Évadzárás - a Rókahegyi Görög Esték 12. előadása

Évadzárás - a Rókahegyi Görög Esték 12. előadása

2023. december 5-én este volt a Rókahegyi Görög Esték 12. előadása, mellyel az ötödik évadot zártuk. Az idén az előadók tanúságot tettek életükkel, hivatásukkal Istenbe vetett hitükről. 

Forrás és fotó: Rókahegyi Görögkatolikus Egyházközség2023. december 8. 09:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 362 napja íródott

Ezen az estén Tirpák Ferenc tanár úr osztotta meg velünk zene-szeretetét. Előadásának nemcsak a címe: „A zene, amely Istenhez emeli lelkünket”, hanem a tartalma is bizonyította, hogy valóban, a zene imádság.

Rövid bemutatkozás után tanár úr Kodály Zoltán fantasztikus mondatával indította mondanivalóját, melynek lényege: a zene lelki erőforrás. Az ember életében születésétől fogva „nélkülözhetetlen”: a pici babát altató dallal babusgatja, nyugtatja édesanyja, majd a kisgyermek utánozva szülei énekeit, szintén gyermekdalokat énekel. Később a kamaszkornak, szerelmes felnőttkornak és az idős életszakasznak is megvannak a maga jellegzetes dallamai. S életünk végén énekekkel, zsoltárokkal virrasztunk drága halottunk koporsójánál és csodálatos dallamokkal kísérjük utolsó útjára.

A paraszti élethez hozzátartozott az éneklés akár örömben, akár bánatban, akár munkában, akár szórakozásban, de legfőképpen a templomban. Történelmi áttekintést kaphattunk a „jó zene” fejlődéséről, jótékony hatásairól. Az interaktív, fantasztikus előadás során mi is énekeltünk a tanár úr citera kíséretével, hallhattunk falun gyűjtött, számunkra ismeretlen csodálatos népénekeket és több részletet láthattunk az Adameus filmből Mozart életéről, gyönyörű zenéjéről.

Lelkünket megérintette a zene és azok a mondatok, mellyel bizonyítva éreztük, hogy a szép zene valóban ima, Isten dicsérete és hogy még a kozmosz, a világ is valamiképpen a zenei mozgás harmóniarendje szerint forog. Ez a harmónia átszövi a világot, életünket. A dallamok különbözőképpen hatnak érzelemvilágunkra és a szép zene megnyugtatja testünket-lelkünket.

Az előadás végén ismét elénekeltük citera kísérettel az ezen az estén megtanult „kántálós éneket”: Betlehem, Betlehem, a te határidba, érkezett Mária rongyos istállóba…

Ez a „zenei tanúságtétel” méltó zárása volt az év tanúságtevő előadásainak és egyben segítség a karácsonyi felkészülés folytatásához.

Forrás és fotó: Rókahegyi Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

tanúságtétel, Rókahegy, zene, ének
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert