem látomásokat, nem extatikus ujjongást, nem állandó vallási gyakorlatok végzését, hanem valami végtelen nagy ragaszkodást Jézushoz, és általa az Atyához a Szentlélekben. Ez a ragaszkodás erősebb lett minden más érzésnél, gondolatnál, eseménynél. Erősebb az evésnél, ivásnál, nemi vonzódásnál. Pontosabban mindezek átjárta bennük az Istenhez való tartozást. 

Amikor arról panaszkodunk, hogy „ma már semmi sem szent”, akkor egy értékrend felborulása miatt siránkozunk. Eltűnt valami, ami fontos volt számunkra, hiányzik az „Eszme”, mely egész emberségünket igénybe veszi. A tengők-lengők csapatában rosszul érezzük magunkat. Szeretnénk feltenni az életünket egy értékes cél oltárára. Mert egy céltalan nemzedék, jövőtlen nemzedék! Emberhez méltatlan az a magatartásforma, amelyik egyik napról a másikra „vegetál”, anélkül, hogy vágy fűtené a holnapért, tenni szeretne a jövőért, azaz feladatokat találna, célokért lelkesedne, érezné, hogy ő itt és most fontos, komoly dolga van, szükséges a jelenléte. Nem csak meggazdagodni akar, hanem szeretne másokat gazdagítani.

A szentek másokért élő emberek, másokat gazdagító emberek voltak. A szentség a maradéktalanul odaadott, „másokra pazarolt” élet. A keresztény élet nem más, mint Krisztus követése. Ezért a szenteket ne maradi, jámborkodó embereknek tartsuk, mert ők az igazi haladás szolgái, akik odaadták magukat, hogy az üdvösségtörténetben Isten eszközei legyenek. Tudjuk, hogy nevünk napja általában védőszentünk égbe költözésének ideje. 

Ferenc pápa kézbe vette és megcsókolta István királyunk áldott jobbját, példaként állította elénk Szent Erzsébet asszony szegények fölé hajló jóságát, beszélt Romzsa Tódor vértanú-püspök egyházhűségéről, és megerősített bennünket, hogy szentségre, választott népe vagyunk Krisztusnak.

De Mindenszentek ünnepén elsősorban a névtelen szentek sokaságát köszöntjük, azokat az ismeretlen apákat és anyákat, akiknek mindig azon járt az eszük, hogy mit tehetnek övéikért, akiknek soha sem volt „saját idejük”, mert három műszakban „égették” magukat, hogy mindent megteremtsenek a rájuk bízottaknak. Azokra, akik soha nem mentek nyári szabadságra, mert nem volt miből.

Ünnepeljük a virrasztó asszonyokat, az aggódás könnyes szemű mártírjait, akik tönkremennek betegeik ápolásába, ünnepeljük a túlórázó apákat, akiknek fáradtan is maradt kedvük arra, hogy játszanak gyermekeikkel, vagy segítsenek a dolgozatírásban.

Ezen a napon megvalljuk, hogy nem csak azok a szentek, akiket az Egyház hivatalosan szentnek nyilvánított. Világgá kürtöljük az örömöt, hogy a szentségnek nincs „receptkönyve”, nincs kijelölt helye és ideje, nem lehet korlátok közé zárni, nem egyházi felügyelet alatt növekszik, nem egyeseknek fenntartott agyontömjénezett páholy.

Nagyon hálás vagyok azoknak, akik nyolc részben feldolgozták Boldog Brenner János 26 éves pap történetét „Legyetek szeretettel” címmel, emlékül a kommunisták papi áldozataira. „Az Istenszeretőknek minden javára válik” volt papi jelmondata, és mint Tarziciust, őt is az Oltáriszentség védelmében szurkálták halálra az ÁVÓ emberei. Unokáinknak igaz tükröt állítottak, hogy mit kellett elszenvednie a hívőknek a kommunizmus 40 éve alatt. 

A szentség mindenkinek elérhető! A szentségért mindenki megdolgozhat. Jézus mindannyiunkat hív a szentségre, s mi nem szavainkkal, hanem cselekedeteinkkel, egész életünkkel válaszolhatunk neki. Szentnek lenni annyit jelent, hogy többet akarunk az „itt és most” boldogságánál.  A szentek: égbe igyekvő emberek. 

Ők az elégedetlenség művészei. Semmi sem köti le őket itt a Földön véglegesen. Ők az állandó hiányt érzékelők, a mindig új és új utat keresők. Két lábon járó, de szárnyakat követelő lelkesedések.

A szent: Istentől meghívott ember, Isten szólítására szabadon felelő személy. Ő az eléghetetlen csipkebokor fényességét elviselő bátorság, állandó nyugtalanság. A szent sohasem „fér a bőrébe”. Képtelen arra, hogy állandóan csak vízszintesen közlekedjék. A szentnek nem csak előre néz a szeme, mert arra is kíváncsi, ami a magasban van. A szent ellene mond a nehézkedési törvénynek, őt nem győzi le a gravitációs erő. A szent nem zuhanhat le a földre, őt a röpülés élteti. A szent az az asszony, aki „röpül felénk”, amikor kis szobájába toppanunk. Eredményeit nem magának köszönheti, csodálkozó szemét Jézustól kapta. A nagyra nőtt szívű emberekről emlékezem, amikor a „mindenszentekről” gondolkodom. Azokról, akik sohasem maguknak éltek.

A szentek Istenből élő emberek voltak, ezért tudták magukat haladéktalanul másoknak adni. Állandóan volt erőtartalékuk a jósághoz, nem merültek ki a szeretetszolgálatban, mert a Végtelen Szeretet forrásából merítettek.

Valójában egyedül Isten a szent. De az ő kívánsága az, hogy mi is szentté legyünk! Vannak, akik komolyan veszik ezt a felszólítást, és így részesednek Isten szentségéből.

Szeretek minden szentet! Mert minden szent képviselője annak a Végtelen Szeretetnek, Akit Istennek hívunk. 

Hiszem, hogy nem csupán ezen a napon van „nagy öröm” az Égben, hiszen a szentek az állandó örvendezés birodalmában, az Örökkévaló Jóság szeretetének melegében élnek. Ezért fohászkodom naponta családi imámban: „Tedd szentté a családunkat, egyesítsd szétszórt nyájadat!” Ámen

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell

Nyíregyházi Egyházmegye