National Meeting of catholic seminarists

Március 8-án délután reverendás és fekete öltözékű vendégek érkeztek Máriapócsra: száz papnövendék és húsz elöljáró a győri, az esztergomi érseki, a budapesti központi, a szegedi, az egri érseki szemináriumból, valamint az egri Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szemináriumból, és Váci Egyházmegye propedeutikus (előkészítő) szemináriumából. A házigazda a Görögkatolikus Papnevelő Intézet volt a miskolci propedeutikus szeminárium görögkatolikus papnövendékeivel kiegészülve.

Az ország papnövendékei és elöljárói minden évben többször találkoznak szervezett formában: egy nagyböjti-lelki-liturgikus összejövetelen és egy kispapfoci-bajnokság keretében. Ám 2024-ben volt az első alkalom, amikor (görögkatolikus helyszíneken) a görögkatolikus növendékek láthatták vendégül római katolikus papnövendéktársaikat az országos kispaptalálkozón. A görögkatolikus kispapok - elöljáróik támogatásával, dr. Dobos András rektor, Polgári Bence prefektus és Szabó Antal spirituális atyákkal - már hónapok óta készültek erre az eseményre, nem kímélve a fáradtságot. Céljuk volt, hogy a mások, még a római katolikus papnövendékek számára is olyan távolinak, ismetetlennek tűnő görögkatolikus rítust közel hozzák vendégeik számára.

A kétnapos rendezvény első programja a kegyhely megismerése volt: a bazilika, a fatemplom és a bazilita szerzetesek monostorában található gyűjtemény – dr. Mosolygó Péter atya kegyhelyigazgató, Gorcsa György főkántor és az egyik szerzetes testvér kalauzolásában.

Az esti órákban kezdődött az Előre megszentelt áldozatok liturgiája, melyet dr. Dobos András atya, a nyíregyházi szeminárium rektora végzett. Sokan nem ismerték a vendég-papnövendékek közül az előszentelteket, így előzetesen ismertetőket kaptak róla, valamint a szertarás előtt András atya is elmagyarázta röviden ennek a különleges nagyböjti szertartásnak a jelentőségét, liturgikus cselekedeteit.

Prédikációban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüpsök atya szólt a jelenlévő kispapokhoz a hivatásról, arról, hogy meghívottként, „szíven találtként” milyen feladatot kaptak a Jóistentől – nemcsak a papnövendékek, de minden keresztény.

A Szűzanya és rajta keresztül Isten számtalan zarándokot hív erre a szent helyre, Máriapócsra, akik idehozzák életüket, nehézségeiket. „Most a magyar egyház jövőjét hívta, mert szeretne benneteket megerősíteni a meghívásban, ahogyan Ábrahámot megszólította az Úr: menj ki földedről, a jelen életedből, ahol most élsz, vállald fel a kalandot, az utat, amire én vezetlek téged.” – kezdte beszédét a püspök.

Papszentelését megelőző szemináriumi emlékeire, majd spirituálisként végzett szolgálatára tekintett vissza, s személyes megtapasztalásain keresztül az általános emberi tulajdonságra mutatott rá: mindig elégedetlenkedünk az adott, aktuális életállapotunkban, nem tartjuk elég jónak azt, egy jobb időszakra várunk.

„Ábrahámnak, a hit atyjának a példája mutatja, hogy Isten nem arra hív bennünket, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy megtanuljunk szeretni, hogy megtanuljuk egymást szeretni” – szólt a papnövendékekhez, akik maguk is megtapasztalhatják: „a Jóisten mennyi alkalmat ad arra, hogy egymást ingyen, feltétel nélkül szeressük. Mert erre kaptunk meghívást.”

A papságra, hivatásra való készület nagyon fontos. »A nagy dolgokra készülni kell, de az igazán nagy dolgokra mindig készen kell lenni« – idézte Kerényi Lajos piarista atya szavait.

„Nagy dolog a hivatás, hogy Isten megszólított, szíven talált, meghívott, magához hívott azért, hogy átformáljon, átalakítson, hogy alkalmas legyek, az ő küldetését teljesíteni, de már most a készület alatt a nagy dolgokra készen kell lenni.”

Arra is megadta a választ, hogy mi is ez: az Istennel való találkozás akár egy ilyen szent helyen, akár az imádságainkban, a szentségekben vagy a másik emberben. S ez utóbbi nem mindig könnyű. Akkor is képviselnünk kell Isten szeretetét, ha nem szimpatikus emberrel találkozunk, s ennek ellenére támogatnunk kell őt hivatása kibontakoztatásában.

„Meg kell tanulnunk szeretni. Jézus nem ítél bennünket a kereszthordozásra, hanem meghív. Meghívott arra, hogy kövessük őt, hogy tanuljuk meg, mit jelent képviselni az ő szeretetét ebben a világban” – hangsúlyozta a megyéspüspök.

„Nem érvényes a tétel, hogy eljön a szép kényelmes életünk” – kapcsolt vissza korábbi gondolatmenetéhez, s végigvette az állomásokat, mikor, mivel biztatja magát a szeminarista, a pap. De ha csak arra várunk, mikor lesznek jobbak a körülményeink, eltelik az életünk, s talán soha nem éreztük igazán jól magunkat.

„Ma, most kell szeretni. A mai nap adatott lehetőség, hogy Isten szeretetét felfogjuk, befogadjuk és továbbadjuk, nem jön el a szép nyugodt boldog életünk” – ennek alátámasztásaként Túrmezei Erzsébet könyvének címét elevenítette fel: Most élni küldetés.

„Úgy kell készülni a papságra, hogy már most élni kell a szeretetet. Azt, amire meghívást kaptam. És nem az a lényeg, hogy most mennyire vagyok boldog. Elég boldog, soha nem leszel. Boldog leszel, ha érzed, hogy itt van az Isten. Őt szolgálod, vele élő kapcsolatban vagy. Elég boldog, soha nem leszel. Nem elégedhetsz meg. Mindig ott kell, legyen benned az a vágyakozás, hogy az, amit én kaptam az Istentől, azt tovább akarom adni. Nem akkor értékes az ember élete, amikor nagyon jól érzi magát. Nem akkor lesz boldog, hogyha nagyon sok élvezetben, kényelemben, szeretetben lesz része. Akkor lesz boldog, hogyha a körülöttünk élők, boldogok lesznek” – hangzott tanítása.

Ha átviszel valakit egy csónakkal a folyón, te magad is átérsz – élt a szemléletes képpel. Papságunknak ez a lényege: „a földi nehézségeken, problémákon keresztül átvinni a többieket, a ránk bízottakat a túloldalra, csak akkor érünk mi is át. És ilyen módon te magad is áldás/áldott leszel” – foglalta össze a hivatás jelentőségét.

„Legyél áldás, legyél szolga, legyenek az emberek boldogok körülötted, legyenek szentebbek. Ne legyen körülötted kétségük az embereknek, hogy van Isten: ekkor leszel igazán boldog, mert ez a szeretet-válasz Isten meghívására. Ő képessé és alkalmassá tesz arra, hogy teljesítsd ezt a gyönyörű hivatást” – biztatta a papnövendékeket.

„Hálát adunk, hogy arra méltattál, hogy színed előtt állhatunk és szolgálhatunk neked” – hangoztatta a római katolikus szentmisén elhangzó imádságot. Szolgálni az Urat – erre hívott az Isten. S hogy miért jó szolgálni – tette fel a kérdést: a kánai menyegzőn csak a szolgák tudták, hogy csoda történt.

„Ezt kívánom mindannyiunknak, hogy teljesítsük úgy hivatásunkat, hogy áldás legyünk a ránk bízottak számára, hogy megtapasztaljuk: Isten milyen csodálatos módon működik rajtunk keresztül, és milyen csodálatos módon szeret. Így tudjuk egymást átsegíteni a túloldalra, így érünk át oda” – összegezte gondolatait zárásként Palánki püspök.

Az előszenteltek végére – egyenesen Rómából – megérkezett Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya, aki kolibaáldást végzett, hogy a jellegzetes böjti eledelből a római katolikus papnövendékek is részesülhessenek.

A nap ezzel még korántsem ért véget. A közös szabad programok után, az éjszaka csendjében a Könnyező Szűzanyának ajánlották a ‘nem ülve végzett’ szertartást, az Akathisztoszt. Végül a szálláshelyen hajnalba nyúló beszélgetések zajlottak a fiatalemberek között többek között a hivatásról, az elhívásról vagy az előszenteltek liturgiáján hallott prédikációról, az addig szerzett élményekről és természetesen személyes tapasztalatokról.

Másnap a laudest dr. Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök atya végezte a kegyoltárnál, majd közösen Nyíregyházára indultak a találkozó résztvevői.

A délelőtt során párhuzamosan zajlottak a szervezett programok. Az elöljárók a Görögkatolikus Múzeum konferenciatermében tanácskoztak.

Marton Zsolt váci megyéspüspök, a papnevelésért felelős országos referens atya nem tudott jelen lenni, de a tanácskozás elejére telefonon mégis bekapcsolódott, s imáiról biztosította a jelenlévőket.

Az elöljárói tanácskozás témája ezúttal a gyermekvédelem volt, melyről dr. Dobszay Benedek OFM atya beszélt részletesen meghívott vendégként.

Közben a nyíregyházi szemináriumban megélénkült az élet. A két kápolnában, a nagyobb termekben és a kávézóban egymást váltották a beosztott csoportok, s minden helyszínen más és más aspektusból ismerhették meg a görögkatolikus egyházat: a templomi megjelenést, a szertartásokat, a liturgikus öltözékeket, a proszforát, valamint a görögkatolikus kispapok szívügyét, a Damján-tábort.

A nap fénypontja egy újabb közös liturgikus-eucharisztikus esemény volt: a negyven szebasztei vértanú katona ünnepén végzett főpapi Szent Liturgia, melynek főcelebránsa és szónoka dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök volt. A szertartás előtt Orosz István Mokiosz atya mutatta be a székesegyházat a jelenlévőknek.

Az oltárnál szolgált dr. Martos Levente Balázs püspök atya és valamennyi szemináriumi elöljáró.

Atanáz püspök atya prédikációjában szintén a „leendő szőlőmunkásokat” szólította meg elsőként. Visszautalt arra, hogyan hívjuk a szőlőskert gazdáját segítségül, s azért, hogy „viselje gondját az Emberfia révén a szőlőskertjének.”

„A mai Evangéliumból pedig megtudhattuk, hogyan is gondoskodik a szőlő műveléséről – fűzte tovább a gondolatkört. Menjetek csak a szőlőmbe, és ami jogos, majd megadom nektek.”

„Mindannyian az ő szőlőskertjében szeretnénk dolgozni. És ennek a szőlőművelésnek manapság egyre kevesebb munkatársa van. Ebben ezért is kell nagyon összefognunk, hogy mi, akik egy kertbe tartozunk, akik egy vérből valók vagyunk, a munkatársi, testvéri összetartozás szálait is erősítsük.”

Majd az evangéliumi történet egyik meglepő mozzanatára hívta fel a figyelmet: a hajnaltól fáradozó munkás kötekedő viselkedésére, szavaira. Az úr, a gazda mégis higgadtan, barátként válaszol meg neki.

„Krisztus az utolsó vacsorán megállapította: mivel megteszitek azt, amit parancsoltam nektek, barátaimnak mondalak titeket. Igen, baráti hangon figyelmeztet bennünket a felülről jövő igazságra és békére, amelyet innen a földről, emberi logikával néha nehéz elképzelnünk, követnünk vagy egyáltalán utolérnünk” – magyarázta Atanáz püspök atya.

A szőlős gazda és a szőlőművesek közötti további feszültségekről is beszélt: miért ad teljes napszámot, nagy megbecsülést azoknak, akik a tizenegyedik órában érkeztek.

„Az evangélium logikája szerint sok-sok előkészítés után mi, Krisztus tanítványai mind a tizenegyedik órától álltunk be, amikor az Úr vezényelt nekünk, hogy itt az alkalmas idői, ím, itt az üdvösség órája – vezette tovább a felvetést. Kiváltság a tizenegyedik órától a Mennyei Szőlősgazdának a különleges ígéreteivel együttműködni és dolgozni.”

Az ezen a napon ünnepelt szebasztei negyven vértanú ennek az együttmunkálkodásnak szintén példája. A püspök beszédének ezt követő részében figyelmét rájuk fordította.

Ismertette történetüket. A leghíresebb katonaszentek története 1700 évvel ezelőttre nyúlik vissza: Licinius császár a korábbi toleranciát félretéve a hadseregben tisztogatást kezdett, a keleti birodalomban keresztényüldözést indított. Parancsba adta a keresztények seregből való likvidálását. Negyven szabasztei, környékbeli vitéz a megfélemlítés ellenére kereszténynek vallotta magát. Egy fagyos éjszakán ruhájukat levetve a tó jegére állította őket a helytartó.

„Biztosak voltak abban, hogy tűzön és vízen átkelve – a zsoltár szerint – az üdvösség küszöbén fognak majd átjutni. Együtt imádkoztak: Uram, negyvenen kezdtük el a csatát, add, hogy negyven nyerjük el a győzelmi koszorút.”

A történet szerint az egyik őr különleges látomást látott: negyven, a győztes csaták után járó győzelmi koszorút. Hirtelen döntéssel ő maga is beállt az akkor harminckilencen maradt keresztény katona mellé, hogy a negyvenedik győzelmi koszorúnak is legyen gazdája.

Ez a rövid fohász is megmaradt utánuk, s Atanáz püspök maga is elmondta ezidáig sokszor: »Uram, negyvenen kezdtük, add, hogy negyven végezzük«. Ez a kívánság a papnövendékekre is érvényes.

„Imádkozzunk azért, hogy annyian legyünk, ahány az isteni gondviselés, az Úr szava szerint kell a szőlőműveléshez. Bár tudjuk azt, hogy a legjobb szándék ellenére sem tud mindenki egyszerre szentelődni, hogy hivatások és sorsok is különböző módon alakulhatnak. S kérjük az Urat arra is, hogy a hiányzó helyekre küldjön önfeláldozó hivatást, hogy minden győzelmi koszorúnak legyen majd gazdája.”

Szent Efrém szír és görög nyelven őrizte meg a szebasztei vértanúk végrendeletét. Ezt olvasta fel a hallgatóságnak:

»Most van itt a megfelelő idő mindazok számára, akik meg akarnak menekülni. Itt az alkalom a bűnbánatra és a jótettekre mindannak, aki nem akarja ezeket a távolabbi jövőre halasztani. Éljetek tiszta, Istennek átadott életet, mindenekelőtt pedig gyakoroljátok a szeretetet, egyedül ez vezesse tetteiteket. Testvérünkben, akit látunk, a láthatatlan Istent tiszteljük. […]Add, Urunk Szentlelked által, hogy egykor mindnyájan elnyerjük a mennyei koronát és a Te országodat” – vonatkoztatta zárszóként az egybegyűltekre e történelmi szavakat.

A Szent Liturgiát követően a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán vendégelték meg a találkozó résztvevőit, majd a nap végén lehetőség nyílt a Görögkatolikus Múzeum megtekintésére is.

Az eseményen készített összefoglaló riportunkat hamarosan meghallgathatja podcast csatornánkon.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye