spiritual balm at all times

Jn 3,13b-17

Krisztusban Kedves Testvérek!

A természettudósok jelentős csoportja kételkedik abban, hogy a világban tapasztalható fejlődésben van-e tervszerűség, van-e határozott iránya? Azt mondják: semmi okunk nincs arra, hogy az embert tökéletesebb élőlénynek tartsuk, mint a méhet vagy a rózsát. (Teilhard: Az emberi jelenség 153. old.) A hívő felfogás szerint Isten teremtő akarata emelte az embert a teremtés-piramis csúcsára, abba a szellemi magasságba, ahol az ember találkozhat Teremtőjével.

Erről a találkozásról szól az egész Biblia, erről beszélget ma Jézus Nikodémussal, a félénk tanácsnokkal, aki éjjel kereste fel. Nikodémus nem volt egy Jézushoz megtért ember, aki valamilyen belső megvilágosodás erejében futott Jézushoz. Kereső és kutató lélek volt, és maradt éveken át. Majd a Golgota áldozata sodorja Arimateai Józseffel együtt véglegesen Jézushoz.

És Jézus mégis neki mondja el az evangélium legszebb mondatát: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Amikor 1878-ban felállították Londonban a 3000 éves gránit obeliszket, a Cleopátra tűjét, amelyet a fáraók földjéről hoztak, talapzata alá helyezték el a XIX. század Üdvözletét az L. századnak. Néhány pénzérmét, különböző súlyokat, evőeszközöket, gyerekjátékokat, London akkori telefoncímtárát, egy köteg újságot, 12 női arcképet, egy csomag hajtűt, piperecikkeket, egy borotvát, egy papírtekercsen az obeliszk feliratának hiteles másolatát, és egyetlen egy bibliai mondatot 250 nyelven, a most olvasottat. 

Azaz az evangéliumok evangéliumát, mert ebben az egyetlen igében benne van:

1. Ki az Isten. 2. Miért jött Jézus. 3. Kihez jött.

Jézus mondotta ezt Istenről, ezért számomra ez a leghitelesebb, amit valaha Istenről mondottak. Hiszen a Fia mondja az Atyjáról. Jézus első megállapítása Istenről az, hogy Ő, az Isten a kezdeményező. Nem az ember az Isten felé. Isten legfőbb tulajdonsága, hogy szeretni tud. Tehát nem valami elvont, személytelen, vagy teológiai végső valóság. Tehát nincs ember a földön, bármilyen elhagyatottnak is érzi magát, hogy ne lenne valaki, aki őt ne szeretné – az Isten. Sőt az egész kozmoszt (világot) szereti. Hiszen az ő világa.

„Egyszülött Fiát adta”: Adhatott volna mást is az Isten. Például egy új tízparancsolatot. Vagy angyalokat. Vagy egy különleges szellemet. De emberbe materializálta, hogy így az ember értse őt. Számunkra így transzformálta és konkretizálta legérthetőbben. És megérthetően. Gyökössy Endrének van erre egy jó hasonlata: Valahogy úgy értjük meg ezt az isteni emberrélevést Jézus Krisztusban, mint ha például egy méheit nagyon szerető méhésznek módjában állna egyszer méhhé változtatni a fiát, csak azért, hogy egyszer „kaptáron belül” mondathassa el vele, mutassa meg valamiképpen, kicsoda is Ő, a méheket gondozó Gazda.

Azért is adta Fiát, hogy valamiféle fogalmunk legyen, kicsoda Ő, az Atya. Így még egy gyermeknek is elmondható: olyan az Isten, mint Jézus volt a földön. Így valami fogalmunk támad, kikké lehetnénk és kellene is lennünk, nekünk embereknek. Hiszen Jézus az ember prototípusa. Ő az ember.

Azért is adta Fiát, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen. Hadd kérdezzelek meg Kedves Testvérem csöndesen: megvagy-e? - Nem vesztetted el a fejed? - A szíved? - A lényed magját? - Életed értelmét?

Hogy aki hisz Őbenne, örök élete legyen. S megvallom, hogy legalábbis számomra itt nem annyira azörök a hangsúlyos, hanem az élet. Én nem szeretnék testben örökkön örökké élni, különösen nem úgy, ahogy most élek ezerféle emberi bajjal, fogyatékossággal, bűnösen. De azt nagyon szeretném, ha életem már most élet lenne, amely méltó arra a névre, hogy élet és úgy, hogy ennek még inkább élet legyen a folytatása. Nem is annyira mennyiségi, mint minőségi élet. Egyik unokámnak Zóé a neve. Ha kimondom a nevét, de ha csak meglátom, rögtön a „dzoé chariszamenosz” a föltámadt és örök életet ajándékozó Krisztus jut az eszembe. 

A János evangélium jellegzetességei közé tartozik a nagyívű teológiai elképzelések felvázolása. Mózes rézkígyó állítása és Jézus keresztáldozata, a két különböző szintű szabadító áldozatnak az összekapcsolásaegyedülálló szimbolika János evangéliumában. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén leborulunk az Életadó Kereszt előtt, és hittel csókoljuk. Mert nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) Miről beszél tehát a kereszt? Arról, hogy így szeret engem az Isten, igent mond rám, és az életemre. A szenvedésben nem vagyok egyedül. Annak a kezében nyugszik a sorsom, akit úgy hívnak, hogy Szeretet. Elfogadott engem, és odaadta magát értem. Nem a semmi ásít felém, nem értelmetlen, közönyös, közömbös emberek vesznek körül. Kételkedhetnek bennem, gyanúsítgathatnak, vádolhatnak is, el is hagyhatnak – az a hallgató kereszt mégis arról beszél, hogy az Isten minden előfeltétel nélkül szeret. Akár a lassan 550 napja tartó háború harcterén súlyosan sebesülve, akár magányos börtöncellában vagy kórházi ágyon kirajzolódik a kereszt, és a kereszten a Szeretet. Belőle sugárzik az „a remény, mely nem csal meg.” (Róm 5,5) Rá hagyatkozva lehet vállalni az életet, a küzdelmet és a halált. Ámen.

Szöveg: Dr. Mosolygó Marcell, fotó: pecsiegyhazmegye.hu

Nyíregyházi Egyházmegye