Hogyan lehetnénk kedvesek Jézus Krisztus előtt? – virrasztás a Szent Miklós-székesegyházban

Aki december 5-én napközben betévedt a Szent Miklós-székesegyházba, láthatta, ahogyan – az ünnepet előkészítő utolsó lépésként, a padokat és liturgikus tárgyakat eltávolítva – a teljesen üres templomban a márványpadlót tisztították.

Mindent kihordva, a teret lecsupaszítva óriási tágasság tárult fel. A tisztítás után felfrissült a talaj, de még a levegő is másabb lett. És persze végül sorban visszakerült minden tárgy oda, ahol szerepe, funkciója van. Az esti nagy alkonyati istentisztelet szertartását, lítiával és virrasztással ezek után fogadta be az épület.  

Mondhatjuk, hogy a székesegyházban megvalósultak a Krisztusra is vonatkoztatott szavak: kiüresítette magát – még ha a templom szolgálattevőinek kezei által is. A tér előkészült, hogy befogadja Azt, aki hamarosan közénk érkezik az Atyától, vagy azt, aki az Ő lelkületét hozza el nekünk: december 6-án épp Szent Miklóst.

Hogy az emberek is – kiüresítve és befogadóvá téve magukat – méltóvá váljanak erre, az ünnep előestéjén virrasztáson vehettek részt Nyíregyházán december 5-én.

A kiemelkedő ünnepek előtt imádkozott nagy alkonyati istentisztelet végén bor-, olaj- és kenyéráldást végeznek, majd az utrenye szertartásával folytatva az imádságot, virrasztanak.

Ez történt Szent Miklós püspök ünnepnapja előtt is. A hívek mellett a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei énekelhették végig a vecsernyét és lítia szertartását, melyet az intézmény elöljárói végeztek.

Tanítást dr. Dobos András rektor atya fogalmazott meg Szent Miklósról. A myrai püspököt a szláv nyelveken ’kedves, kedveskedő, valakinek a kedvét kereső’ jelzővel illetik, hiszen ő az Istennek kereste a kedvét, Jézus Krisztusnak akart kedvére lenni – mondta András atya.

Az első keresztényeknek nem kellett azon törni a fejüket, mivel kedveskedhetnének Neki. Elég volt, hogy a nevét viselték (keresztény: ’krisztusi’ – szerk.): bármelyik pillanatban halálra hurcolhatták őket. De az egyházi életben változás történt: volt időszak, amikor divat lett kereszténynek lenni, így már nem volt olyan könnyű kedvére lenni Jézusnak csak azáltal, hogy valaki megkeresztelkedik.  

Voltak olyanok, akik kivonultak a romlott, korrupt világból, megtagadták önmagukat, a világ kényelmét, meghaltak a világnak, hogy Istennek éljenek – sorolta tovább a különféle keresztényi magatartásformákat.

Szent Miklós azt az utat valósította meg, hogy a világban maradva próbált kedves lenni Isten előtt. Azzal vált kedvessé Krisztus előtt, hogy komolyan vette a tanítását: segített a szükségben lévőknek, és felszólalt az igaz hit védelmében.

Szent Miklós a szentek között élő atyánk – emlékeztette a jelenlévőket, s arra hívta fel a figyelmüket, miért is került oda halála után.

„A halállal nem viszünk magunkkal ebből az életből semmit: sem tárgyi dolgot, sem tudást, sem szellemi javakat, még a saját testünket sem. De hisszük, hogy mindazt, amit szeretettből teszünk, hogy azok a kapcsolataink, amelyek át vannak itatva szeretettel, örök érvényűvé válnak. Szent Miklósnak minden tette, szava és gondolata szeretettel volt átitatva, így örökké él, a szentek között” – hangsúlyozta.

„Ma tanácsot kérünk tőle, hogyan lehetnénk mi is kedvesek Jézus Krisztus előtt. Mert nem olyan könnyű a világban élve eldönteni, mikor teszünk jót, nem jót. Fordulhatnánk közvetlenül Krisztushoz is ezzel a kérdéssel, hiszen szólásszabadságunk van az Úr előtt. De baráti, testvéri tanácsát kérve járultunk most Szent Miklós elé.”

A szertartás egy kis felfrissüléssel folytatódott: a megszentelt kalácsból és borból, valamint pogácsából és forró teából fogyaszthattak azok, akik vették a fáradságot, hogy eljöjjenek imáikkal kedveskedni az Úr színe előtt. Majd utrenyével folytatódott a virrasztás késő éjszakáig.  

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye