A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Hirportál podcast vendége Kocsis Dániel görögkatolikus lelkész volt.
Miért maradt meg a zarándoklat évezredes hagyománya a 21. században is? Mit keresnek és mit találnak a mai zarándokok utazásuk során?
Eről beszélgettünk Kocsis Dániel görögkatolikus pappal. Onnan indultunk, hogy a zarándokhelyeknek, kegyhelyeknek van egyfajta vonzerejük.
Miben rejlik ez a „vonzerő” - tettük fel a kérdést.
– Az ember életének értelme, hogy van valamilyen célja, amit el szeretne érni és keresi ezt a célt valami magasztosabb dologban, tettben vagy élményben. A zarándokhelyek, azok a horizonton megjelenő, lelki értelemben vett kapaszkodók, melyek elérése motivációként tűnik fel az ember életében. Nem véletlen tehát, hogy évezredes hagyományként része marad életünknek a zarándoklat, s persze nemcsak a keresztény világban, hanem minden vallásban és kultúrában természetfeletti erővel bír. Úgy gondolom, hogy a zarándoklaton keresztül a legfőbb megtapasztalás a célbaérés, s ezáltal értelmet nyer az is, amit életnek hívunk, amit hétköznapi törekvésnek, gürcölésnek nevezünk – mondta Kocsis Dániel atya.
A görögkatolikus pappal Kanalas Ottilia beszélgetett.
Forrás: szon.hu, fotó: Sipeki Péter / szon.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |