Görögkatolikus húsvét – Hajdúdorog

Kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Így énekeljük mi, görögkatolikusok:

„Föltámadt Krisztus halottaiból,
legyőzte halállal a halált,
és a sírban lévőknek
életet ajándékozott!”

Hajdúdorogon, vagy mondhatnánk úgy is: a „Görögkatolikus hitéhez leghűségesebb város”-ban, sajátos módja alakult ki az erre való emlékezésnek: Nagypéntektől Húsvétvasárnapig hagyományos viseletbe öltözött kardos legények teljesítenek szolgálatot a Görögkatolikus Székesegyházban. Ők a Krisztus-katonák. Fő feladatuk a szentsírnak, Jézus szimbolikus nyughelyének őrzése. 2016 óta a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékén is szerepel ez a hagyomány. Emellett más szokások is színesítik az ünnepet Hajdúdorogon. Erről beszélgettünk az ottani iskola, a Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola tagintézményvezetőjével, Kissné Dalanics Ildikóval és férjével, Kiss Ferenccel.

Virágvasárnappal elkezdődik a Nagyhét eseményeinek a sorozata. Elmentek együtt a templomba, barkát is visztek magatokkal. Hogyan folytatódik az előkészület, hiszen ez is hozzá tartozik a megéléshez?

Ildikó: Különleges helyzetben vagyok, mert kétszeresen tudom megélni az ünnepet, egyrészt a gyerekekkel az iskolában, másrészt otthon a családdal. Minden évben biztatom az iskolásokat, hogy jöjjenek el a templomba, nézzék meg a Krisztus-katonákat, és olyan jó érzés, mikor a templomkertben találkozunk ezekkel a családokkal és integetnek a gyerkőcök. Az első közös szertartás a családdal az Nagypénteken van, a sírbatételi vecsenyére látogatunk el. Ez itt különösen szép Hajdúdorogon, ugyanis akkor látjuk először a Krisztus katonákat, idén is tíz pár lesz. A húsz katona gyönyörűen bemenetel a templomba, és felállnak két oldalon a székesegyház közepén. Jó látni, hogy akik korábban tanítványaim voltak, Krisztus-katonaként végig szolgálnak ezen a szertartáson. Büszkeség tölti el szívemet. A templom ilyenkor egész éjszaka nyitva van, őrségváltások vannak, és bármikor be lehet ülni egy kicsit elcsendesedni.

A férjed pedig személyesen is megélte ezt. Hiszen ő egy vérbeli hajdúdorogi!

Ferenc: Igen, négyszer voltam olyan szerencsés, hogy őrizhettem a sírt. Krisztus-katonáknak azonban csak nőtlen férfiakat választanak, így az utolsó évben már jegygyűrűvel az ujjamon álltam a templomban, hiszen már Ildikóval az esküvőre készültünk. Nehéz elmondani, mit éreztem akkor, hiszen tudtam, ez az utolsó alkalom számomra. Fiatal koromban Palaticz Jenő atyával sokat beszélgettem erről a szolgálatról, főleg a lelki oldaláról, azt hiszem, ő volt rám olyan hatással, hogy belevágjak ebbe a kihívásba.

Milyen volt az első alkalom?

Ferenc: A legelsőnél 18 éves voltam, körülbelül 52 kiló lehettem, semmi állóképességem nem volt. Nagyböjt elején kezdődött az egész próbákkal, ilyenkor ugyanis gyakorolni kell a mozdulatokat, a közös menetelést. Nagyon nagy élmény volt, amikor már felöltözve mentünk a templomba a fiúkkal. Rajtunk volt a bocskai, a süveg, a csizma, és az idős emberek előre meghajtották a fejüket nekünk. Az is hozzá tartozik persze a történethez, hogy első évben nagyon rosszul voltam, valóban éreztem a szenvedést, de a társamnak kikötöttem, hogy csak akkor vihetnek ki a templomból, ha már koppant a fejem a földön. Vagyis elájultam. De ez egyszer sem történt meg. Valahogy szégyelltük volna, ha nem bírjuk ki órákon keresztül mozdulatlanul. Hiszen egyedül akkor van lehetőség lazítani, amikor a káplár megmozgatja a katonákat egyesével.

Milyen volt az utolsó, hogyan tekintesz erre a hagyományra manapság?

Ferenc: Amikor már nem állhattam be közéjük, évekig megkönnyeztem a szertartást. Hiányzott. Ma már tudom kívülállóként szemlélni őket. Egy szó mint száz: sokkal könnyebb és jobb volt így megélni a Húsvét ünnepét, amikor így szolgálhattam. Testemmel, lelkemmel átéltem.

Lesz, aki tovább viszi ezt a családban?

Ferenc: A két fiam nem valószínű, hogy be fog állni Krisztus-katonának, ők már máshogyan szemlélik ezt a dolgot. Érdekes, hogy édesapám sem volt az. Nem lehetett. Abban az időben ugyanis volt egy fix csapat és nem tartottak felvételt maguk közé. Így ő ebből kimaradt, de tudom, hogy nagyon büszke volt rám, láttam, ahogy megsiratta a szertartást, mikor ott álltam a templom közepén.

Nagycsütörtökön pedig már a konyhában is elkezdődnek az előkészületek, ha jól tudom…

Ildikó: Igen, a sonka bekerül a kemencébe.

Kemencébe?

Ildikó: Igen, ugyanis nálunk pácolás történik. A felfűtött, majd visszahűtött kemencében két napig érlelődik, pácolódik, párolódik a sonka. Ez a férjem feladata. Olyan puha lesz, mint a vaj. De nemcsak a miénket, hanem a nagyszülőkét és a szomszédok sonkáját is mi szoktuk pácolni.

A hajdúdorogiak már Nagycsütörtökön kisütik a pászkát is, ha jól tudom szigorú szabályok alapján készül. Hogyan? Van titok? 

Ildikó: Nincs! 30 évvel ezelőtt kerültem ide Hajdúdorogra. Akkor találkoztam egy recepttel, és persze otthonról, Érpatakról is hoztam magammal egy pászka receptet. 30 évem volt rá, hogy kitapasztaljam, milyet szeret a családom. Végül is a régi dorogi receptúra alapján dolgozom, csak egy picit édesebben csinálom. Az itteni pászka ugyanis inkább kenyér jellegű, az érpataki pedig inkább kalács jellegű, kicsit édesebb. Egykilós pászkákat sütök, és többet készítek egyszerre. Ugyanis a kemencénkben 11 pászka fér el. Évek óta hagyomány, hogy vendégeink vannak ilyenkor, akik segédkeznek az előkészületekben, így az övék is elkészül a miénkkel együtt.

Nagyon fontos a díszítése is, hogy mi kerül a tetejére. 

Ildikó: Igen, a dorogi díszítést használom, ami annyit tesz, hogy az aljára egy kis lepény kerül, aztán körbe vesszük a testet. Rákerül a megfonott kereszt a tetejére, és az öt rózsa, ami Krisztus öt sebét szimbolizálja, és a végén teszünk rá egy töviskoszorút is.

Ferenc: A dagasztásban mindig segítek, mert 10-12 kiló lisztből dagasztani..., az kemény férfimunka, de amikor már megkelt a tészta, akkor minden vendégünk dolgozik a saját pászkáján.

Erre egy speciális, dorogi pászkaformát használtok. De mibe tudja beletenni az, aki otthon próbálkozna, mit tudtok tanácsolni? Kuglóf forma esetleg?

Ildikó: Ha már nem lehet fellelni régi idősektől ezt a formát, akkor végülis jó a kuglóf sütő is, de most már újra lehet kapni állítólag, persze csak itt, Dorogon.

Kerül-e még valami különlegesség a húsvéti asztalra?

Ferenc: Bizony, ez pedig a sárgatúró! Hajdúdorogon nem ismertük ezt a finomságot, de most már el sem tudjuk képzelni a szabolcsi sárgatúró nélkül a Húsvétot! Ezt az ételt Ildikó hozta szülőfalujából.

Ildikó: Kétfélét készítek, simát és mazsolásat. Sokan azt hiszik, hogy túró van benne, de nem: tej és tojás az összetevő.

A feltámadási szertartás után tartják az ünnepélyes pászkaszentelést. Ennek is megvan a rendje, módja.

Ferenc: Bizony, itt Hajdúdorogon mindenkinek megvan a helye, hogy a templom körül hol áll. Nem lehet csak úgy megállni valahol! Szó sem lehet róla! A kosarak hagyományosan a templom azon oldalára kerülnek, amerre az adott család lakik a városban.

Ildikó: Amikor ide kerültem, nekem ez olyan fura volt, de persze már megszoktam. Ilyenkor tele van a templomudvar, és olyan szép, ahogy ennek is rendje, hagyománya van.

Az ételszentelés után otthon folytatódik az ünnep.

Ildikó: Szépen megterített asztalra tesszük ki az ételeket. Gyertyát gyújtunk, imádkozunk. Először a családfő keresztet rajzol a pászkára és megszegi azt, megkóstoljuk, majd mindenki iszik a szentelt borból. Nemcsak Hajdúdorogon, hanem más városokban is szokás, hogy a szentelt ételnek még a morzsája sem hullhat le, ezért inkább elégetjük és erre a fiaink is figyelnek.

Az otthonotok is új köntösbe öltözik ilyenkor.

Ildikó: Nagyon szeretem kidíszíteni a lakást is az ünnepre. Még az ablakokba is teszek valamit, ami a Húsvét, a tavasz érkezését jelzi, persze az ajtódísz sem maradhat el. Szoktam tojást is festeni, bár már inkább a csoki tojásnak örülnek jobban a gyerekek. Hétfőn pedig indulnak a fiúk locsolkodni.

Ferenc: A fiaim ilyenkor összeszedik a barátokat, meg az összes szódás szifont, de az első „áldozat” mindig a feleségem Húsvéthétfőn. Persze elmennek a nagyszülőkhöz is, én pedig a rokonokhoz látogatok el. Annak idején bezzeg vödörrel jártam! De hát, az se most volt...(összemosolyognak) 

Szerző: BSZI / Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye