2017. március 10-én a nyíregyházi Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola adott otthont A lélek tápláléka a mese, a vers és a történetek című rendezvénynek.
2017. március 10-én a nyíregyházi Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola adott otthont A lélek tápláléka a mese, a vers és a történetek című rendezvénynek, amely a Kapocs – magyar kultúra és összetartozás nevet viselő projekt keretén belül valósult meg a „A Tanulás Uniójáért” Közhasznú Alapítvány és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet együttműködésével. A rendezvény előfutárai voltak a szeptemberben Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megrendezett mesemondó verseny és a mesekút avatása. A rendezvényen nagy számban képviselték Kárpátalját a Beregszászról érkezett fiatalok.
Elsőként Tomcsik Eleonóra Anna, a „A Tanulás Uniójáért” Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a jelenlévőket, elmondta, hogy mennyire igazak a rendezvény címét viselő Kányádi-gondolatok. Ahogyan az emberi létnek szüksége van az éltető vízre, úgy a léleknek is a versekben, mesékben rejlő bölcsességekre, lelki táplálékra. A csoda megteremtésére kérte a gyerekeket, arra, hogy a nagy költők, meseírók szellemének megidézésével lélekben is összekapcsolódjanak, és így a közösségteremtésről is szóljon ez a nap. Kifejtette, hogy költőink, meseíróink gondolatai egyfajta hidat képeznek, kapocsként szolgálnak minden magyar anyanyelvű ember között, határon innen és túl.
Ezt követően Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója köszönte meg a gyerekek közreműködését. Beszélt arról, hogy a határon túl élő magyar gyerekek ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a magyarországiak, nincs különbség ebben. Hangsúlyozta a magyar nyelv összetartó erejét, és arra kérte a jelenlévőket, hogy legyenek büszkék a magyar kultúrára.
A gyerekek produkciói után az általuk készített – magyar költők versei és kedvenc meséik alapján készült – illusztrációkat tekinthették a meg a jelenlévők, illetve a két civil szervezet több évre visszanyúló sikeres együttműködéséről láthattak fotókiállítást.
A Trump at Club együttes színesítette előadásával az összejövetelt. (Tagjai: Tomcsik Zoltán trombita, Pintér-Keresztes Dávid zongora, Ökrös Gergő dob, Szenes Máté ének.) Repertoárjukban magyar költők megzenésített versei is szerepeltek.
Szabó Bernát Sándorné intézményvezető a gyerekekhez, jelenlévőkhöz intézett szavaiból kiderült, mit tart a legfontosabbnak: „amit mondunk, azt szívvel-lélekkel” mondjuk. Ünnepnek nevezte a napot, vers és mese ünnepnek, és ajándéknak a lehetőséget, amely segítette a gyerekeket a magyar nyelv tolmácsolásában. A résztvevők szívére helyezte a „A Tanulás Uniójáért” Közhasznú Alapítvány hitvallását: Tanulni kell, tanulni mindig érdemes.
Az esemény záróakkordjaként az oklevelek, díjak átadására került sor a két szervező civil szervezet képviselőinek közreműködésével. A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.
Forrás: Kárpátalja.ma
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |