Jósavárosi képviselők lelkigyakorlata Máriapócson

A Nyíregyháza-jósavárosi Görögkatolikus Egyházközség megújult képviselőtestülete lelkigyakorlaton vett részt Máriapócson.

Hosszas egyeztetés után, ha nehezen is, de összejött az időpont, így 2017 nagyböjtjének első hétvégéjén pénteken – a koliba elfogyasztása után – elindultunk Máriapócsra, hogy erőt gyűjtsünk, kegyelmeket kérjünk és a Pócsi Szűzanya közbenjárásában bízva töltekezzünk.

Tamás Atya Szent Pált a „nemzetek apostolát” választotta elmélkedései középpontjául, akinek részletes bemutatását már pénteken este elkezdte. Bár mindannyian sokat olvastunk és tudtunk Szent Pál éltéről, most az  1. Korintusi levél lett lelkigyakorlatunk alapja és kimeríthetetlen tárgya. Pál levelei kiválóan alkalmasak arra, hogy életét, Krisztus iránti mély elköteleződését, gondolkodását és a feltámadásba vetett hitét megismerjük és példaképül állítsuk magunk elé.

Már az elmélkedés elején mindannyiunk számára nyilvánvaló lett, hogy az őskeresztények és a mai (magyarországi/jósavárosi) keresztények életének „szövegkörnyezete” sok mindenben hasonló. Eligazodni a világ zűrzavarában, nagy kihívás volt és ebben kellett megfogannia, majd szárba szökkennie a kereszténységnek, létrejönnie egy-egy  új egyházi közösségnek.

Megvizsgáltuk a történelmi hátteret, honnan jött, ki volt Szent Pál? Majd áttekintettük útjait, ami hatalmas földrajzi területet ölelt fel.

Megtérése után ,,azonnal''  megkezdte a missziót. A vegyes zsidó-, illetve pogány-keresztény egyházközségek eltérő gyakorlata az egységet kifejezetten veszélyeztette. A zsidókkal és az apostolokkal való sorozatos összeütközései miatt Pál kimondottan pogány vidékeken munkálkodott. Nagyvonalúan megtervezett útvonalán végigjárta Kisázsiát, Makedóniát és Acháját. Ekkor keletkeztek a galáciai, a filippibeli, a tesszalonikai és a korintusi egyházak (kb. 48 és 52 között). Korintust nem számítva, ahol másfél évig tartózkodott, nem sokáig maradt egy helyen. Óriási távolságokat járt be.

Az akkori egyházközségekről – így a korintusiról is – nem szabad valami „nagyot” feltételeznünk. Általában kis csoportok voltak, többnyire alacsony szociális szintekről jött tagokkal (rabszolgák, kikötői munkások). Klikkeskedés, személyválogatás jellemezte őket és nem hittek a föltámadásban! – enélkül pedig hitünk semmit sem ér! (Mégis a mai napig fennmaradtak, sok vértanút és hithirdetőt adtak a világnak.)

Hol és hogyan találhatott Szent Pál alkalmat az igehirdetésre? Hiszen megjelenése nem volt imponáló, és szónoki képességével sem tudta az embereket elbűvölni. Annál nagyobb volt hite, és bölcsessége. Amivel „Krisztus ügyéért” harcba tudott szállni, az egyedül meggyőződésének őszintesége és szolgálatának önzetlensége volt. Missziós útját kezdettől fogva összeütközések, bebörtönzések, igen kemény büntetések (megvesszőzés, korbácsolás, megkövezés) kísérték, így hordozta magán ,,Jézus jegyeit''. És mindezt beteg emberként teljesítette. Betegségének mibenlétét nem ismerjük, de nyilván nagyon megviselte. Úgy vállalta, mint a többi veszélyt, mert fölismerte, hogy Isten ereje az erőtlenségben érvényesül tökéletesen. Korlátainak ismeretében tanulta meg, hogy az Istenbe vetett bizalomból éljen! Ezeket tanulhattuk Szent Páltól, ami segíthet bennünket Képviselőestületi munkánkban, és lehet a „fegyverünk”.

Munkánk csakis az Istenben gyökerező szeretetkapcsolatból és a hit által meríthet erőt.

Ehhez szükségesek az erős és tartalmas munkatársi, és baráti kapcsolatok, melyek, ha szükséges a rosszat is kimondják. Ez pedig csakis a felelősségteljes és következetes szeretetből fakadhat. Szükséges ehhez a soha nem rejtőzködő, magát felvállaló kiállás a közösség érdekében.

Mivel egyik egyházközség sem „tökéletes”, mindent meg kell tennünk, hogy mélyüljön hitünk, fejlődjön hitelességünk, ne váljunk a széthúzás áldozataivá, és mindig a soron következő feladat megoldására összpontosítsunk.

Bízni kell a fiatalokban, át kell adni a tudást, a lelkesedést a tapasztalatot, de mindig Krisztusra figyelve  kell dolgoznunk.

A keresztény élet másokra irányul, józan szolgálat a hétköznapokban. Megköveteli, hogy tűrjük a feszültségeket, és vállaljuk saját helyzetünket. Ezekben valósítja meg a keresztény a hivatását. Hitünk középpontja az Isten és a felebarátaink iránti szeretet, mely sohasem fogyatkozhat meg.

Dr. Gyulainé Dr. Orosz Márta

Nyíregyházi Egyházmegye