Kéz a kézben estünk át az örömökön, a fájdalmakon – interjú a házasság hete kapcsán

Kisvárdán jártunk a Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ idősek nappali ellátását végző tagintézményében: az asztal körül életről, halálról volt szó. Sokszor elcsukló, elnémuló s olykor nevetésbe forduló beszélgetésünk során két házasság története bontakozott ki. Az 51 illetve az 59 szentségi házasságban eltöltött év alatt mindkét pár megtapasztalta, milyen az, saját gyermekünket elveszíteni. De mindannyian erős hitükről tettek tanúságot.

Mind a négyen az isteni kegyelembe kapaszkodva tudnak örülni gyermekeiknek, unokáiknak, dédunokáiknak, a mindennapoknak, s az ajándéknak, hogy ott élhettek egy életen át egymás mellett, egymásra támaszkodva.

Az ötvenéves aranylakodalmat egy évvel maguk mögött tudó Galambos házaspár, Géza (75) és Marica (70) mindkét gyermeke közúti balesetben halt meg, az egyik motoron, a másik autóban, de mindketten ártatlan sofőrként. Nándor és Gábor mélyen vallásos gyermekek, majd felnőttek voltak. Mosolyuk és őszinte jelenlétük a világban azt üzente, hogy a szeretet által mindenki megszólítható.

Mégis el kellett menniük. A gyászt és veszteséget az emberek támaszával és Isten gyógyító erejével dolgozták fel, s a Fokoláré közösségben hallott életige szerint próbáltak élni: életre váltották az Igét. „Adtad elvetted, áldott legyen a szent neved!” – fogalmazódott meg az édesanyában a mélységes fájdalom mellett. Helyi közösségükkel együttműködve még közvetlenül a fiúk elveszítése utáni napokban is igyekeztek másokat szolgálni: (ahogyan az ezt megelőző években is) hajléktalanoknak főztek annak az évnek a karácsonyán. A másik gyermekük kórházi ágyát a család kéz a kézben állta körül imádkozva a fiúért-apáért.

Nincs új időszámítás, hiszen bár fizikai valójukban nincsenek jelen a gyermekek, a szülők beszélnek hozzájuk, érzik jelenlétüket.

A hatvanéves gyémántlakodalmat jövőre váró Szilvási házaspár, Mihály (82) és Piroska (78) már ismerkedésük legelején leszögezték, hogy őszinték lesznek egymáshoz. Piroskának fontos volt, hogy „tisztán” menjen férjhez, vigyázott magára, s miután Mihállyal közös lett a jövőjük, már együtt vigyáztak egymásra.

Ők is megélték a három gyermekük közül a kedves középső, Laci távozását. „Megmagyarázhatatlan érzés. Mintha ezt a nagy fájdalmat ajándékba kaptam volna…” – mondja Piroska. Laci gyermeküket a kovid miatt veszítették el. De életük kincsei és örömei vigasztalják őket: a sok-sok unoka és dédunoka, akikkel nagy családi összejöveteleket tartanak a mai napig.

Piroska néni szerint a hosszú házasság titka a szeretet, a megértés, a tolerancia, az, hogy el kell egymás hibáját nézni és a hűség. „Kéz a kézben estünk át az örömökön és a fájdalmakon” – mondják. És persze sokat nevetnek együtt, egymáson és önmagukon, ha kell.

Misi bácsi a házasságban öt alaptőkéről beszél, mely biztosíthatja a jó kapcsolatot. Egyik a testi közelség, s büszkén mutat mellkasára: Piroska még mindig itt alszik el, mint egy kisbaba. Cserébe kedves felesége sokszor énekel neki.

„Nálunk haragnak nincs helye!” – zárja a beszélgetést büszkén Misi bácsi.

Az interjú végén a párok aranylakodalmukra emlékeztek. Marica néni felolvasta a férjének a tavalyi ünnepre írt beszédét, Piroska néni pedig elénekelte a kilenc évvel ezelőtti aranylakodalmukra férjének szánt meglepetését: egy ismert dallamra írt verset számára. Érdemes meghallgatni!

Isten éltesse sokáig a házaspárokat!

A beszélgetést itt hallgathatja meg.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye