Virtual visit in the church of Fábiánháza

Nagyon szép templombelső tárul fel a fábiánházi görökatolikus templomba belépő látogató előtt, és első pillantásra is feltűnik, hogy mennyi sok kincs és érték rejlik ebben a templomban. Mikor született a templom, mikor építették?

A templom, ahogy most látjuk, az 1829-es állapotot mutatja, akkor történt az utolsó nagy átépítés, akkor bővült a templom a szentéllyel, a krilloszokkal és a toronnyal.

Ezt megörökíti egy tábla, amely a szentély falában van elhelyezve. Az első két sora ószláv nyelvű, a többi pedig latinul van írva, és szépen bemutatja, hogy 1829. április 4-én az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, az Istenszülő Szűz Máriának és minden szenteknek a nevében köszönet azoknak, akik lehetővé tették vagy támogatták ezt a templomot: I. Ferenc, magyar király, Alex Pócsi, munkácsi püspök, Bazil Vajda helyi parókusok idejében, és mint jótevőt megnevezi a Károlyi családot, akinek köszönhető, hogy létrejött így ez a csodálatos templom.

Ha már említettük a parókus atyát, a sírját is megtalálhatjuk a templom mellett.

Igen, a jó hívek megőrizték ezt a lelki atyát, nagyon szépen van a sír feliratán megnevezve: „kedves jó lelki atyaként”, aki ezt a nagy munkát irányította, majd 1849-ben hunyta le a szemét örök nyugalomra. A templom jelenlegi falától pár méterre, az északi oldalon van elhelyezve az ő, a felesége, és az édesanyjának a földi maradványa.

Amikor kint jártunk, láttam egy címert, melyről kiderült, hogy a Báthori-család címere, a templom oldalában pedig szintén különleges kövek kerültek feltárásra, és az is kiderül erről a templomról, hogy valószínűleg nem ez az 1800-as években épült templom az, ami legelőször ezen a helyen állt.

Valóban, a krónikák azt írják, hogy 1232-ben ezen a helyen Szent Benedek tiszteletére állt templom.

Bencés diák voltam, így személyes érdeklődésem miatt is kicsit utánabogarásztam. Kiderült, hogy ebben az időszakban egészen a XVI. század végéig Nagyecsedtől Délre, Nagyecsed és a mai Tiborszállás települések között van egy úgynevezett monostordomb, és feltehetően azon a helyen állt az a bencés monostor, ahonnan az atyák az ecsedi láp szélén lévő településeken lakó hívek lelki gondozását végezték.

Fábiánháza ugye a nyugati parton áll, feltehetően csónakkal közlekedtek a jóatyák, a többi településre is jártak, és hozták el ide Szent Benedeknek, Európa társvédőszentjének a tiszteletét.

Nagyon fontos volt ebben az időben, hogy megtanítsák arra az embereket, ami örök és ma is nagyon fontos, hogy imádkozzál és dolgozzál; és felépítettek itt egy kultúrát, megismertették az emberekkel az őket szerető Úristent.

És aztán  jött a történelemnek a sok-sok vihara; a török dúlás alatt az emberek elmenekültek, be a lápba. Ők ismerték az utakat, ösvényeket, amelyeken biztonsággal lehetett közlekedni, és feltehetően ők ugye elmenekültek, elbújtak a törökök elől, viszont így itt maradt a templom.

A 16. században azt írják a krónikák, hogy elhagyatott. Először csak az olvasható, hogy a teteje beomlott, majd pedig, hogy a falak állnak, de már azok is omladoznak. És az 1600-as években betelepülő reformátusok veszik először birtokba ezt a templomot, tehát a római katolikusok után a reformátusok, és magukhoz, istentiszteletükhöz megfelelően alakítják át.

Innen lehet később a Báthoriaknak a kapcsolódása...

Igen, majd pedig 1752-ben a Károlyi-családnak a segédletével meggyőzik a református testvéreket, hogy építsenek egy új, nagyobb templomot, és ezt a templomot átadják a görögkatolikusoknak.

Ezután a görögkatolikusok belakják, befedik, kialakítják a maguk liturgikus rendjét, és amikor pedig kinövik a templomot, akkor következnek a bővítések.

Abban az időben, itt nagyon szegény világ volt, és éppen ezért óriási dolog az, hogy egy ekkora templombővítésbe kezdenek. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor kezdték, és meddig tartott, de egy pár évtized alatt felépítették ezt a hatalmas tornyot, kibővítették a templom alapterületét majd’ a duplájára. Berendezték, megvásároltak egy ikonosztáziont, mégpedig egy drága ikonosztáziont, amelyik feltehtően nem ebbe a templomba készült, mert olyan nagy, hogy még nem is fért be.

Arról vannak-e dokumentumok, hogy hogyan hozták be az ikonosztáziont?

Erről nem tudok sajnos.

Munkácsi műhelyben készült, és a szakértők azt írják, hogy ennek a mintájául a munkácsi székesegyháznak az ikonosztázionja szolgált.

Ez számomra azt mutatja, hogy ezek az emberek nem átlagosat akartak itt, hanem nagyon nagy áldozatot vállaltak, hogy egy ekkora, 56 képpel rendelkező ikonosztáziont építessenek.

Ha belegondol a mai ember abba, hogy 56 ikont megfestettek, azzal a rengeteg aranyozással, amely bemutatja Paradicsomnak a különféle gazdagságát, gyümölcseit, szóval magát a mennyországot akarja bemutatni.

Biztos vagyok benne, hogy azok az egyszerű emberek, akik az adományaikat adták ehhez az ikonosztázionhoz, nem láttak, és biztos nem ízleltek olyan finom gyümölcsöket, amelyeket itt bemutatnak.

Melyek azok az egyes elemek, melyek itt feltűnnek?

A faragványok, ezeknek a sokszínűsége, ez a gyönyörűséges gazdagság, ez a pompa, a gyümölcsök, a szőlő, a gránátalma, kétféle körte, a virágok, az valami olyan csodálatos szépséget rajzolnak ide, hogy valóban azok az emberek, és mi is a mennyországban érezhetjük magunkat.

De újra csak szeretném hangsúlyozni ennek az áldozatát, hogy én el tudom képzelni, hogy egy kép, még akár egy kisebb ikonkép is, egy sárkunyhónak az árába került. És ezen a településen volt annyi ember, aki ilyen áldozatot vállalt, hogy ez a templom ilyen gyönyörű legyen.

Az ikonosztázion első, a királyi ajtó, valamint az alapképek fölötti sorában, ahol Jézus Krisztusnak az egyes életeseményeit, illetve az evangéliumi eseményeket látjuk, van egy különleges, más ikonfalon nem látható jelenet, mit lehet erről tudni?

Igen, ugye az ünnepsorról beszélünk, az ünnepsor bemutatja a legfőbb ünnepeinket, és van egy kép, a menekülés Egyiptomba, a Szent Család menekülése, mellyel nem nagyon szoktunk találkozni az ünnepsorban. Sokat gondolkodtam, elmélkedtem azon, hogy miért tartották azok az emberek fontosnak az 1700-as évek végén, hogy ez a kép ide kerüljön.

És – a művészettörténészek lehet, hogy nem értenek ezzel egyet, de – én azt gondolom, hogy talán azért, mert ők is máshonnan jöttek. Felvidékről jöttek ezek az emberek. Lehet, hogy menekültek is egy kicsit. Lehet, hogy a megélhetésük ott valami nagyon-nagyon nagy nehézségekbe ütközött, és eljöttek egy új hazába, és ebben az új hazában itt akarták tudni velük az úr Jézust, aki szintén menekült, és ez már nagyon időszerű gondolat.

Menekült emberekről beszélünk, illetve betelepült emberekről beszélünk. Kikkel indult meg a fábiánházi görögkatolikus szervezőlelkészség annak idején? Milyen összetételű volt a település, és mennyi görögkatolikus hívő építette föl ezt a templomot?  

Hát annyit tudok, hogy a krónikákból olvashatjuk, hogy először hat család költözik át Mérk településről, ugyanis a parókiának a központja az 1700-as évek derekán Mérken volt.

Onnan költözik át egy néhány család, és írnak egy kérelmet a megyéspüspöknek, hogy megosztozzanak annak a templomnak az ikonosztázion-képein. Áttelepültek ide, és feltehetően jól érezhették magukat, mert nagy családokká alakultak, nagyon gyorsan népességrobbanás indult el, és így azt írják szintén a krónikák, hogy az 1700-as évek közepén alapították meg itt a fábiánházi parókiát. A pecsétünkön az 1753-as évszám szerepel.

Az ide érkező feltehetően ruszinok, rutének, mindenképpen szláv népelem, akik újjáépítik ezt a templomot, és alakítják ki. Erről tanúskodik, hogy az ikonosztázion képein a feliratok ószláv nyelvűek, úgy, ahogyan az 1829-es felújítást bemutató tábla is kétnyelvű, ószláv és latin. 

Egy kicsit, hogyha beljebb haladunk a szentély felé, és a diakónus ajtón keresztül bepillantunk a szentélyhez, az oltár fölött egy szentélyképet látunk. Erről mit tudunk?

Igen, ez az oltárépítmény, szerintem a Nyíregyházi Egyházmegye egyik legrégebbi és legszebb oltárépítménye, amelyben a titkos vacsora ikonja helyezkedik el.

Én úgy tudom, hogy ez az ikon már olyan rossz állapotban volt az 1900-as években, hogy föltették a templom padlására, és ehelyett a kép helyett rendeltek egy festőtől egy utolsó vacsorát ábrázoló képet, azt megfestette, és az volt elhelyezve az oltárban.

Ugyanígy az ikonosztázionon is kicserélték az apostolok képeit, és szép latin hagyomány szerinti képeket helyeztek el.

Az oltárépítmény három oszlopa mind különböző módon kidolgozott, teljesen áttört faragványok díszítik: gazdagsága és pompája olyan szép kultúrát mutat be, ami nagyon megbizsergeti az embernek a lelkét. A lelkemben megint az áldozat jelenik meg, amit hozni akartak az emberek az Úristennek: a legszebbet, a legdrágábbat, a legfönségesebbet, és valahogy ezt ragyogtatja meg ez a míves munka, ami itt látható.

A szentély oltárképén hátulról felfüggesztve egy festményt látunk. Mit lehet erről tudni?

Ez az az oltárkép, amiről az előbb is beszéltem, hogy miután az eredeti ikonkép rossz állapotú volt, restaurátor pedig nem volt, aki helyre tudta volna szépen állítani, rendeltek egy utolsó vacsoraképet.

Ez Leonardo da Vinci mindenki által ismert utolsó vacsorájának egy másolata, vagy egy arra nagyon hasonlító festmény. Egy kicsit más a háttere, de a maga a kompozíció nagyon arra a képre hajaz.

Szép míves: nagyon szép arcok, Krisztusnak az alakja csodálatosan van megfestve, megszólítja, megigézi az őt körülvevő apostolokat. Nagyon szép, csak nem a mi hagyományunk szerint való.

Nem ez az egyedüli tárgy, mely az oltárkép mögött, a tartóoszlopokon függ. Mi a történetük ennek a két régi keresztnek?

Én nem tudom, de egyet tudok: engem ez mindig szíven üt, hogy az elődeim, akik itt szolgáltak ezen a helyen, ezekkel a keresztekkel adtak áldást. A régebbi szerintem 150-200 éves is lehet, megkopott. Mint az a Krisztus, aki nagyon-nagyon sok kegyelmet juttatott, adott a hozzá fordulóknak sok-sok évszázadon keresztül ezen a helyen. Számomra egy kicsit kifejezi az áldozatot: »én most is keresztet vállalok mindenkiért, érted, aki hozzám fordulsz, és átadom testemet véremmel, testemmel, véremmel táplállak«.

Az ikonosztázion és az oltárkép különlegessége mellett a templom belső díszítő festése, a falfestmények is megérdemelnek néhány szót, ugyanis itt a szentélyben van egy nem kézzel festett Krisztus képmás, római hagyományok szerint Veronika kendőjének hívjuk ezt a fajta ábrázolásmódot, és ezt egy igen híres görögkatolikus atya festette, aki egyúttal ikon- és templomfestő is volt.

Puskás Lászlónak és leányának, Bettának a munkája, az 1970-es években festették, Puskás László akkor még nem volt görögkatolikus pap, de később valóban az lett. És nem csak ez az egyedüli festménye itt a templomban.

A hajóban három nagy kép látható, az egyiken a Pantokrátor a négy evangelistával, a másodikon az ószövetségi Szentháromság-ábrázolás, gondoljunk Rubljov Szentháromság ikonjára, annak egy modernizált változatát látjuk.

És a harmadik képen pedig az Istenszülő születésének az ikonja látható, ezek hatalmas képek, körülbelül 40-50 négyzetméteres szekkóképek.

Ez a harmadik kifejezetten a templom címünnepe miatt is kerülhetett valószínűleg ide?

Mindenképpen, igen.

Van egy szószéke is a templomnak…

Igen, a templomnak a berendezése a 19. század elejéről való, és a mi liturgikus életünk egy kicsit másabb volt még akkor, hiszen a latin testvérek hatására szószékeket helyeztek el görögkatolikus templomokban is.

Ma már nem használjuk, de megmaradt a szószék, mely egy jó pásztor ábrázolást mutat, szintén latin hagyomány szerint.

A latinizáló hatás itt, ebben a templomban az ikonosztázion hátoldalán is fölfedezhető, hiszen ott is találhatunk latin szentképeket.

Igen, ez is mutatja, hogy az mindenkori ember keresi az útat, és keresi az önkifejezését, keresi a maga helyét.

És egyszer úgy találjuk, hogy igen, mi erős keleti hagyományúak vagyunk, aztán úgy gondoljuk, hogy semmi baj, ha más dolgokat is elhelyezünk, és azzal teremtünk kapcsolatot, és hát újabban pedig fölfedezzük azt, ami valóban a mi igazi kincsünk, amiért az őseink áldoztak, és ezeket helyezzük előtérbe.

Mit tudunk az ikonosztázionnak a tanító Krisztus alapképéről, amely viszont egészen újszerűnek tűnik?

Messziről nézve, aki bejön a templomba, csak azt látja, hogy egység, szép harmónia van. Holott ez a kép egészen új. 2014-ben Seres Tamás festő-restaurátor művész készítette ezt a Krisztus ikont. Az benne a csodálatos, hogy a művész úr volt olyan alázatos, hogy a képet hozzáfestette a környezethez.

Az itt megjelenő Krisztus teljesen olyan, mint a főoltáron, a titkos vacsorán lévő Krisztus. Az arca, a mosolya, a ruhái, a ruháinak a díszítése, így, aki annyira nem ért hozzá, nem is veszi észre, hogy ez egy modern kép, mert úgy van megfestve, hogy azt a hagyományt viszi tovább.

Ugyanúgy, hozzá kell tennünk, le lett cserélve az egész apostolsor is, az 1970-es években.

Tudni kell, hogy volt a templomban egy nagy tűzvész az 1950-es években, és annak következtében a Krisztus-ikon megégett, valamint a fölötte levő képek szerkezete megsérült, bekormozódott. Akkor úgy ítélték meg, hogy nem felújíttatják az apostolsort, hanem újat festetnek helyette.

De ezek is a régi szláv hagyományt tükrözik, a megjelenésük is, és az ószláv felirat is, korhű.

Az előbb arról beszélt atya, hogy minden kornak az embere keresi a helyét. Atya egykori bencés diákként került ide, egy olyan helyre, ahol feltehetőleg bencés atyák indították be a hitéletet. Mondhatjuk azt, hogy atya megérkezett, megtalálta a helyét? Vannak-e tervek a jövőre nézve a templom körül?

Igen, a hivatásomat, gyakorlatilag az egész életemet, hogy így alakult, én a bencés atyáknak köszönhetem. Pannonhalmán voltam diák, és nagyon megérintett az a lelkület. Ideérkezve pedig olyan érzésem volt, hogy hazajöttem, oda, ahonnan indultam.

Ez földrajzilag is igaz, mert nyírcsaholyi vagyok, és ez a falu Fábiánháza szomszédja.

És lelkületben is így van, mert úgy érzem, hogy én belül valahogy hozzátartozok azokhoz az atyákhoz, akik itt, a monostordombon élték le az életüket. Törték nemcsak az ugart, hanem a lelkeket föl, és próbálták kinyitni az Úristen felé.

Akkor sem volt könnyű, ma sem könnyű, de ahogy ők éltek és szolgáltak, az Úristen kegyelme megáldotta munkájukat, és eredményt értek el. És én ennek a szellemében próbálok munkálkodni.

És hát persze, hogy vannak terveim, ahogy a bencésektől tanultam, »imádkozzál és dolgozzál«: magam is kertet művelek. Szeretek ott dolgozni, szeretek elfáradni is benne, megizzadni is egy kicsit, mert az szerintem tetszik az Úristennek. Nagyon is tetszik, amit a bencés atyák évszázadok óta a gyógynövények termesztésével, levendulával, körömvirággal, egyéb gyógynövényekkel tesznek.

Úgyhogy a terveim között egy ilyesmi szerepel, hogy a templomkert egy részét hasonlóan szeretném majd formálni, kicsit bemutatni Szent Benedeknek az életét, munkásságát itt ezen a keleti vidéken, ebben a faluban.

Minden jót kívánok atyámnak ezekhez a tervekhez, és nagyon szépen köszönöm a beszélgetést.

Nagyon szívesen.

Hallgassa meg beszélgetésünket podcast csatornánkon!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye