Krisztus a szívből való látásra tanít – tanúságtétel az ökumenikus imahét kapcsán

A felebaráti szeretetről és az irgalomról, mások megsegítéséről prédikálva Ábel püspök atya az utolsó imaalkalmon véletlenszerűen megszólította egy keresztény testvérét és segítségét kérte mondandója demonstrálásához. Dr. Toronica Gyula így emlékezett vissza a történtekre:

„Az igehirdetés közben, az igehirdetés részeként püspök úr felkérésére felálltam, és kimentem az oltárnál előzőleg kihelyezett székhez. Ez így egyszerűen hangzik, de a kimenetel azonban nem volt ilyen egyszerű. Miután felszólított az atya, hogy fáradjak ki, nyilvánvalóan kétségek gyötörtek, nem tudtam, hogy milyen célból történt a kiválasztás. Mint ahogy azt sem, hogy milyen szerepem lesz, esetleg milyen kérdésekre kell válaszolnom a templomban összegyűlt nagyszámú hívő előtt. Mikor ez így átvillant az agyamon, akkor ezzel egy időben Ézsaiás próféta könyvéből eszembe jutott egy ige, és pontosan az az ige, amelyet a 45 éves házassági évfordulónk megáldásakor, szilveszterkor dr. Gaál Sándor esperestől kaptunk. Ez így szólt: „Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened, megerősítelek és megsegítelek, sőt, győzelmes jobbommal támogatlak.” Ez az ige tulajdonképpen erőt adott ugyan a kimenethez, de a bizonytalan helyzet változatlanul fennállt, mert nem tudtam, hogy mi vár ott rám. Utána kimentem, leültem, majd a püspök úr feltette a kérdéseket:

Milyen érzés volt, amikor megszólított?

Milyen érzés volt kimenni?

Milyen érzés az, amikor valamennyi szempár rám szegeződik?

A válaszomat egyszerűen fogalmaztam meg, annyit mondtam, hogy nem túl kellemes.

Ezt követően püspök úr egyesével kérte meg a különböző felekezetek képviselőit, hogy a kezüket tegyék a vállamra. Elsőként dr. Gaál Sándor esperes úr lépett oda hozzám, és tette rám mindkét kezét, miközben biztatásként, bátorításként egy kicsit megszorította a vállam. Már ekkor éreztem, hogy jóval nyugodtabb vagyok, mint amikor egyedül ültem a széken. Összesen öt felekezet képviselőjének és a rendezvénysorozat által támogatott görögkatolikus iskola igazgatónőjének a keze került a vállamra.

Ekkor a püspök úr ismételten feltette a kérdést, hogy most hogy érzem magam, amikor ennyien állnak mögöttem, erre már határozottan jelenthettem ki, hogy teljesen megnyugodtam.

Nyilvánvaló, hogy püspök úr ezzel azt kívánta érzékeltetni a híveknek, hogy amikor nehéz helyzetben vagyunk, milyen jó érzés azt tudni, hogy valaki ott áll mögöttünk, és akárcsak a vállunkat kézzel érintve azt jelzi, hogy: „veled vagyok, számíthatsz rám, fontos vagy nekem, ne félj” – ahogyan a püspök atya fogalmazott.

Nem az én tisztem megítélni a gyakorlati szemléltetés sikerességét, viszont az tény, hogy én őszinte választ adtam: teljesen megnyugodtam, és ez a már idézett igében, és a mögöttem álló testvéreken keresztül érkező isteni segítségnek és támogatásnak köszönhető.

Az evangélikus nagytemplomban saját magam megtapasztalhattam, hogy a legkisebb segítség is lehet segítség, még akkor is. Abban pedig, hogy kiszorul segítségre a mindennapokban, valamelyik igehirdető a héten úgy fogalmazott, hogy a szívből való látás segít. A felebaráti státusz nem állandó, ma nekem van felebarátom, holnap én leszek valakinek a felebarátja, mondta ezt egy másik igehirdető, utalva arra, hogy mindenki kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítségre szorul. Úgy gondolom, hogy ezért nem szabad egyetlen lehetőséget sem elszalasztanunk, ha segítséget igénylő emberrel találkozunk.”

Dr. Toronica Gyula tanúságtételét meghallgathatja podcast csatornánkon médiatárunkban, vagy a különféle szolgáltatóknál.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye