Érintő - vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

Mk 15,43-16,8

Föltámadt Krisztus!
Valóban föltámadt!

Krisztusban Kedves Testvérek!

„Senkinek sem mondtak semmit, mert féltek…” hallottuk a mai evangéliumi szakasz utolsó mondatában. Azonban mi pontosan tudjuk, hogy tanúiként, követőiként, sőt Krisztus által felhatalmazva mondhatjuk, hogy barátaiként, valójában nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne szóljunk ilyen nagy események után semmit.

Két héttel ezelőtt Krisztus föltámadt halottaiból, és ennek hírére mindannyiunk szíve megdobbant. Az Isten által szíveinkbe írt szeretet pulzált Krisztus halottaiból való feltámadásának hírére. Emlékezzünk csak vissza, milyen vígan énekeljük azóta, hogy

„Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és sírban lévőknek életet ajándékozott”.

A mai evangéliumi történet szerint az asszonyok, amikor odaértek a sír bejáratához, arra számítottak, hogy Jézus halotti testét balzsammal, olajokkal tudják megkenni.

Megérkezésük meglepetése mégis az volt, hogy Jézus nemcsak, hogy nem volt ott a sírban, hanem föltámadt, és ennek hírét ők kapták meg az angyaltól, hogy adják tudtul a tanítványoknak.

„Rettegés és ámulat fogta el őket”.

Annak meglepődöttsége, hogy Krisztus halotti teste nincs ott, ahová helyezték, rettegéssel, és ámulattal töltötte el az asszonyokat. Ez a fajta meglepődöttség pedig nem csupán őket, mint kenethozókat tölti el, hanem bennünket is eltölt folyamatosan a meglepődöttség kegyelme:

Meglepődünk azon, hogy Isten milyen hatalmas.
Meglepődünk azon, hogy Isten mire képes még mindig értünk.
Meglepődünk azon, hogy Isten még mindig méltat bennünket szeretetére.

És azon is meglepődünk, hogy Krisztus föltámadásával már mi is képesek vagyunk a föltámadásra, és Isten népeként jelöltek a Mennyek országába.

Ha nem tudunk ezeken meglepődni, akkor most kulcsoljuk imára a kezünket, és kenethozó asszonyokkal együtt ámulat fogjon el bennünket, milyen jó hozzánk még mindig az Isten.

A hitbéli élmények tapasztalatával nem maradhatunk mindig a sír bejáratánál.

A föltámadás fényének tanúsága már nem maradhat a szívünk hallgatásában, annak ki kell onnan törnie. Ha kell, fel kell törnie a bűneinket, a félelmeinket, a kísértéseinket, és helyettük el kell, hogy ültesse szívünkbe a föltámadás bátorságát, a föltámadás szabadságát, és Krisztust, aki föltámadásunk szerzője. Hirdetnünk kell, és beszélnünk róla egymás közt újra, és újra.

A kegyelem által nemcsak a meglepődöttség, ámulat, rettegés tud közel kerülni szíveinkhez, hanem az imádságra is új kegyelmet kapunk az emberszerető Istentől.

A mai vasárnap próbáljunk imádkozni a kenethozó asszonyokhoz. Imádkozzunk hozzájuk azért, hogy jöjjenek el mindannyiunk szívéhez, és imádságaikkal, közbenjárásukkal most a mi üres szívünket kenjék meg illatos olajjal, hogy oda Krisztus tudjon beköltözni, a föltámadás tudjon illatozni, és hogy innentől ne hallgatásban éljük meg Krisztus barátságának teljességét, hanem tanúiként, hogy hírül vigyük a tanítványoknak:

„Feltámadott, nincs itt”.

Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon és a különféle szolgáltatóknál.

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye