100 évre tekintettünk vissza. A debreceni templomunk 100 évére. Az elmúlt hétvégét ennek szenteltük. Tulajdonképpen az egész évet ennek a megemlékezésnek szenteljük. Sok időn keresztül és méltóan szeretnénk emlékezni arra, amit őseink tettek a Debrecenben ma is elő görögkatolikusokért.

Templomot építettek, szinte lehetetlen körülmények között. Ez volt a megemlékezésünk „oka”. A templom maga, mint következmény érdekes és említésre méltó. Ami igazán fontos, vagy akik igazán fontosak azok az emberek. A tervezők, az építők, az áldozatokat vállalók, az örökséget ránk hagyók. A pár tucat ismert, és a több mint háromezer ismeretlen, száz éve élt görögkatolikus. Az akkori püspök – Firczák Gyula -, aki az alapkőszenteléskor nem volt jelen, de jókívánságait egy levélben fejezte ki a parókusnak, amiben azt írta, hogy: „téged és a debreceni görögkatolikusokat az Istenszülő oltalmába ajánllak”. Lehet, hogy ezért szentelték templomunkat az Istenszülő oltalma tiszteletére, és ezért került a kupolába a Krisztus ábrázolás helyére az Istenszülőé?

A parókus Papp János, aki két évvel a szentelés után került Debrecenbe – a Kálvinista Rómába -, hogy ott a görögkatolikusokból egyházközséget szervezzen. Lehet ez egy biztatás a fiatal papoknak, hogy fiatalon kell a nagy dolgokat véghezvinni, a látszólag lehetetlenre is vállalkozni. Neki és a vele tartóknak sikerült.

Erre emlékeztünk a múlt hétvégén.

Szombaton egy emléküléssel. Véghseő Tamás atya bemutatta azokat a körülményeket, melyben az egyházmegyénk, és egyházközségünk megszületett. Seszták István pasztorális helynök úr arról beszélt, hogy egyházmegyénkben mit is jelent igazán a pasztoráció, és a egyházmegyénk jubileumára való készülés. Terdik Szilveszter a keleti templomok ikonokráfiájáról tartott előadást. Felföldi László római katolikus helynök atya, és Derencsényi István - a Tiszáninneni Református Egyházkerület főjegyzője – egyházaik hitéletét, lehetőségeit, kihívásaikat mutatták be. Juhász Judit a Katolikus Rádió főigazgató helyettese a mai média helyzetét mutatta be, felvillantva az egyház lehetőségeit is.

Az este a zenéé volt.

Kórusunk meghívására más felekezetek kórusai is eljöttek, így egy sokszínű zenei estünk volt. A hallgatóság, több mint 200 ember, és a kórusok tagjai a koncert után még sokáig beszélgetve ismerkedtek egymással.

Az ünnep csúcspontja természetesen a vasárnapi Szent Liturgia volt. Meghívtuk az eddig itt szolgáló papokat, valamint az esperesi kerület tagjait is Sokan el is tudtak jönni. 25-en voltunk az oltár körül, a templomban és a templom előtt pedig kb. 1200 ember. Hogy milyen érzés ilyen körülmények között végezni egy Liturgiát? Mivel leírni nehéz, kívánom, hogy mindenki érezze át – sokszor.

Talán a legfontosabb üzenet, amit kaptunk eleinktől, több mint 100 éve, akik az alábbiakat írták az alapkőbe elhelyezett dokumentumba: „Megkezdjük tehát a nagy munkát, hogy ezen alapok fölött Isten dicsőségére s a magunk, valamint utódaink lelki javára templomot építsünk. A mindenható adjon segítséget a munkához, s ha majd óhajunk megvalósult, ha majd templomunk állani fog, őrizze meg azt minden bajtól, hogy századról századra hirdesse az Ő szent nevének dicsőségét.

S ti pedig kedves olvasók, kik majd valamikor odáig ástatok, hogy ezen sorokat olvasni tudjátok, csak arra kérünk, hogy ha feldúltátok ezen alapokat, építsetek rajtok Istennek hajlékot, szebbet és nagyobbat.”

A mi szándékunk nem a „feldúlás”, hanem a megőrzés, és csatlakozás azokhoz, akik „házad ékességét szeretik”, hogy „századról századra hirdesse az Ő szent nevének dicsőségét”!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum