A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica menekültügyi tevékenységéről olvashatnak a Menekültek Világnapja kapcsán.
Sajtóközlemény
„Június 20. a menekültek világnapja, így fontos, hogy ezen a napon megemlékezzünk minden olyan testvérünkről, akik valamilyen üldöztetés miatt szülőföldjüket, országukat elhagyni kényszerülnek. „Jövevény voltam, és befogadtatok.” (Mt 25,35), ezért is különösképpen fontos, hogy az együttérzésen túl, tevékeny cselekvéssel is segítsük, támogassuk menekült embertársainkat főként olyan időkben, amikor a szomszédunkban háború dúl, és közvetlenül látjuk, érezzük az emberi szenvedést. A Katolikus Karitász is így tett, és a háború kitörése óta segíti munkatársaival és önkénteseivel közvetlenül a Magyarországra érkező menekülteket. Így a megemlékezés, szolidaritás, odafigyelés és cselekvés mellett ez a nap a köszöneté is. Köszönet minden önkéntesnek, segítőnek, munkatársnak és szervezetnek, akik támogatják, befogadják a háború elől menekülő embertársainkat! Ez a nap a reményé, a hité és az imáé is, hogy a háború mielőbb véget érjen és akiket most befogadtunk, mielőbb hazatérhessenek otthonukba.” – emelte ki Écsy Gábor a Katolikus Karitász országos igazgatója a menekültek világnapján.
A Katolikus Karitász a háború kezdete óta a barabási fogadóközpont működtetésével, valamint a Budapesti Olimpiai Központban – a többi segélyszervezettel együttműködve – élelmezéssel, továbbá a szervezet kiterjedt önkéntes hálózatán keresztül ideiglenes szálláshelyek biztosításával és az egyházi infrastruktúra ideiglenes menedékhelyként való hasznosításával reagált rögtön a felmerült humanitárius válsághelyzetre. A szervezet továbbra is folytatja az azonnali ellátást igénylő szükségletekre való reagálást, beleértve a menekültek határon történő fogadását, ellátását. Ilyen formában eddig 21.000 menekült ellátását segítette Segítő Pontjain a szervezet, valamint 567 menekült számára biztosít jelenleg is átmeneti lakhatást, szállást.
A változó igényekre, szükségletekre, a menekültek folyamatos áramlására és a hosszabb távú szükségletekre reagálva a Katolikus Karitász Budapesti Integrációs Központja 2022. június közepe óta segíti a hazánkban letelepedni kívánó menekülteket számos szolgáltatással. A Központ mindeddig 1885 menekült számára biztosított támogatást, fejlesztést, valamint szolgáltatásokhoz való hozzáférést. A központ lakhatási támogatási programot biztosít, megélhetéshez szükséges utalványokat nyújt, valamint integrációs munkát végez, többek között:
• pszichoszociális, mentális segítségnyújtást
• egyéni esetkezelést
• nyelvi képzést
• munkaerőpiaci fejlesztést
• közösségi és szabadidős programokat és kulturális orientációs foglalkozásokat,
• egészségügyi szűrőprogramokhoz való hozzáférést
• valamint gyermekek részére fejlesztő programokat (nyári táboroztatást)
Aki csatlakozni szeretne a segítő összefogáshoz, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal segíthet, vagy online adományozással juttathatja el támogatását a karitasz.hu oldalon.
Forrás: Katolikus Karitász, fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír, Vermes Tibor/Katolikus Karitász
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |