Az előszenteltek liturgiája – beszélgetés a nagyböjti szertartásról Vajda Mihály diakónussal

A 40 plusz 8 napos nagyböjt során szerdán és pénteken előre megszentelt áldozatok liturgiáján vehetnek részt a templomokban a hívek. A húsvétra való készület egyik formája ez. Talán nem tudja mindenki, hogy ezeken a napokon miért előre átváltoztatott Eucharisztiával áldozhatnak a hívek…

Ennek az az oka, hogy a nagyböjt hétköznapjaira az egyház aliturgikus napokat ír elő, tehát ezeken a napokon nem lehetne Szent Liturgiát végezni, csak szombaton és vasárnapi napokon. Azért, hogy a hívek mégse maradjanak a böjti küzdelemben az Eucharisztia tápláléka nélkül, emiatt szerdán és pénteken egy ilyen különleges bűnbánati szertartás keretében megáldoztatják a híveket azzal a szentséggel, mely a vasárnapi Szent Liturgián lett konszekrálva (átváltoztatva – szerk.).

Mit jelent pontosan az, hogy aliturgikus?

Aliturgikus: nem végzünk Szent Liturgiát ezeken a napokon. Persze sok más szertartást végezhetünk ilyenkor is, különösen imaórákat, utrenyét, vecsernyét. Ezeknek is megvan ilyenkor a maga böjti hangulata jellege, de a Szent Liturgia a bizánci egyházban harsogó szimbólumokkal, himnuszokkal gazdagon teletűzdelt szertartás, mely által egyfajta kitörő örömöt fejezünk ki és élhetünk át. A nagyböjt sokkal inkább visszahúzódás, egy szomorú, bűnbánati időszak, s a bűnbánatnak ezzel a lelkületével – úgy érezhették az atyáink – nem fér össze a liturgiának a kitörő öröme, emiatt rendelték el azt, hogy ne végezzünk a hétköznapokon Szent Liturgiát nagyböjtben.

Az előszenteltek szertartása, ahogyan röviden emlegetjük, felépítésében is eltér viszont a Szent Liturgiától, és mivel este végezzük, ezért az alkonyati istentiszteletnek a jellegzetes imái is elhangzanak benne. Mi az, amiben még más ez a szertartás?

Tulajdonképpen egy nagy alkonyati istentisztelettel indul a szertartás, ugyanúgy van százharmadik zsoltár; kathizmákat, zsoltárcsoportokat olvasunk föl ilyenkor, és ezek alatt gyakorlatilag előkészítik a vasárnap átváltoztatott oltáriszentséget: a pap előveszi a szentségházból, megtömjénezi aztán a diakónussal körbetömjénezik az oltárt, és átviszik a proszkomídia asztalára, ahol nagyon szép gesztusokkal történik mindez, például a diakónus hátrálva halad az Eucharisztia előtt, tehát nem fordít neki hátat. Ilyenkor szinte tapintható, hogy az egyház hite szerint, nemcsak valami szimbolikus jelenlétről van szó, hanem valóban itt van köztünk Jézus Krisztus.

Ugyanúgy vannak parimiák, tehát ószövetségi szentírási szakaszok, és a papság többször leborul, nagy leborulást, nagy metániát végez Szent Efrém imáinak a kísérletében, ami tipikus nagyböjti imádságunk, és ezután veszi kezdetét a szertartás azon része, ami nagyon emlékeztet a Szent Liturgiára, de itt nincsen anafora, tehát nem változtatják át ennek a szertartásnak a keretében a kenyeret és a bort Krisztus testévé és vérévé, hiszen ez már vasárnap megtörtént. Vannak viszont ekténiák (könyörgések), Miatyánk, szentáldozás.

Említetted a leborulásokat: önmagunk Isten előtti megalázását, a töredelmes szívet jelentheti a meghajlás, a leborulás, a metánia. Mit és hogyan fejeznek még ki pontosan ezek a meghajlások, hogyan jelennek meg ezek a gesztusok a szertartás során?

A görögkatolikus egyházban kétféle leborulást ismerünk, a kismetániát és a nagymetániát.

A kismetánia: amikor a görögkatolikus hívő belép egy templomba, ahol van oltári szentség, akkor földig hajol úgy, hogy a kezével érinti a padlót. Így fejezi ki a hódolatát a jelenlévő Krisztus előtt.

A nagy leborulásnál: térdre ereszkedünk, és úgy hajolunk meg, hogy a homlokunk érinti a padlót.

