Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – III.

Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – III.

Idén nemcsak résztvevőként, de a főszervező csapatot is erősítve érkeztek Magyarországról, Nyíregyházáról fiatalok az olasz városba, Loretoba, ahol évről évre ökumenikus táborba várják a keresztény fiatalokat szerte a világból. A második és harmadik napon is sok-sok élménnyel gazdagodtak a résztvevők, akik újra összefoglalták a velük történteket.

Szöveg: Linczenbold Eszter, Pór Nikol, Ecsedi Panna, Orosz Zsófia, fotó: a táborozók2023. július 27. 12:07

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 495 napja íródott

A keddi napot reggel imádsággal indítottuk, melyet a románok vezettek, de a kápolnában az ukránok és mi, magyarok is otthon érezhettük magunkat, hiszen mindkét nemzet nyelvén különböző imádságokkal, énekekkel színesítettük a szertartást. 

Ezt követően a román delegáció tanúságtétele következett. Témájuk a béke volt, s ez az egész tábor alatt visszatérő motívum volt. A délelőtt a román csapat által felvetett kérdések megvitatásával folytatódott kisebb körben, ahol a béke témájával a barátkozás is együtt járt.

A nap közepén igazi lelki feltöltődést jelentett az imádság. Délután a szabadprogramon saját delegációnkkal tölthettük az időt: a parton, a városban.

Délután a vegyes nemzetiségű csapatok számoltak be a kérdések kapcsán kialakított nézetükről. Az esti ima után pedig az ukrán csapat vezette workshopon vettünk részt, melyen varenyikit (ukrán tradicionális étel) készítettünk közösen énekeltünk és táncoltunk.

A szerdai napot egy számunka különleges szertartással indítottunk, hiszen részt vehettünk egy román ortodox liturgián.

A délelőtt folyamán ortodox vallású fiataloktól hallgathattunk meg két tanulságtételt, melyek nagyon felemelőnek bizonyultak, hiszen sokunk szívét megérintették.

Ezt követően látogatást tettünk a loretoi polgármesteri hivatalba, ahol a polgármester személyesen fogadott minket. Az ott eltöltött idő során minden nemzet bemutatkozott, illetve nemzeti ajándékokkal lepte meg Loreto vezetőjét.

Napirendünkhöz hűen a nap közepén részt vehettünk egy csendes imádságban (fény imája), ahol szert tehettünk egy kis lelki nyugalomra. Ez az imádság mindannyiunk számára lelki feltöltődést és nyugalmat ad a délután előtt.

Az ebédet követően sétáltunk Loreto belvárosában, ahol igazi olasz fagylaltot ehettünk. A nap további részében a kiscsoportos beszélgetésekre került sor, majd ezeket osztottuk meg egymással, kértük ki egymás, illetve a lelki vezetőink véleményét.

Az esti ima is lelki erőt nyújtott az további  programokhoz. A magyar delegáció többsége a román görögkatolikus delegáció workshopján vett részt, ahol többet megtudhattunk kultúrájukról, ezt a programot jó hangulatú tánccal zártuk.

A magyar delegáció szokásos esti imája következett mindezek után, s később a jó hangulatot folytatván előbb tánccal, majd játékkal fokoztuk a hangulatot. Ezt követően, hogy el tudjunk csendesedni a nap végére, közös imával zártuk a napot.

Egyre inkább látszik és érződik az, hogy a társaságunk nagyon összeszokott, alkalmazkodóképes és odafigyelünk egymásra.

Kapcsolódó:

Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – II.

Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – I.

Szöveg: Linczenbold Eszter, Pór Nikol, Ecsedi Panna, Orosz Zsófia, fotó: a táborozók

Nyíregyházi Egyházmegye

Loreto, tábor, nyár ökumenikus, ifjúságpasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert