A Tízparancsolat olyan Istentől van, aki szereti ezt a népet – Németh István atya előadása a második parancsolatról

A mai napon a második parancsról hallhattunk fantasztikus, új gondolatokat. Az előadást Németh István biblikus, teológiai tanár tartotta. A kis templom teljesen megtelt. Kíváncsian vártuk, megtudunk-e többet arról a parancsról, ami ellen a jelenlevők – bátran kijelentem – nem szoktak véteni. Hát megtudtunk! De még mennyire! Hiszen az előadás után elhangzott hozzászólások bizonyították: olyan új szempontokra hívta fel a figyelmet az atya, amire az élete derekán már túl lévő hallgatóság soha nem gondolt, vagyis ez a parancs nem csak a káromkodás tiltásáról szól.

A bevezetésben azt fejtette ki a tanár úr, milyen nehezen érthetjük meg a törvényeket, főleg az ószövetségieket, részben mert régiek (Kr. e. 5-6. században keletkeztek), részben, mert nyelvezetük is más, sőt a héber nyelv fogalmazásait sem sikerül mindig jól lefordítani. Nagyon fontos látnunk, hol és mikor hangzik el a tízparancsolat: Kivonulás könyve 20. fejezet. Vagyis

mire a zsidó nép megkapja a parancsokat, már megtapasztalta az Isten szeretetét. Átéli, hogy Isten képes arra, hogy kimentse őket Egyiptomból. A tízparancs olyan Istentől van, aki szereti ezt a népet.

A héber nyelvben nem felszólító módban vannak a parancsok. Úgy is fordíthatnánk a második parancsot: én vagyok az Úr, aki szeretlek, ezért az én nevemet nem fogod hiába venni. Az Isten iránti szeretetünk természetszerű következménye, hogy megtartjuk parancsát. A második parancs első két szavát – „Isten nevét…” – akkor értjük meg igazán, ha megismerjük, mit jelentenek az akkori szomszédos kultúrákban az istenek. Pl. Babilonban, ha valaki ismeri istenének nevét, akkor azt szólítja, ha gondja van, attól függően, miben számít segítségre (épp a lába fáj vagy a keze, attól függően szólítja istenét).

Akinek tudjuk a nevét, afelett tudunk rendelkezni. Ezért Isten nem árulja el Jákobnak a nevét, hogy ne tudjon vele rendelkezni, miközben Ő Jákobnak új nevet ad: Izraelnek hívja. Isten – mivel szereti Izraelt – mégis kinyilvánítja a nevét a csipkebokorban, mégis bemutatkozik. Mit mond el a nevéből? Egyrészt, hogy Ő az az Isten, aki a történelemben már sok jót tett ezzel a néppel. Másrészt az „Én vagyok, Aki vagyok” úgy is fordítható: „Én leszek, Aki leszek”, aminek a valódi lényege csak a jövőben lesz észlelhető.

„Rám támaszkodhatsz, bennem bízhatsz a jövőben”. Úgy mutatkozik be Isten, hogy már „ismersz engem, hiszen az életedben már tapasztaltál engem” – ahogy István atya fogalmazott.

Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten nevét mágikus céllal ne használjuk ki olyan dolgokra, amikre mi akarjuk, ne éljünk vissza azzal a szeretettel, bizalommal, amit Tőle kaptunk. Hagyjuk, hogy Ő szeressen bennünket, ahogy Ő akar. Hagyjuk, hogy Ő döntsön.

Isten lényege, hogy szeret minket!

Szöveg és kép: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye