Timár a Tisza partján, a tokaji hegy védelmében fekvő, csendes kis község. Az itt lakó emberek sokat és keményen dolgoznak. Kevés idő és lehetőség van a kikapcsolódásra, társasági és közösségi életre, szórakozásra. Ezért fiatal atyánkban, Bődi Gáborban felmerült egy gondolat: rendezünk egyházközségi napot! Nem titkolt szándéka volt az sem, hogy ez az esemény templomunk búcsúünnepének fényét emelje. Így az időpont már adva volt: szeptember eleje, Szűz Mária születésének ünnepe.

Kezében tartva a szálakat, velünk, a képviselő-testület tagjaival több héten át tartott a szervezés. Az emberek között már csak ez volt a beszédtéma. Őszinte kíváncsisággal várta mindenki, mert ilyen még sohasem volt a falunkban. Végre eljött szeptember 4-e. A Jóistennek is kedvére volt a szándékunk, mert pár napos hideg eső után kellemesre váltott az időjárás.

Imaórával kezdődött a nap, melyet a templomban koliba-megáldása és elfogyasztása követett. Sokan voltak, akik most találkoztak először ezzel a böjti eledelünkkel. A gyermekeket a szabadban felállított kézműves sátrakba várták, ahol elsősorban pedagógusok foglalkoztak velük. Nagy volt az érdeklődés mindenhol. Aki mégsem talált kedvére valót, az nagyobbak irányításával métázhatott. A felnőttek ez idő alatt kellemes beszélgetésekkel találtak egymásra, pl. egy rég nem látott osztálytárs vagy ismerős.

Délben, mikor a harang megszólalt, ismét a templomban gyűltünk össze, ahol Terdik Szilveszter művészettörténész előadását hallgattuk meg templomunkról és annak történetéről. Ezután egy fiatal együttes, a Klérosz műsora következett az események sorában. Mindenki áhítattal hallgatta azt az üzenetet, amit ők hoztak nekünk a „Túloldaról”.

Természetesen nemcsak a lelkünket tápláltuk, hanem a testünket is. Kint az udvarban ügyes kezű férfiak főztek nekünk finom borjú- és báránypörköltet. Ebéd után még a gyerekeket különböző sorversenyek foglalták le, egy kis szusszanást adva a szülőknek. A napot este vecsernye zárta, ami már felkészített a másnapi búcsú ünnepére.

Hálát adunk Istennek, hogy fogta a kezünket, vezette lépteinket, hogy megtaláljuk egymást, és valóban együtt töltöttük ezt a napot.

Természetesen köszönet mindenkinek, aki bármi kicsivel is hozzájárult ennek az együttlétnek a teljességéhez.

Az úton valaki rám mosolyog
nem az számít, hogy kicsi vagy nagy,
lelkem érzi, mit szeme mond:
ne félj, nem leszel soha magad.

Gyere hát velem, ha úgy akarod,
hisz úgy is egy az utunk.
Te is őt keresed, te is őt akarod,
Isten felé már együtt futunk.

Szeretettel:

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum