Érintő – vasárnapi gondolatok Dr. Mosolygó Marcell atyával

Mt 8,5-13

Krisztusban Kedves Testvérek!

Josef Klausner (+1958) izraeli történész majdnem két évezreddel Jézus születése után írta meg az első héber nyelvű zsidó szemléletű Jézus-életrajzot. Tanulmányozta, hogy vajon Jézus vétett-e a zsidó vallási törvények ellen, és megállapította, hogy nem. Sőt azt is észrevette, hogy a pogányok iránti nyitottsága vallását képessé tette arra, hogy a jámbor pogányokat később felvegye az Egyházba. A mai evangéliumi történet ennek a nyitottságnak a legfényesebb és „legfehérebb” bizonyítéka. Aki Kafarnaumba elzarándokol, – hála Istennek kétszer megtehettem –, a fekete bazaltkőből épült város romjain megpillantja a vakítóan fehérlő hellenista zsinagógát. A környéken több tíz kilométeres körzetben nincs fehér mészkő vagy márvány. Ez a fehér zsinagóga hirdeti a mai történetben szereplő jámbor római százados művét. Csak félig igaz, amit Lukács evangélistánál a helyi zsidók mondanak róla: „A zsinagógát is ő építette nekünk” (Lk7,5). A római katonaság nem épített zsinagógát, de Galileában a zsidók és a pogányok példamutatóan békében éltek egymás mellett. A névtelen, humánus római százados, valószínűleg a helyőrség parancsnoka volt. Tudta, hogyha besegít a zsinagóga építésébe, és a katonai szállító járműveket a helyi lakosok rendelkezésére bocsájtja, olyan kapcsolatot épít ki a zsidókkal, amely megkönnyíti a későbbi rendfenntartást. Így is történt, hiszen a Jézushoz járuló zsidók szóltak az érdekében: „szereti népünket” (Lk 7,6).  Ezt biztos nem sok rómairól mondták a zsidó közösség tagjai. 

A történetben a százados nem magának vagy családtagjának, hanem egy szolgájának gyógyulását kéri Jézustól. Tudja, hogy a gyógyításra a zsidó vallási törvények szerint nem kerülhet sor az ő házában. Ezért mondja, hogy Jézus egyetlen szavával a házon kívül is meggyógyíthatja a szolgát. A katonai rendszabályok alapján meg is indokolja: „magam is alárendelt ember vagyok”. Jézus így fogalmazza meg csodálatát: „Ekkora hitet még Izraelben sem találtam”.

A római százados hitvalló szavai olyan mély nyomot hagytak a keresztény közösségben, hogy az áldozás előtti ima a római szentmisén az ő szavainak a parafrázisa: „Uram, nem vagyok méltó ….” (Bárcsak elevenen élne bennünk a százados megrendítő alázata, átérezve, kit veszünk magunkhoz!) Ez a névtelen római, megelőzve sok más pogányt, a nemzeti és vallási ellentétek áthidalásában bízó hit példaképe, a gyógyítás pedig a bízó hit jutalma lett. 

Igaz emberség, de még igazi Istenhit sem csak Izraelben található, hanem a választott népen kívül is, olykor még tisztább alakban – gondoljunk csak Jóbra, aki „feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat” (Jób 1,1), vagy akár Sába királynőjének alakjára. Az „idegenek” között is voltak példamutatók.

Minden vallási közösségben működik a "klub szellem": aki hozzánk tartozik az jó, aki nem, az rossz. Jézus a bízó hitet, és nem a hitvallás formáját nézte. Ne sértődjünk meg, ha Isten most is meghallgatja azok imáját, akik a templomon kívül és nem magukért, hanem másokért kérik. Jézus barátainak és ellenségeinek köre nem fed le egyetlen társadalmilag ismert csoportot. Krisztus mindegyikünk szívét és lelkét vizsgálva hozza meg ítéletét. Számára nem csoportok, pártok, felekezetek, hanem emberek léteznek, akik megérzik a könyörületes Isten közelségét, és hisznek a segítségében. Ők Isten igaz gyermekei. Akármilyen nyelvet beszélnek, és akármilyen kultúrát ismernek, és akármilyen a társadalmi státuszuk. Nem könnyű ezt a „klub szellemet” levetkőzni, Jézus példáját követni most, amikor soha nem látott számban találkozunk más földrészről származó idegennel a fővárosban és nagyobb településeken, és nem turistákkal.

Az Egyház alapvető jellemzője, hogy küldetése az egész emberiséghez szól. Isten egyetemes üdvözítő akarata minden emberre kiterjed, amint az nyilvánvalóvá lett Igéjének megtestesülésében, akinek „hatalma van minden ember fölött” (Jn 17,2), Isten minden embert üdvözíteni akar. Az egész emberiség, minden ember és emberi helyzet kapcsolatban áll Krisztussal, mindenki Isten meghívottja, az Ő erőterében mozog, akár az elfogadás, a keresés vagy éppen az elutasítás módján.

Nem véletlen, hogy Máté evangéliumában a feltétlen hit első képviselője ez a pogány ember. Így fejti ki kedvenc témáját: a pogányokat valódi hitük igaz izraelitává teszi – együtt lesznek a terített asztalnál az ősatyákkal (Iz 25,6-8) – míg a zsidók (és „klubtagok”) elveszítik ezt a címet, mert nem hittek a Messiásban. Lukács még inkább szereti kiemelni a pogányok hitét a zsidók hitetlenségével szemben. (7,50; 8,25 stb.)

Az igazi hit sokszor éppen ott van, ahol nem várjuk, és ott nincs, ahol a „kiválasztottság” alapján meg kellene, hogy legyen. Ezen a vasárnapon gondoljam végig életemet, és nézzek bele a százados által elém tartott tükörbe és őszintén válaszoljak: - Mi van az én hitemmel?

Ámen!

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye