Felszentelték a Szent István kápolnát Debrecenben

A püspöki Szent Liturgián számos hívő, paptestvér és munkatárs vett részt. Megtisztelte jelenlétével a szertartást Cyril Vasil kassai megyéspüspök, Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, Papp László, Debrecen polgármestere és Horváth Zoltán, Hajdúdorog polgármestere is.

Előzmények

2017 óta a debreceni Petőfi tér 8. alatt található épület szolgál a Görögkatolikus Metropólia és a Hajdúdorogi Főegyházmegye székházaként. Kocsis Fülöp metropolita és a hivatal vezetői már akkor eldöntötték, hogy a bejárathoz közeli helyiségből - korábban kollégiumi ebédlőből - kápolnát alakítanak ki. Reggelente itt tartják a napindító imádságot, illetve amióta az Attila téri főszékesegyház felújítása elkezdődött, azóta a reggeli és az esti Szent Liturgiának is ez a kis kápolna ad otthont.

Időközben különleges ikonokkal gazdagodott a hely, ennek festésére egy albán származású művészt kértek fel, aki Tiranában az ortodox székesegyházban készítette a mozaikot. Josif Drobonik (1952-2020) albán festő, mozaik- és ikonográfus, az egyik legjelentősebb kortárs művész volt. Ő kezdte el a belső festési munkálatokat. A szentély befejezése után azonban visszatért Teremtőjéhez. Sajnálatos halála után lánya, Mirlinda Drobonik és édesanyja fejezte be az ő munkáját. Az ikonokon lévő szövegek felfestésére viszont már az érsek-metropolita vállalkozott.

„Az ikon az egyház nyelve, nyelvezete, amellyel tanít. Az ikon nem ábrázol és nem dekorál. Nem arra való, hanem az egyház tanítását közvetíti. Azt, hogy hogyan van megfestve egy szent, egy alak, hogyan ábrázolunk egy üdvtörténeti vagy szentírási jelenetet. Ennek nagyon szigorú szabályai vannak, amit az ikonfestőnek követnie kell. Nem mindegy ugyanis, hogyan közvetíti az egyház tanítását” – mutatott rá Fülöp metropolita. „Azt mondja az ikonográfiai előírás, hogy akkor készül el az ikon, amikor a szöveg, a név fölkerül rá. Ez egy ősi hagyomány, hogy ezt a püspök teszi meg” – mondta a főpásztor.

A kápolna festésére, az előkészìtési munkákra és a bútorzatra elsősorban a hívek adományából sikerült forrást biztosítani, emellett saját önerőből, és az Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása elnevezésű pályázat keretében 14 millió forintot kapott az egyház.

Szent István első vértanú-diakónus

Egyházmegyénk védőszentje Szent István, aki első vértanúként, az első magyarországi görögkatolikus egyházmegyét pártfogolja. Az Apostolok Cselekedetei szerint elsőként kiválasztott bölcs és Lélekkel eltelt diakónus elsőként szenvedett vértanúságot is (33-36 között), amikor a hivatalos zsidó kultuszt megbírálva magára vonta a templomi elöljáróság haragját. Kivégzésekor ruháit Saul, a későbbi Szent Pál őrizte. A Hajdúdorogi Főegyházmegye védőszentje.

A szentelés szertartása

A szentelés legelején az elhelyezendő ereklyék (Szent Flórusz és Laurusz vértanúknak az ereklyéi) díszes menetben érkeztek meg a kápolna bejáratához, majd a püspökök, papok és hívek egymás után léptek be a helyiségbe. Az ereklyék ünnepélyes elhelyezése után vörösborral és rózsavízzel mosták le az oltárt, majd szappannal kereszt alakban megjelölték az oltár lapját, és kezükkel átmosták azt. Miután az oltárt a kendőkkel teljesen szárazra törölték, az oltár fölkenése és felöltöztetése következett. A szentelés következő mozzanata, melyet már a hívek is láthattak, az a templom falainak megszentelése volt. Atanáz püspök müróval kente meg, Ábel püspök szenteltvízzel hintette meg, Fülöp metropolita pedig tömjénezővel áldotta meg a falakat.

Orosz Atanáz püspök atya teljes prédikációját itt olvashatják:

„Szent István ünnepén nem egyszer diakónust szoktunk szentelni, mert a diakónus szentelés szövegében többször is szerepel Szent István első diakónusnak a neve is és a szerepe. Nehezebb egy kicsit megmagyaráznunk, hogy az ő ünnepén éppen templomot szentelünk. Hiszen ahogyan hallottuk, a koronatanúk éppen azzal vádolták őt, hogy folyton a szent hely ellen beszél. Meg, hogy azt mondogatta, hogy rontsátok le, bontsátok le ezt a templomot. És tény az, hogy védőbeszédében is világosan megfogalmazta, hogy Istent nem lehet csak úgy falak közé korlátozni. Keményebb mondatokat is elrejtett abban a leghosszabb újszövetségi beszédben, amely épp az utolsó szó jogán hangzott el ajkáról és ránk maradt. Hivatkozik az ószövetségi áldozatbemutatásokra és Salamon fáradozására, amellyel templomot épített az Úrnak, de hozzáteszi, hogy az Úr nem lakik emberkézzel épített templomokban. Mert Izaiás próféta könyvéből idézi, hogy az ég az én trónom, a föld lábaim zsámolya, ugyan milyen házat építenétek nekem? Vajon milyen nyugvóhelyet adhatnátok nekem? Szent István diakónus harsányan képviselte Jézus tanítványainak, az ősegyháznak azt a meggyőződését, hogy Isten mindenütt jelen van, és aki elküldte egyszülött fiát megváltásunkra, az megszentelte a világot. És nem szorul rá, hogy falak közé szorítsuk, hanem mindenütt tisztelnünk kell az ő jelenlétét és mindenható hatalmát.

Éppen a gyilkosainak ruhatárosa volt az a Saul, a megtérése után Pál, aki később megfogalmazta, hogy ingyen kaptuk a megváltást, és Isten az ő egyszülött fiát tette engeszteléssé számunkra. Az ószövetségi Szent Sátornak az egyik legfontosabb alkotórésze az engesztelésnek a táblája, amelyre a nagy áldozatbemutatáskor, a bika a vérét helyezték el, hogy ez a vér helyettesítse az emberek áldozatkészségét. És Szent Pál azt állítja, teljes összhangban a mai ünnepelt vértanúkkal, hogy Jézus Krisztus maga lett az engesztelés táblája, hiszen saját testében, saját életében valósította meg és hordozta a kiengesztelődést. Egyházunk tanítása is ez lett. Jézus Krisztus Istennek egyszülött fia karácsony óta a megtestesülés pillanatától közvetítő Isten és ember között, fölvette az emberi természetet, de istenségével megszentelte a világot, amelybe eljött. Ezért is emlegettük itt a térdhajtási imában, hogy a napvilággal megszenteli ezt az egész teremtett világot. Ő maga lett a templom, a szentély, ő maga lett az Isten színe előtt közbenjáró, ő volt az áldozati bárány, és ő a főpap, aki bemutatja a legszentebb áldozatot. Egészen másfajta áldozat ez, mint amelyet az Ószövetségben mutattak be, hiszen Krisztus saját vérével ment be a szentélybe és saját vérével áll az Atya színe előtt, kiengesztelődést eszközölve mindnyájunk számára. Karácsony örömhíre így kapcsolódik Szent István apostol és vértanúnak, a mai nap ünnepeltjének az első diakónusnak a mondanivalójához. És tudjuk, hogy nem bikák, bakok vagy borjak, vére kerül most már az oltárra, hanem az oltár magát Jézus Krisztus Urunkat jelképezi és az oltár az Ő szent sírja, amelyen szelíd bárányként, Isten bárányaként, a szenvedését, megváltó kínhalálát és főpapi áldozatát viszi az Atya színe elé. Így ünnepeljük a templomszentelést Szent István diakónussal együtt.

Ünnepeljük az ő vértanúságát és mindazokét, akik utána két évezreden át Jézus Krisztusért vérüket adták és áldozták. Ezeket a dicsőült szent vértanúkat vittük lélekben az oltárhoz, s amikor az itt is ábrázolt Szent Flórusz és Laurusz vértanúknak az ereklyéit helyezték az oltárba, egyúttal minden üldözött kereszténynek, s különösen csak vértanúságból átköltöző szenteknek az emlékét is idehozzuk. Ők azok, akik Krisztus Urunknak az egzisztenciális áldozatát képviselték, saját életükbe átvéve azt. Így ebben a templomban immár nem az ószövetségi áldozatok folytatódnak, hanem Jézus Krisztus mennyei liturgiájába léphetünk be. A templomhajóban még az egyház bárkájában érezzük magunkat. E világ négy sarka között keressük a megoldásokat, de a szentély felé tekintve már az eljövendő mennyország, az Isten országa tárul a szemünk elé. Néha ugyan a függöny elzárja ezt, de jól tudjuk, hogy Krisztus Urunk halálának pillanatában a templom függönye, a kárpit felülről egészen aljáig kettészakadt, s immár nekünk is belátásunk jut a mennyországba, Isten országának oltárához.

Ezen a Szent Liturgián bemutatjuk Jézus Krisztus áldozatát, s vele együtt szeretnénk újra meg újra ott az oltárnál is elmondani, mi papok, áldozópapok és püspökök vegyétek, ez az én testem, mely értetek megtöretik. Hiszen a keresztény élet Jézus Krisztus életáldozatához való kapcsolódást jelent. Éltünk minden pillanatában.

Most már magyarul is olvassuk a karácsonyi himnuszaink szerzőjének, Germanus Pátriárkának a liturgia magyarázatát, amelyben világosan szerepel, hogy az oltárt Jézus Krisztus sírja, amelyen az Isten bárányát bemutatják, s amelyen ő maga a főpap is, aki áldozatot mutat be, és a papok, akik körülállják az oltárt, lángoló tűzként állnak körülötte. Igen, ez a hivatásom. És ebben a kápolnában a magyarországi Görögkatolikus Metropólia székhelyén különösen is fontos átéreznünk és átélnünk ezt a hivatást. Jézus Krisztussal együtt lobogni, lángolni, fényt adni az ide belépőknek vagy a tőlük távolabb élőknek is. És nemcsak fényt, hanem távlatot, reménységet. Akik ebben a templomhajóban az oltárnál már Isten országának ragyogását látják, akik a kifestett templomfalakon Isten országának szentjeit és ábrázolásait látják, azok Szent Istvánnal együtt tekinthettek a magasba. Látom, a megnyílt eget. Látom Isten dicsőségét és Jézus Krisztust az Atyának jobbján.

Így marad szemünk előtt a karácsonykor közénk jött megváltó Jézus. Látjuk őt az Atyának jobbján és látjuk az oltárnál az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében.

Ámen. Krisztus születik.”

A szertartás végén Kocsis Fülöp metropolita és dr. Seszták István főhelynök köszönetet mondtak mindazoknak, akik sokat tettek és imádkoztak azért, hogy ezen kápolna elkészüljön és egy újabb, csodás helyszínnel gazdagodjon Debrecen, ahol együtt imádkozhatnak a hívek.

Forrás: BSZI / Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotók: SZS/BSZI

Nyíregyházi Egyházmegye