Kánoni látogatás zajlott Ópályiban

„Az egyházmegye szíve három napig Ópályiban dobogott” – foglalta össze Gelsei Gábor esperes-parókus atya a vasárnapi Szent Liturgia végén az elmúlt kánoni vizitáció jelentőségét. „Remélem püspök atya azt találta itt, amit várt: buzgó és imádságos híveket” – címezte főpásztorának a szavakat.

„Az ópályi parókia nem friss hajtása az egyházmegyének: a közel 250 éves közösség híven őrzi hagyományait, templomát szívében hordozza” – folytatta.

Mivel a kánoni látogatás központjában a pap szociális, pasztorális, tevékenységének, anyagi javakkal való bánásának átvilágítása áll, Gábor atya felidézte Ábel püspök hozzá intézett kezdő szavait is: „számolj be!” S ahogyan most a püspök előtt, majdan az örök bíró előtt is el kell számolnunk a ránk bízott javakkal, emberekkel, munkával – tudatosította újra a gondolatot magában és a hallgatóságban, akik Gelsei atya tizenkét éves szolgálatát figyelemmel kísérhették. Az esperes-parókus atya büszkén számolt be arról, hogy ez alatt az idő alatt nemcsak a templomkapu volt minden órában sarokig nyitva, de szíve is mindig nyitva állt.

A látogatás eredményét az egyházmegye részéről dr. Gánicz Endre főhelynök atya foglalta össze, aki munkatársaival együtt mindent példaértékűen rendben talált, legyen szó az anyakönyvek vezetéséről vagy épp a Diakónia Szeretetszolgálat működtetéséről.  

Az erre való igyekezet az előkészületben is meglátszott. A törött harangnyelv javítása például éppen egy nappal a Nyíregyházi Egyházmegye vezető munkatársainak érkezése előtt fejeződött be, a helyi polgármester és munkatársai buzgó segítségének hála.

Ábel püspök a három nap alatt találkozott az egyháztanácstagokkal, hívő családokkal, helyi vezetőkkel, a parókussal és családjával. Hosszas és őszinte beszélgetéseket folytattak, hogy feltárják a jelenbeli helyzetet, mely a településen a görögkatolikus hitélet jelenlétét jellemzi. Egyfajta számonkérés ez, melyre a – kánoni vizitációt záró – Szent Liturgián elhangzó evangéliumi példabeszéd is rárímelt.

A dúsgazdag és Lázár példázata tanítás az életről és arról, mi vár ránk az élet után, s ez a történet önvizsgálatra hív – mondta prédikációjában a hierarcha. A szegény nem azért került mennyországba, mert szegény volt, a gazdag pedig a pokolba, mert gazdag volt. Lázár alázattal viselte az Istentől kapott sorsát, a gazdag viszont büszke volt és beképzelt.

Ábel püspök atya személyes élményeit osztotta meg a hívekkel arról, mennyire nehéz büszkeségünket feladva lehajolni másokhoz. „Krisztus, aki az Isten országában volt jelen, nem tartotta méltatlannak önmagához, hogy lehajoljon közénk, emberek közé, hogy együtt lakjon velünk, azokat az ételeket egye, melyekkel megkínáltuk őt, azokat a ruhákat viselje, melyeket mi viselünk, nem félt attól, hogy megverik, keresztre feszítik. Nemcsak beszélt arról, hogyan kell gazdagként a szegényekhez lehajolni, hanem élte is.”

A főpásztor fiatalkori fájdalmas felismerését is megosztotta a jelenlévőkkel: „legyen bármekkora vagyonunk, gazdagságunk életünkben, halmozzunk fel bármilyen javakat, mindannyian szegényen halunk meg; mindaz, ami sokat jelentett számunkra, akkor elveszíti jelentőségét.”

Örömmel adta tudtukra a híveknek a háromnapos vizitáció során tapasztaltakat: hogy „ezen a településen vannak jó emberek, akik szeretettel fordulnak az elesettekhez, és vannak elesettek, akik alázattal fogadják sorsukat.”

Továbbra is intette őket: „figyeljenek oda egymásra, vegyék észre, ha valaki szükséget szenved. Ki mondhatja el önmagáról, hogy, amit kapott, nem Istennek köszönheti? Ha kaptuk, miért legyünk rá büszkék, s ha kaptuk, miért ne osztanánk meg egymás között?”

A szertatást a kölcsönös megbecsülés és köszönet szavaival, valamint miroválással és agapéval zárták.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye