Érintő – vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

Mt 2,13-23

Krisztusban Kedves Testvérek!

Mindig megrendülten olvassuk a betlehemi gyermekgyilkosságról szóló sorokat, mint ahogyan megrendülve halljuk a híreket ma is az ukrán, a zsidó háborúról, vagy a Szíriában és egyéb helyeken dúló háborúkról. Megrendül a szívünk, mert úgy gondoljuk, Isten szeretetét elfogadni milyen szép és milyen emberi magatartás. Hiszen mindenki – és ezt a karácsonyi események nagyon jól meg is mutatják – megkapja a szükséges jelet, útmutatást, gondviselést, de nem mindenki fogadja el.

Egykor, amikor Jézus született, félelemmel teli légkör volt. Kr.e. 7. esztendőben Heródes hatezer farizeust öletett meg azért, mert ők a próféciában hittek, amely szerint Heródes és utóda Isten rendelése szerint elveszíti az uralmat és egy Szabadító, a Messiás születésében reménykedtek. Heródes király a farizeusi ellenállás szóvivőit és mindazokat, akik az udvarban hittek e próféciában, kivégeztette. Azokat a fiatal farizeusokat, akiket fölháborított, hogy Heródes a templom főkapujára föltétette az aranysast, a római uralom jelképét, és ezért a sast letépték és darabokra zúzták, Heródes elfogatta őket és elevenen elégettette. De ugyanígy a fiait is: két fiát végeztette ki a Kr.e. 7. esztendőben, s velük együtt háromszáz katonatisztet, akiket összeesküvéssel vádoltak.

Josephus Flavius erről az időszakról, Heródes uralkodásának utolsó három évéről így szól: „Mintha őrület tört volna az udvarra. Úgy dühöngtek egymás ellen azok, akik korábban a legjobb barátok voltak. Nem volt lehetőség sem védekezésre, sem a vádak visszautasítására, hanem a halálos ítéletet minden kihallgatás nélkül végrehajtották. Maga Heródes depresszióba merült, s bizalmatlansága és az állandó áskálódások senki számára nem jelentett jó jövőt. Gyakran képzelte azt, hogy a fia rátör, kivont karddal áll előtte és hasonló képzelgések üldözték nappal és éjszaka, közel volt a tébolyhoz és az őrülethez. Mindössze négy nappal a halála előtt Kr.e. 4. esztendőben még kivégeztette legidősebb fiát, Antipatroszt.”

„Jobb Heródes disznójának, mint fiának lenni” – kommentálta a római császár, Augustus ezt az eseményt.

Egy akkori írás kicsit későbbről, Kr.u. 70 körül keletkezett a Mózes mennybemenetele című (zsidó) irat konkrétan utal a gyermekgyilkosságra. A fáraó parancsával hasonlítja össze, aki minden újszülött fiút meg akart ölni, így ír: „egy arcátlan király következett, aki nem a papi nemzetségből származott, elvetemült és istentelen ember. Gyilkolta az öregeket és az ifjakat, az ország rettegett tőle. Halálos parancsokkal tombolt közöttünk, amint egykor Egyiptomban történt.”

Ez az a légkör, amelyben Jézus megszületik, ahogyan később ezt János evangélista fogalmazza: „a világosság a sötétségben világoskodik, de a sötétség azt föl nem fogta”. Pedig Heródes számára is meg lettek a szükséges jelek. Hiszen az akkori emberek, a zsidók nagy része várta a Messiást és ezen túlmenően, amikor megérkeznek a napkeleti bölcsek, akkor elmondják azt a jelet, amit ők láttak: a csillagjelenséget leírják Heródes számára is és elmagyarázzák annak jelentését is. De Heródes ekkor már olyan hatalomféltésben van, úgy telve van ezekkel a belső indulatokkal, hogy képtelen tisztán látni és ezért csak a gonosz szándék érvényesül benne, nem pedig az a tisztánlátás, ami a bölcseket is vezeti. A bölcsek megjelenésekor össze is hívja az írástudókat, útmutatást kérnek a bölcsek számára, hogy hol kell születnie a Megváltónak. És mondják, hogy Betlehemben. A többiek nem indulnak ki, mert félnek Heródestől, a bölcseknek mondják, megadják számukra az Írásból szükséges útmutatást. A bölcsek így mennek, érzik ezt a légkört, s ezért talán jobban is örülnek neki, hogy nem mennek velük olyan emberek, akik esetleg azonnal beszámolnak, visszarángatnák őket. Ők megtalálják a gyermeket, leborulnak előtte, imádják és elmondják Máriának mindazt, amit tudtak erről a dologról. S miután intést kapnak álmukban, más úton térnek vissza hazájukba. És elfogadják az intést, mert ezek az emberek tisztánlátó emberekké válnak, éppen azáltal, hogy tapasztalják, hogy az a csillagjelenség, amit ők megértenek, az valóban utat mutatott a számukra. Így jönnek el megkeresni a zsidók újszülött királyát és amikor újra látják a csillagot, és az a csillag a legutóbb látott helyhez képest éppen a betlehemi irányba van elmozdulva, akkor azt olvassuk, hogy örültek, igen nagy örömmel. Mert a számításaik, mindaz, amit ők tettek azért, hogy megtalálják, az egybevágott ezekkel a jelekkel. S így tudnak visszatérni, kikerülni Heródes gonoszságát.

Hiszen vannak helyzetek, amikor egyszerűbb nem konfrontálódni, hanem elkerülni, kikerülni az ilyen dolgokat. S éppen a bölcsek és József az, akik megmutatják, hogy Isten mennyire megadja a szükséges útmutatást és gondviselést. Hiszen a bölcseket már láttuk, de ugyanezt látjuk József estében is, aki szintén álomban kapja meg a figyelmeztetést. S Józsefben csodáljuk a szolgáló szeretetnek a példáját. Aki azonnal, még az éjjel fölkel és szolgál és teszi azt, amire útmutatást kapott. Nem gondol arra, hogy majd visszafekszik és majd reggel nyugodtan végig gondolja, hogy mi is a teendő. Talán még híre-hamva sem volt a katonáknak, még sötét van, még nem adott parancsot Heródes, hogy induljanak. De éppen ez József nagysága, hogy ott van benne az a készség, hogy gondoskodni akar Máriáról és a gyermekről. S azonnal fölkel és menekülnek Egyiptomba. És az ottani alkalommal is ezt látjuk, hogy megkapja a szükséges útmutatást és akkor vissza tud térni. Ez az útmutatás az emberi gondolkodást nem szünteti meg, nem azt jelenti, hogy azonnal és mindenben vakon kell engedelmeskedni, hanem éppen emberileg kell helyesen mérlegelni. Mert amikor visszatérnek és Betlehem az első hely, amit érintenek és József érdeklődik, hogy mi történt Heródes halála után. S megtudja, hogy a fia, Archellaus ugyanolyan kegyetlenséggel háromezer embert végeztetett ki, akik nem akarták, hogy ő legyen a király. És bár a királyi címet nem kapta meg, csak a tetrarcha negyedes fejedelem címet, mégis ugyanolyan kegyetlenséggel lépett föl, mint az apja és ezért Józsefben ott van a félelem. Ráadásul az is meglepő vagy furcsa lett volna, hogy Jézus korosztályából Betlehemben egyetlen fiúgyermek sem lett volna, és ez talán veszélyesen feltűnő lett volna, mind a betlehemiek, mind mások számára. S amikor ezt mérlegeli József, hogy mi is a teendő, akkor kap újra úrmutatást, és költözik Názáretbe és ott nő fel Jézus.

Azt látjuk tehát, hogy a szükséges útmutatást mindig megkapja az ember – ha kéri. Hiszen Jézus ezt is mondta később: kérjetek és adatik Nektek. S mi hiszünk benne, hogy amikor szükséges, kérjük, akkor a megfelelő jeleket a Jóisten megadja a számunkra, hogy helyesen tudjunk látni, hogy tiszta legyen az, amit látunk és ennek a tisztánlátásnak megfelelően tudjunk cselekedni.

S ezt látjuk, Józsefnek a tisztaságát, azt a szolgáló szeretetet, amely azonnali készségben nyilvánul meg minden egyes alkalommal. Látjuk a bölcsek tisztánlátását, akik pogány környezetből jönnek és mégis, mivel a belső indulataik nem vakítják el őket, így tisztánlátók lesznek és így adnak nekünk példát arra, hogy mi is erre törekedjünk. Mindig igyekezzünk ráhagyatkozni a Jóisten szeretetére, amely teremtő, megváltó és gondviselő szeretet. S akkor megtapasztaljuk, hogy mennyi, de mennyi jelet kapunk Istentől, szeretetének számtalan jelét, hogy mi is tudjunk a helyes úton járni. Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon:

Érintő - #60 - Pünkösd után 31. vasárnap - Mt 2,13-23 - Nyíregyházi Egyházmegye | Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye - Érintő - #60 - Pünkösd után 31. vasárnap - Mt 2,13-23 (google.com)

Szöveg: Beregi István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye