A tökéletesség szilánkjai – rendkívüli tárlatvezetés a Görögkatolikus Múzeumban

Aki ismeri Kisléghi Nagy Ádám művészetét és ars poeticáját, az tudja, hogy a művészetet és a világot egyaránt Istenhez viszonyítja, ezért amiről beszél, az kristálytiszta, sallangoktól mentes, olykor az indulatot és iróniát sem nélkülöző, őszinte hitvallás. 

„Egyetlen valóság van: az Isten” – idézte Hamvas Béla gondolatát, mely mondatot egész előadásának kiindulópontjaként jelölte meg. „A bűnbeesés előtt ugyanaz volt az ég és a föld, ugyanaz volt fönt és lent, a föld az isteni tökéletességet tükrözte – de aztán minden összezavarodott. Erre utalnak Szent Pál szavai is: most csak tükör által, homályosan látunk, de akkor majd mindent színről színre. Az égi tükör, a tökéletesség tükre összetört, és a modern alkotók, a konzumizmus, a pénz, a hatalom, az emberi természet még apróbb darabokra töri. Ez a múzeum a tökéletesség tükrének néhány szilánkját tárja elénk. Ezeknek a szilánkoknak az összegyűjtése és kiállítása azt sugallja, hogy van még remény ebben a zűrzavaros, talajt vesztett világban.”

„A modernség világában igazi kihívás szépet, értéket alkotni, mert a fehér vásznak, néhány krisz-kraksz és egyéb lehetetlen dolgok kiállításának kora ez, amelyben aztán ezek az „alkotások” százmilliókért, milliárdokért találnak gazdára. Ebben a világban jól esik szemtelennek lenni, jól esik fricskát mutatni a progresszív, avantgárd áradatnak azzal, hogy az Istent helyezzük a középpontba az életünkkel, a hitvallásunkkal, a művészetünkkel. Mert a művészet nem az egyénnek, az egyénről szól, hanem egyedül Istenről. Mert a művészet szent. Nem profán, nem öncél, nem „geg”. A művészet törvény, de nem öntörvény. Szent, mert szolgál, mint az angyalok. Mélyről indít ugyan, de felemel, és nem letaszít. A művészet maga a nagyszívűség, sohasem kicsinyes. Egyedien egyetemes, személyesen általános. Valóság és nem imitáció. Gondolat és nem asszociáció. Minőség. Kinyilatkoztatás és nem ködösítés. Érzelem, de nem érzékiség. Nem történet, hanem létező. Ezért nem antik és nem modern. Iránytű, szeizmográf, mindig időszerű. Állandóan változik és mégis állandó. Tőmondat és nem fecsegés. A művészet gyönyörködtető és fájdalmas. A rejtettről az érthetőn keresztül tud szólni, nem pedig a rejtettről a rejtetten keresztül. Mindenkihez, nem csak az elithez.”

A művész a teremben látható ikonokon, festményeken és liturgikus tárgyakon keresztül mutatta be a többszáz évvel ezelőtt alkotó festők üzenetének lényegét, melynek szolgálatába úttörő színhasználatot is alkalmaztak. „Az avantgárd és az expresszionisták azt vallották, hogy felszabadították a színeket és a korábbi akadémikus festészetet fölváltották a tiszta színekre, és kitalálták a komplementert, a valőrt és így tovább. Ezeket a képeket nézve bátran kijelenthetjük, hogy az avantgárd, meg az expresszionisták semmi újat nem találtak föl, sőt, ezek a képek forradalmian újak, olyan színelméletről és színtudásról tanúskodnak, hogy föltehetjük a kérdést: mi is akkor a modernség?”

„Ezek a képek azt bizonyítják, hogy az emberek látni kívánták az égi tükröt, a tökéletesség tükrét.”

Ilyenhez hasonlította az ikonosztáziont is, amely a szakrális, a Szent terét rejti el az emberek elől. „Az ott a menyország nagykövetsége, az azt díszítő ikonok pedig sejtetik a mögötte rejlő misztériumot.”

A tárlatvezetést követően kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt a művésszel, valamint dr. Jankáné dr. Puskás Bernadett professzorasszony kérésére szakmai műhely keretében festészettechnikai előadást tartott a Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak és a téma iránt érdeklődőknek.

Szöveg: Király András / Görögkatolikus Metropólia

Nyíregyházi Egyházmegye