Ez a teljes leborulás nem csak egyfajta megalázkodás, azért ebben több is van. Ha jól tudom, az eredeti görög szó az valami olyasmit fejez ki, hogy úgy borulunk oda az Úr lábához, mint ahogy a kiskutya a gazdájának a lábához kucorodik. Vagyis ez egy szeretettel teli önodaadás, az odaajándékozásnak a gesztusa is egyben.

Számomra azt is kifejezi, hogy úgy borulunk le a földre, úgy helyezkedünk el Isten színe előtt, hogy nem mentegetjük magunkat. Tehát kifejezzük azt, hogy valóban rászorulunk Isten irgalmára, mint ahogy a szentáldozás előtti imában mondjuk: „a bűnösök, akik között az első én vagyok”.

Nagyböjt idejében, amikor a húsvétra készülünk, és igyekszünk megtisztulni a bűneinktől, nem fér bele, hogy mentegessük magunkat… Itt nem hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, hanem egyszerűen az Úr jelenlétében leborulunk a földig, és várjuk azt, hogy fölemeljen. Számomra ezt jelenti.

És nagyon jól illeszkedik ebbe a tiszteletbe, ebbe az odahajolásba, ahogyan az átváltoztatott Eucharisztiával szemben viselkedünk. Tehát az, hogy hátrálva jön a diakónus, vagy ahogyan becsben tartjuk az egész szertartás alatt.

A mi keleti rítusunkban nincsen szentségimádás, valamelyest az előszenteltek emlékeztet rá, hiszen nagyon sok olyan gesztussal fejezzük ki az Eucharisztia iránti hódolatunkat, amely tulajdonképpen szentségimádás, de továbbra is megmarad a rejtettsége, a misztériuma az Eucharisztiának. Mi az ikonokon keresztül igyekszünk szemlélni azt, amit nem lehet egyébként szemekkel látni. Az ikonosztázion függönye, a kehelytakarók gondoskodnak arról, hogy ne váljon mindennapivá, hanem ezek a liturgikus eszközök érzékeltetik: valami roppant, mély titokkal állunk szemben.

Van-e az előszenteltek liturgiájához kapcsolódóan olyan ikon, ami kifejezetten a böjti időszakot, vagy az előszenteltek liturgiáját meghatározhatja?

Az ember óhatatlanul is Istent akarja megismerni a szertartások alatt is, célunk, hogy találkozzunk Istennel, és az ember olyan, hogy látni akarja azt, akihez beszél. Ennek segítése lenne az ikonok funkciója. A híveket mindenképpen segíti, akár az előszenteltek liturgiáján is, hogyha rátekinthetnek az ikonokra. De kimondottan ehhez kapcsolódóról nem tudok.

A templomi falképeken, szentélyekben, régi templomokban lehet látni olyan ábrázolásokat, ahol angyalok állnak a diszkosz két oldalán, ahol a gyermekként ábrázolt Jézus fekszik a diszkoszon.

Egy történet szerint egy szerzetes papnak, aki a liturgiát végezte, voltak kétségei, hogy a kenyér valóban átváltozott Krisztus testévé. Kérte Istent, hogy győzze meg őt erről. Amikor a proszkomídiát (az átváltoztatáshoz használt kenyér, proszfora és a bor előkészítésének szertartása – szerk.) végezte, azt látta lelki szemei előtt, hogy megjelenik egy angyal, és a gyermek Jézust kezdi el felszeletelgetni. Akkor kérte, hogy már elég lesz, mert nem szerette volna többé látni a jelenetet. Többé nem kérte Istent, hogy mutassa meg, hogy mit történik a színek alatt.

Nagyböjt első péntekén koliba áldást is végeznek a papok. Mit tudunk erről a böjti eledelről, és miért éppen ezen a pénteken szokták megáldani?

Nagyon népszerű szertartás az egyházunkban az első hét péntekének a szertartása, főleg a gyerekek szoktak neki örülni. A koliba: egy főtt búzából készült étel, amit mindenféle szárított gyümölcsökkel, kókusszal, meg kakaóporral szoktak elkészíteni, mézzel van általában ízesítve.

Ez egy édes, finom, tápláló étel, amit azért az első hét péntekén szoktak megáldani, mert ilyenkor már túl vagyunk az első hétnek a megrázkódtatásain, hogyha lehet ezt mondani, ha a szívvel-lélekkel böjtölünk.

A régi böjti fegyelem azért erre adott is lehetőséget, hiszen a liturgikus naptárunkban is úgy jelenik meg a nagyböjt kezdete, hogy vajhagyó vasárnap után a tiszta hétfővel indul, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve már semmilyen állati eredetűt nem ehetnénk egész nagyböjtben, és aztán még egyéb korlátozások is megjelennek.

Vannak olyan szerzetesek is tőlünk keletebbre, akik egyenesen úgy indítják el a böjtöt, hogy a vasárnapi vecsernye után már nem esznek semmit a szerdai előszentetekig, csak utána egy kis gyümölcsöt. Ugye ettől már nagyon messze vagyunk, de el tudjuk képzelni, hogyha valaki ilyen szellemben, vagy legalábbis minél keményebb böjtre törekedve kezdi el a böjti küzdelmet, akkor pénteken egy kis biztatása már szükség van, és ennek az eledelnek a finomsága, az édessége eszünkbe juttatja azt, hogy hová törekszünk, hogy a végén azért jutalom vár.

A koliba Tiró Szent Tivadar vértanúval kapcsolatos, hagyományának kialakulásáról kétféle történet maradt fönt.

Az egyik történet szerint, amikor a vértanúságra készülve börtönbe vetették Szent Tivadart, akkor meg akarták őt mérgezni a börtönben. Egy főtt búzából készült ételt kapott, ami meg volt mérgezve. Tivadar egész éjjel imádkozott, és reggel egy keresztvetéssel ártalmatlanította a mérget, és megette az ételt.

A másik verzió az, hogy az üldözés idején a császár, azért hogy a nagyböjt kezdetekor a keresztényeket sarokba szorítsa, áldozati állatok vérével hintette meg a piacon lévő zöldségféléket. A pátriárkának álmában megjelent az akkor már száz éve elhunyt Szent Tivadar, aki figyelmeztette erre a pátriárkát, és ő javasolta azt, hogy ezt a búzából készült ételt egyék azon a héten a hívek.

A kolibaszentelést követő szombati napon az ő ünnepnapja van, ennek emlékére szentel kolibát az egyház.

Nagyhéten három napon is tartanak előszentelteket: nagyhétfőn, nagykedden és nagyszerdán. Mi ennek az oka?

Nagyhét már nem a nagyböjt időszakához tartozik. Itt intenzívebben próbál minket készíteni az egyház a nagypénteknek és a feltámadásnak a titkára, illetve annak az átélésére, és itt már elővesszük az evangéliumi szakaszokat.

Hétfőn Máté Evangéliumából olvassuk azt a szakaszt, amikor Krisztus megjövendöli a szenvedését. A keddi napon kerül elénk Jézus megkenetése Betániában, és a harmadik napon Júdás árulása: így szépen eljutunk a nagycsütörtöki eseményekhez, a lábmosáshoz, és az utolsó vacsora, a titkos vacsora emlékezetéhez. Szóval nagyon sűrű a nagyhét, és így van lehetőség továbbra is a szentségekben részesülni az előszentelteken. De az evangéliumi szakaszok már egyértelműen a nagyheti eseményeket vezetik elő.

Hogyan segíti a híveket az előszenteltek liturgiája közelebb jutni húsvét titkához?

Aki részt vesz az előszentelteken, annak szembeötlő, hogy mennyire más, mint egy Nagy Szent Bazil liturgia, vagy egy Aranyszájú Szent János liturgia. Különleges böjti dallamokat énekünk ilyenkor, és hát tartalmilag is pl. a sztihiráknak a tanítása tele van bűnbánati elemekkel.

Ha komolyan veszünk azt, hogy nem végzünk Szent Liturgiát a hétköznapokon, akkor az egész böjtünknek valahogy más a lékköre. Tehát kilépünk abból az általános, egész éves rutinunkból, ami esetleg addig jellemző volt, hogy minden nap elmegyünk Szent Liturgiára. Ilyenkor valahogy jobban visszavonulunk. Megtörik az a lendület, az a ritmus, ami az egész egyházi évet jellemzi, és beáll az, amit Alexander Schmemann úgy nevez, hogy „ragyogó szomorúság”.

Ha valaki eljár ezekre a szertartásokra, és ennek a lelkiségével tisztában van, akkor nagyon sokat lehet ebből meríteni, és valahogy máshogy jutunk el a húsvéthoz, hogyha részesülünk a szertartások légkörében, hiszen ezek próbálnak még mélyebbre vezetni ebben az úgynevezett böjti, ragyogó szomorúságban.

A beszélgetést meghallgathatja podcast csatornánkon.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye