Érintő - vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

Mt 22,2-14

Krisztusban Kedves Testvérek!

Akivel otthonunkban együtt eszünk, az vagy családtagunk, vagy barátunk: az asztalközösség már önmagában a személyes kapcsolatok ápolásának felső fokát jelenti. Ha pedig esküvői és lakodalmi meghívást kapunk, megérinti szívünket az öröm, amely akkor jelentkezik, amikor fesztelenül együtt ünnepelhetünk azokkal, akiket szeretünk, akik fontosak nekünk, akik jövőjéért szeretettel aggódunk. Az együtt-étkezés és a lakoma jelrendszerét kiválóan értő és megélő ókori keleti ember az Istennel való legbensőbb együttlétet is az asztalközösség képében ragadta meg. Izaiás (25,6-10) jövendölése az Istennel végső közösségnek, a messiási kor egyetemes örömének így ad hangot: „Sion hegyén a Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.” A legvérmesebb emberi vágyak teljesednek majd be:

„az Úr örökre megsemmisíti a halált, letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön”. Az emberiségnek csak egy feladata van: elfogadni az isteni lakomára szóló meghívást.

Az átlagember életében különleges ajándékként jelentkezik az olyan rendkívül megtisztelő meghívás, amelyet ha elutasít, egész későbbi életében bánni fogja, hogy nemet mondott. Kosztolányi Dezső, aki szeretett sokat utazni, egy alkalommal hosszabb időt töltött Utrecht városában, melyhez közel, egy kastélyban élt visszavonultan a trónjáról 1918-ban lemondott II. Vilmos német császár. 1931. október 30-án a következő levelet kapta írónk az udvarmestertől.: „Ő Felségeik, a Császár és a Császárné kéretik, hogy szombaton, november 7-én 1 órakor ebédre jöjjön el a doorni házba. Hálás volnék egy rövid értesítésért, s bátor leszek majd önt az említett napon 12 óra 30 perckor a doorni ház kapuboltozatánál várni, ahonnan Ő Felségeikhez fogom majd kísérni.” Kosztolányi frakkot öltött, s elment az excsászárhoz ebédelni, amiről, és főként az étkezés alatti – kultúráról folyó – érdekes eszmecseréről hosszú cikkben számolt be.

Van tehát olyan meghívás, amelyet szinte lehetetlenség visszautasítani. A jézusi példabeszéd éppen ezt a gondolatot domborítja ki, felhasználva az Izaiás által közismerté vált lakoma-képet. A király, aki többet mint ünnepséget: menyegzős lakomát készít fiának, nem más, mint Isten. Ő Jézus eucharisztikus, halált legyőző lakomájára először a meghívottakat, Izrael fiait invitálja. A főpapokhoz és a nép véneihez címzett parabola leleplezi, hogy a választott nép közömbösen reagált: „de azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek, az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után”. Mások pedig az üzenetet vivő szolgákat megölték vagy megverték. – Mit tesz a király? – Kiküldi szolgáit az útkereszteződésekre, hogy akit csak találnak, hívják meg a menyegzőre: Isten a pogányok felé fordul, mert akaratának be kell teljesednie, hiszen örök terve, hogy a lakodalmas ház megteljen vendégekkel.

A szolgák „jókat és gonoszokat” egyaránt összeszednek – s ezzel tulajdonképpen egy másik példabeszéd kezdődik, mely kiegészíti ez elsőt: nemcsak az elutasítással, de a méltatlan részvétellel is meg lehet sérteni a meghívót. A biblikusok vagy a keleti szokásra utalók (a házigazda ünnepi ruhát küld a meghívóval együtt), vagy pusztán a nem rendbe tett saját ruha magyarázatával próbálják megfejteni a titkot: hogyan kérheti számon a király a menyegzős ruha hiányát, ha az utcáról hívták be a vendégeket? Annyi azonban bizonyos, hogy ez az illető saját hibájából történt, hiszen „csak hallgatott” a ruháját firtató kérdésre. Bizonyára az a közömbösség jellemezte, mely szerint a meghívó és az ünneplőbe öltözött társak megtiszteltetésnek vehetik, hogy ő egyáltalán hajlandó volt helyet foglalni a vendégek között. Jézus példabeszéde így nem csak üdvtörténeti utalást tartalmaz, hanem az egyháztörténelem minden keresztényéhez szóló figyelmeztetés is.

Ma tőlem is megkérdi az új egyházi év kezdetén, hogy a megszentelő kegyelem állapotában van-e a lelkem? Azoktól, akik halálos bűnt nem követnek el, azt szoktam kérni, hogy lehetőleg négyszer egy évben – a három nagy ünnephez kapcsolódóan és a pócsi búcsún – járuljanak szentgyónáshoz, hogy minden vasárnap örvendezhessenek a Jézusi vendéglátásnak.” Ízleljétek és lássátok milyen jó az Úr! Boldog ember, ki őbenne bízik!” Ámen

Az elmélkedést meghallgathatja dr. Mosolygó Mercell atyától podcast csatornánkon ERRE a linkre kattintva!

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye