A görögkatolikus templom kettős ünnepe Mándokon

Augusztus 6-án az egyházközség hívei a környező települések papjaival, és a város vezetésének képviselőivel együtt ünnepelték a templom címünnepét, Urunk Tábor-hegyi színeváltozását. A szentbeszédet Páll Miklós atya, sárospataki parochus mondta. Ünnepi gondolataiban rámutatott arra, hogy a templomot 49 éve szentelték fel, a Szent Miklós Szeretetotthon pedig 25 éve működik. Ez az idő a történelemben és az Isten színe előtt is egy pillanat csupán, de az itt élők, az alapítók és építők életében ez maga a történelem. A közösség és az otthon alapítói is úgy kezdték el munkájukat, mint ahogyan a Tábor hegyén a Jézussal lévő tanítványok meghívásukkor, akik nem tudták, hogy mire vállalkoznak, mi vár rájuk, csak hallgattak Jézus hívó szavára. Ezek a tanítványok ott, a Tábor hegyén sejtették meg, hogy ki az, akit követnek, és megfogalmazták, ’Uram, nekünk jó veled lenni’. Talán ez a gondolat vezette a közösség alapítóit, hogy éppen ezt az ünnepet válasszák a templom címünnepének, mert felismerték, hogy boldog az az ember, aki rátalál az Istenre, és vele éli az életét.

Miklós atya a szeretetotthon alapításával kapcsolatban felidézte Máté evangéliumából azt a szakaszt, amit Húshagyó vasárnap olvasunk fel: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” (Mt 25,35-36).

Miklós atya ott volt, tevékenyen segítette az otthon elindulását, így tapasztalatból tudta mondani, hogy az alapítók ezzel a gondolattal indították el 25 évvel ezelőtt az szeretetotthonban végzett szolgálatot: „hogy befogadják azokat, akik gyámolításra szorulnak, ételt adjanak azoknak, akik már maguktól nem tudnak étkezni, egy pohár vizet adjanak azoknak, akiknek a keze nem ér el a pohárig, felöltöztessék azokat, akik maguktól már nem tudnak felöltözködni, és a betegeket ápolják, hogy öregségükben, betegségükben emberhez méltó életet élhessenek. Ez az irgalmasság útja, s ez az út vezet a mennyek országába.”

A Szent Liturgia végén külön köszöntöttük azt az öt munkatársunkat, akik 25 éve, egészen a kezdetektől az otthonban dolgoznak. Az emlékplakettet azzal a gondolattal adtam át, hogy ha visszatekintenek erre a 25 évre, az elvégzett munkájuk, szolgálatuk nyomán sok szép virágot: a szeretet és az élet gyönyörű, Istennek is kedves virágait láthatjuk.

Terdik Ágnes intézményvezető asszony – aki maga is a köszöntöttek között volt – a személyes élményeket idézte fel, elmondta, hogyan kerültek munkatársaink az otthonba, és hogyan végzik fáradhatatlanul szeretetszolgálatukat. Ezúton is köszönjük Terdik Ágnes, Darmainé Szkibák Tünde, Krisztiánné Darmai Anikó, Dojcsák Viktornak és Szabó Zoltán munkatársunknak a 25 év minden fáradságos munkáját, és a – reményeink szerint sok évnyi – további közös munkájukhoz kérjük a Jóisten bőséges áldását!

Az ünnepi körmenet végén az egyházközségünk tagjainak kertjeiben termett gyümölcsöket szenteltük meg, majd a terített asztal mellett késő estig folytattuk az ünneplést, felidézve sok vidám és megható történetet a szeretetotthon emberöltőnyi történetéből.

Hála legyen Istennek az eddigi áldásáért, sok kegyelméért! Maradjon velünk továbbra is, legyen áldása mindazokon, akik Krisztus szeretetparancsát így váltják életre!

Szöveg: Szirmai Máté Ferenc helyettes lelkész, fotó: Danku Márton

Nyíregyházi Egyházmegye