A nők diakónussá szentelése is reflektorfényben van napjainkban

A Görögkatolikus Metropólia szervezésében megvalósuló rendezvényen az előadó azzal kezdte előadását, hogy az egyházban ma divatosnak, égetőnek számító kérdések jelentős része az ember nemiségével függ össze. A nők egyházi helyzete a huszadik század második felétől igen élénken foglalkoztatja a közvéleményt és a keresztény, vallásgyakorló embert is. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának docense előadása elején átfogó történeti képet adott arról, hogyan viszonyultak a protestáns egyházak, majd az ortodox és a katolikus egyház a nők pappá szentelésének kérdéséhez.

Ahol nőket is szentelhetnek 

Németországban az első nőt 1958-ban szentelték lelkésszé, de a protestánsok egészen 1974-ig csak nem házasságban élő nőket neveztek ki. Egyébként a protestáns egyházban is sok kérdés volt azzal kapcsolatban, hogy vajon a gyülekezetek el fogják-e fogadni a nőket teljes értékű lelkészként. Érdekességként mesélte el Görföl Tibor, hogy a lett protestáns egyházban 2016-ban visszavonták a nők lelkésszé szentelésének jogát, olyan sok feszültséget tapasztaltak a már kinevezett nőkkel kapcsolatban. Ez azóta is egyedülálló helyzetnek számít a protestáns egyházon belül.

Ortodox teológia és a nők papsága 

Az ortodox teológusoknál ez a kérdés szinte folyamatosan előtérben van. Az előadó a továbbiakban részletezte a teológiai vita genezisét, majd evolúcióját. Kallistos Ware metropolita, A férfi, a nő és Krisztus papsága című 1978-ban megjelent tanulmányában teljes mértékben elutasította a nők pappá szentelését. Majd húsz év múlva, 1999-ben már úgy nyilatkozott, hogy szükséges lenne a kérdés újragondolása. A nők pappá szentelése ellen a legfontosabb érve az volt, hogy a hagyományban a katolikus egyház csak férfiakat szentelt pappá. Megfogalmaz viszont egy ikonikus érvet is: Krisztus papságának hordozója, Krisztus papságának megjelenítője, ikonja a pap azért férfi, mert Krisztus maga is férfi volt.

2010-ben mindkét hajdani érvéhez kérdőjeleket fűzött Kallistos.

• Mi az elsődleges Krisztussal kapcsolatban: az embersége vagy a férfi mivolta?
• Soha nem találunk a hagyományban olyan kifejezést, hogy Isten férfivá lett, csak olyat, hogy Isten emberré lett. Ha a teológia Isten emberi mivoltát helyezi központba, akkor mi jogosít fel minket, hogy Krisztus férfi mivoltát az emberi felé emeljük? Ezáltal tudjuk aztán az egyházi rend szentségéből kihagyni a nőket.

Az ortodoxián belül nagy hagyománya van a lelki anyaságnak, a lelki anya Krisztust képviseli gyermeke életében. Ha a vallási életben nagyon sokszor nők reprezentálják Krisztus szeretetét, akkor miért engedjük meg, hogy egyes területen képviselhessék Krisztust, de a liturgián belül nem? Elizabet Bel Gisel A nőiség teológiája témájában tartott 1976-os előadásában így fogalmazott: “A nőiség az emberi természet spirituális szerve, érzékszerve, működésmódja, ami az Isteni kegyelem befogadásának képességeként határozható meg.”

Problémákat fogalmazott meg a nők pappá szentelése elleni (Evdokimov által megalkotott) érvekkel szemben:

• Szerinte a hagyományos érveket valójában nem lehet hagyományosnak nevezni, mert amikor ezek az érvek megszülettek, akkor már nagyon messze jártunk a hagyománytól (például egy egyházatya sem foglalkozott a kérdéssel, mert egyszerűen nem merült fel a nők szerepvállalása abban az időben.)
• Az ikonok valakinek a megjelenítésére hivatott tárgyak, személyek naturalista felfogást kell-e képviseljenek. Szükséges-e az, hogy a reprezentáció természetes legyen?
• A megtestesülés nem egyszerűen a férfiasság felvételét jelenti, hanem a teljes emberség felvételét. Ha Krisztus férfi mivolta ennyire meghatározó, nem lehet-e kijelenteni, hogy amit Krisztus nem vett magára (a nőiség), akkor az nincs megváltva?
• A pap nemcsak Krisztust jeleníti meg, hanem magát az egyházat is: miért ne lenne alkalmas egy nő arra, hogy az egyházi közösséget reprezentálja.

A katolikus tanítóhivatal állásfoglalásai: 

1976-ban – egy évvel azután, hogy az anglikán egyházban is elkezdtek nőket pappá szentelni – VI. Pál megfogalmazza álláspontját. 4 érvre hivatkozva utasította el nagyon határozottan annak a lehetőségét, hogy a nőket pappá lehessen szentelni. Ebből a dokumentumból származó érvek a mai napig velünk vannak:

• Krisztus csak férfiakat választott ki apostollá, nekünk nincs jogunk arra, hogy nőket is a püspökök utódai közé emeljünk.
• Az apostolok magatartása: az apostolok sem döntöttek úgy, hogy maguk közé befogadnak nőket. (Itt ellenérv, hogy a korabeli kulturális és társadalmi okokból is következhetett ez, bár ellenérv erre, hogy Krisztus viszont mindig szabadon és függetlenül saját korától döntött úgy, hogy csak férfiakat választ ki – egészítette ki ezt II. János Pál 1994-es dokumentumában.)
• Férfiakat szentelt pappá az egyház mindig is.
• Szentségi jelek valamiféle természetes hasonlóságon kell alapuljanak. Ha a papság szentségi jellege adott, természetes hasonlóság szerint kell viszonyuljon ahhoz, akit megjelenít. Vagyis Krisztust egy férfi tudja hozzá hasonlítva megjeleníteni.

Mivel ezek után is élénk viták folytak a nők pappá szentelését illetően, ezért 1994-ben II. János Pál is nyilatkozott a kérdésben. Ő kiemeli Mária szerepét, és elmondja, hogyha neki ilyen nagy méltósága és jelentősége van az egyházban, senki nem mondhatja, hogy a nők diszkriminálva vannak. Végül a dokumentum kimondja, hogy az egyháznak nem áll hatalmában nőket pappá szentelni és ezt minden hívőnek végérvényesen el kell fogadnia. Ünnepélyesen nyilatkozik, szinte mintha tévedhetetlenségével élve dogmát fejezne ki. 1995-ben aztán a hittani kongregáció kiadott egy dokumentumot, amiben utólag tévedhetetlennek, egyszersmind dogmának nyilvánította a pápa 1994-es álláspontját. Örsy László jezsuita teológus viszont erről azt mondja, hogy egy olyan dokumentumot nem lehet utólag tévedhetetlennek nyilvánítani, ami amikor készült, nem volt felruházva a tévedhetetlenség igényével. Ez a kérdés azóta is tisztázatlan maradt.

Nők pappá szentelése csakazértis

Mivel voltak ilyen jellegű kissé elvadult próbálkozások, ezért a 2007-es hittani kongregáció új törvényt hozott arról, milyen súlyos következményei lehetnek, ha valaki nőket pappá szentel. “Kialakult a témával kapcsolatban egy nagy érzékenység a katolikus egyházon belül. Ma már nagyon kevés elég ahhoz, hogy éles reakciót adjunk nőket érintő helyzetekre. (pl. Monika Schmidt ügye a közelmúltban Svájcban) De ezek a kérdések nemcsak a nőkről, vagy az ő egyházban betöltött szerepükről szólnak, hanem az egyházról, a liturgiáról, a szentségekről és Krisztusról alkotott felfogásunkról is tanuskodnak. Ezért érthetőek és jogosak a nagyon határozott lépések - hangsúlyozta Görföl Tibor. Bár a katolikus teológia egy érvelő teológia, de ritkán találkozunk a katolikus egyházban érvek-ellenérvek folyamatos ütköztetésével, ilyen szempontból ez a téma unikálisnak számít.

A főbb érvek és ellenérvek a nők pappá szentelésével kapcsolatosan összegezve:  

• Rituális tisztátalanság érve már eltűnt, de a menstruáló nőt az ortodox hagyomány még mindig sok helyen megkülönbözteti.
• Férfi és a nő természetes hierarchiája, bár a teremtettségnél fogva egyenrangúak egymással, de mégiscsak van hierarchia, ami miatt elképzelhetetlen, hogy az egyházi rendben nő utasítson férfit.
• Férfi és a nő más-más megnyilvánulás az emberi természetnek, ezért egy nőnek mást kell tennie egy egyházban mint egy férfinak.
• Női apostolok hiánya
• Krisztus megjelenítése: hogy festene az, ha valaki liturgikus környezetben azt mondaná, hogy “Ez az én testem” - és egy nő tartaná kezében az ostyát. (Görföl szerint ez az egyik legerősebb érv a nők pappá szentelése ellen)
• Ikonikus szimbolikus reprezentáció: szentségi módon meg akarjuk jeleníteni, akkor alkalmazkodni kell ahhoz, ahogy konkrét módon Krisztus emberi természetet vett fel.

Érvek, amikkel alátámasztani szokták a nők pappá szentelésének lehetőségét: 

• Eszkatologikusan a kereszténység olyan végső valóság, melyben a férfi és a nő, és az etnikumok közötti határ elmosódik, nincs jelentősége annak, hogy valaki férfi vagy nő. Az Eucharisztiában mindnyájan egyek vagyunk (Galata levélben is írva van ilyesmi.)
• Kulturális szabályok: Krisztus azért választott ki férfiakat, mert akkor ez volt a szokásrend, azóta a világ megváltozott, ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell.
• Egyetemes zsinaton felül kellene vizsgálni a II. János pál által utólag tévedhetetlennek nyilvánított állásfoglalást.

A nők diakónussá szentelése reflektorfényben van napjainkban 

Teodorosz alexandriai pátriárcha 2017-ben öt nőt diakónussá szentelt liturgián belül, de ez mégsem oldja meg az ortodoxiában sem a nők diakónussá szentelésének kérdését, mert a szertartás nem egyezett meg a férfiak diakónussá szentelési szertartással. A diakónus nem Krisztus reprezentánsa a liturgián, ezért ha nőket diakónussá szentelnénk, nem kellene azt mondaniunk, hogy a nők megjelenítik Krisztust. 

Az előadás II. János Pál egy teológustól származó gondolataival zárult: Az Egyház máriás dimenziója megelőzi a péterit, jóllehet azzal szoros egységben áll, és e kettő egymást kiegészíti. Mária, a Szeplőtelen minden mást megelőz, így nyilvánvalóan magát Pétert és a többi apostolt is. Nem csupán azért, mert Péter és az apostolok az emberi nem azon sokaságából származnak, mely bűnben születik, és így képezi a „bűnösökből álló szent” Egyházat, hanem azért is, mert hármas küldetésük [értsd: papi, prófétai, királyi] célja nem más, mint azon szentség eszméje szerint alakítani az Egyházat, mely Máriában már előzetesen formát nyert, és előképként megjelent. „Mária az Apostolok Királynője anélkül, hogy apostoli hatalomra tartana igényt. Ő mással és többel rendelkezik”

Ne szenteljük a nőket pappá, mert nem azzal teszünk nekik jót, ha ugyanolyanná tesszük őket mint a férfiakat, hanem az ő különleges egyedi sajátságukat engedjük kidomborodni az egyházban. Ez még azért azonban egyelőre várat magára. Sajnos. 

Az előadásról készült videót ITT tekinthetik meg teljes terjedelmében, köszönhetően a Görögkatolikus Médiaközpontnak. 

Forrás és fotó: Hekler Melinda / Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye