Érintő – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

Lk18,10-14

Krisztusban Kedves Testvérek!

Amikor meghallunk egy evangéliumi szakaszt, az olyan, mintha Jézus még ma is tanítaná az ő követőit, tanítványait. Tanít bennünket az imádságra, a helyes Istenkereső életre, és határozottan rámutat az útra, melyet az Isten készített mindannyiunk számára.

Most Jézus néhány elbizakodottnak szól, akik talán csak az önigazolásban találják saját hitüket, vagy akik szerint Isten irgalma nem szükséges életünk minden napján.

Ma Jézus nekünk szól!

A farizeus, mint a törvény helyes, hű követője igazolja magát az Isten előtt. Beszámol a helyes életvezetéséről, a törvények helyes megéléséről, az ószövetségi tized hagyományának betartásáról. Nagyon szép, hűséges vallásos életet mutat be ez a farizeus, még mondhatjuk azt is, hogy jó keresztény emberként hálaadással is kezdi a beszámolóját, de két dolgot mégis hibásan tesz.

Az első dolog az a gőg, amivel szinte be sem engedi az Istent az életébe. Az élete minden perce jól alakul, ő mindenre odafigyel, hogy az egyházi előírásoknak eleget tegyen, de minden csak saját magáról szól. Nem említi egy gondolat erejéig sem Isten hatalmasságát, emberszeretetét, amelyből ereje, és mindene származhat, csupán saját maga minden erényének, eredményének szerzője.

A második hibás dolog pedig a felebarát megtört szeretete. Saját igazát más gyarlóságával támasztja alá. Hálát ad azért, amiért nem olyan, mint a vámos. És vajon tudja, hogy milyen életet él a vámos? Vajon tudja, hogy honnan érkezett? Tudja, hogy mennyi küzdelem van benne? Tudja, hogy milyen életet él a családja? Tudja, hogy milyen utakat kell a vámosnak bejárnia azért, hogy Istent tudja keresni, követni? Vagy csak ránézés alapján meghozza irgalmatlan, lenéző ítéletét.

A történetünk vámos alakjáról mi sem tudunk meg sokat. Vámosként valószínűleg pénzzel, vagy a Jeruzsálembe bekerülő áruk átnézésével, azok helyes forgalmazásával foglalkozott, és az nem derül ki a történetből, hogy ezt a munkát ő becsületesen, vagy inkább negatív értelemben vett szolgálattal végezte.

Egy dolgot tudunk meg róla, egyedül Isten irgalmát jött kérni a templomba. Megállt hátul, nem mert előre menni, és lehajtott fejjel csak Isten irgalmára volt szüksége.

Jézus azt mondja, hogy ez megigazultabban ment haza, mint amaz.

Mi hogyan megyünk házunkba a mai templomi imádságunk után? Melyik lelkületet vinnénk ma el, és tennénk saját lelki életünk mintájául? Isten irgalma nagyobb nyereség számunkra, mint Isten elismerése. Nem azt fogja tekinteni, milyen érdemeink vannak, hanem érdemekkel ajándékoz meg bennünket, ha látja bűneink miatt szívünk alázatát.

„A töredelmes, és alázatos szívet ó, Isten nem veted meg” – imádkozzuk az 50. Zsoltárban.

Maradunk farizeusok, vagy inkább szeretnénk teremni a bűnbánat méltó gyümölcseit?

Keresztény életünk eme időszaka, melyben házunk, családjaink megáldásával megerősítést kapunk a Jordánban megkeresztelkedett Krisztustól, adjon nekünk erőt ahhoz, hogy új életbe, Krisztusba tudjunk öltözködni. Krisztusba öltözködésünk pedig vezessen bennünket olyan nagyböjtbe, amelyben Isten irgalma után sóhajtozva, lelkünk minden vágyakozása arra irányul, hogy az Atya irgalmának, a Fiú szeretetének, és a Lélek gyógyító erejének részesei lehessünk.

Isten irgalmazz nekem bűnösnek. Neked adom bűnösségemet, irgalmadba helyezem életemet, és Krisztusodnak ajánlom mindenemet. Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon médiatárunkban vagy a különféle szolgáltatóknál.

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye