Engedd meg, hogy Jézus irgalmazzon neked – vasárnap tartották az ökumenikus imahét nyitó alkalmát

A törvénytudó kérdésében egyfajta vizsgáztatást fedezhetünk fel, a megkísértés szándékát, a Mester próbára tételét. De Ő visszakérdez, s mint a jó tanár, az alapokhoz nyúlik vissza. De az írástudó továbbkérdezősködik, mire Krisztus az irgalmas szamaritánus példázatával felel.

Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? – hangzik tehát a kérdés.

„Hogy mit kell tenned? Engedd, te keményszívű, okosodó, gyakorló teológus és törvénytudó, engedd azt, ahogyan Isten megígérte, felajánlotta az ősatyáknak, az előtted élt nemzedékeknek is, engedd hogy Isten megkegyelmezzen neked.”

Jézus azzal a hamis öntudattal szembesít, amely szerint volna esély megtenni bármit is annak érdekében, hogy „felfeszítsem a mennyország ajtaját”. Felborítja azt az egyensúlyt, amellyel a törvénytudó jogot kíván formálni arra, hogy elnyerje az örök életet. Hiszen az írástudó elmondhatja magáról: nem vagyok becstelen ember, köztiszteletben álló, elismert ember vagyok, szeretném tudni a pontos receptet. De nincs ilyen előjog.

S ha a kérdező írástudó szerepébe helyezkedünk mi, 2024-ben, a nekünk is szánt példabeszédben sokféle szerepben láthatjuk meg önmagunkat. De az esperes arra hívta fel a figyelmet, hogy az irgalmas szamaritánus hármas cselekedetében magyarázatot kapunk az eredeti kérdésfelvetésre: Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?

Az út az örök élet felé azzal kezdődik, hogy

„engeded, te magad, a saját életedben, hogy az Isten irgalmazzon neked.”

Mert ha engeded, akkor – ahogy az irgalmas szamaritánus – lehajol az Isten hozzád, áldozatot vállal érted, s bár tovább kell mennie, gondoskodik utógondozásunkról.

„Kimossa a sebeinket, megtisztít bennünket a bűneinkből, a mennyországból kizáró dolgoktól megszabadít, és utógondozásban részesít: itt ülünk. Jézus irgalmából megmentett minket, és gyermekei vagyunk: az életünk a mennyország felé halad.”

Irgalom. A világban nem bevett szóhasználat, de egyházainkban igen.

„Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk”: ebben egyként dobog a szívünk, ülhetünk másként a padban, lehetnek testtartásbeli különbözőségeink, de a Szentháromságba vetett hitünk, és az üdvösség-tanításunk, az nem lehet más csak a Biblia alapján megfogalmazódó. Hát kiabáljuk, énekeljük, suttogjuk az összes templomban: valamilyen módón, valamilyen ritmusnak megfelelően, valamilyen hangulatban, de ugyanazt – irgalmazz nekünk, hajolj le hozzánk, gyere közénk, válts meg bennünket, tartsd tisztán az életünket, ne hagyd abba az utógondozásunkat. Istennek Báránya, irgalmazz nekünk!”

Isten irgalmasságának az életemben való érvényesülése nélkül a törvény csak kaloda, bilincs, önsanyargatásra való, a mások megítélésére használjuk.

Nem a vagyon, nem a tudományos fokozat, vagy hány gyermeket nevelt és taníttat valaki a minősítés foka, hanem egyedül az, hogy

„elfogadtad-e az Isten irgalmasságát, hogy meghajtottad-e a térdedet előtte, beismerted-e a bűnös voltodat, ki tudtad-e mondani ’szükségem van rád, Uram’.”

A megoldás az írástudó kérdésére: irgalomban részesülni. Engedd meg, hogy Jézus irgalmazzon neked. Mert az örök élet bejutásának ez a feltétele. S aki ezt elfogadja, nem a semmittevés útjára lép, hanem ez alapján elkezdi a hiteles életet.

„Az irgalmat nyert ember, az irgalom uralma alatt élő ember egyik fő tulajdonsága, hogy irgalmas életű.”

Az ilyen ember felismeri a felebarátot. Abban a pillanatban, amikor Isten irgalma alá helyezem az életemet, amikor Jézus megkegyelmezett gyermeke vagyok, abban a pillanatban megértem, hogy kik a felebarátaim: akik rászorulhatnak az irgalmasságomra.

A felebarátom az a következő ember, akit az utamon találok és rászorul a segítségemre.

Mit tegyél az örök életedért? Elsősorban, azt kell mondani, hogy te semmit. És mégis mindent meg kell tenned: ami azt jelenti, hogy fogadd el az Úr Jézus kegyelmét, és mint megkegyelmezett életű ember állj be az irgalomgyakorlás magas szintű megvalósításába a pénzeddel, figyelmességeddel, a fizikai erőddel, a szellemi teljesítményeddel, a szakmáddal, az áldozatvállalásoddal. Azért mert már érted és érzékeled, hogy semmid sincs, amit ne kaptál volna, vagy ami nem az Istentől származott javakhoz tartozik.