Biztonságot, védelmet nyújtani: családja helyett családjának lenni – interjú a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény új vezetőivel

Erdei Sándor április 16-án állt a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény szolgálatába intézményvezetőként. Korábban, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (továbbiakban: OGYSZ) vezetőjeként már többször dolgozott együtt a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Irodájával: meghívott előadóként, partnerségi megállapodás keretében, közös munkaülésen és kerekasztal-beszélgetésen. Valamint a görögkatolikus egyház által működtetett gyermekvédelem elvi alapvetéseivel is egyetértését fejezte ki többek között azáltal, hogy bevezetőt írt a Szeretetre nevelni – Kézikönyv (nem csak) befogadó szülőknek című könyvhöz (a könyv Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat gondozásában jelent meg). Mi motiválta döntésében, hogy a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény vezetőjeként segítse tovább a családjukat vesztett gyermekeket?

Erdei Sándor: Engem egyértelműen ez a közös munka motivált, amit a múltban végeztem az egyházzal. Több mint tíz éve már, hogy a vármegyében útjára indult a görögkatolikus gyermekvédelem, ennek a születésénél közreműködhettem. Egyrészt úgy, hogy átadtunk nevelőszülői ellátási feladatokat – akkor én a Hajdú-Bihar Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál (továbbiakban: HBMTGYSZ) dolgoztam –, s ennek során egykori kollégáim jöttek át az egyházhoz, és ezekkel a kollégákkal volt egy nagyon élő, intenzív szakmai munkakapcsolat.

A másik élmény, amikor érdemben tovább folytattuk a szakmai együttműködést, az volt, hogy egy újfajta nevelőszülői képzést kezdtünk el fejleszteni az egyházi fenntartó munkatársaival. Ez azt jelenti, hogy az akkori jogszabályoknak megfelelően, és az akkori szakmai ismereteinknek megfelelően kidolgoztunk egy nevelőszülői döntés-előkészítő tréninget, illetve tanfolyamot. Ennek volt az eredménye az említett könyv is, ami akkor egy nagyon hiánypótló szakmai anyag volt, mert már jó ideje nem született olyan friss, összegző mű, ami a nevelőszülői munkát segíti. Innentől kezdve én magam is intenzíven vettem részt az egyházi fenntartó nevelőszülői képzésében.

A döntésemben az is motivált, hogy van egy hitvallásom: minden gyermeknek a családban van a helye, ott neki a legjobb, ott tud leginkább kibontakozni, a fejlődése, a biztonsága ott érhető el a legnagyobb hatásfokkal – a családban. Az én véleményem az, hogy elsősorban a vér szerinti családjában: tehát a saját apukája és anyukája kell, hogy egy gyermeknek kötődést, szeretetet, biztonságot, védelmet, ösztönzést nyújtson. Viszont ismert számunkra az a jelenség is, amikor a gyermek a saját családjában veszélyeztetetté válik, és ilyenkor lehetőleg egy nevelőszülői családban kell elhelyezni, és ez is egy nagyon értékes, gyógyító közeg tud lenni egy gyermek számára.

2023. szeptember 27-én egy kerekasztal-beszélgetésen

Én 2008-ban kerültem HBMTGYSZ-be, nekem akkor nagyon erős felismerés, szakmai percepció volt látni azt, hogy milyen sokat tud adni egy gyereknek az, amikor a családi közeg funkciói pótolva vannak valamilyen módon. Így tehát számomra a nevelőszülői munka, az azzal kapcsolatos szervezeti fejlesztés fő szempont lett a gyermekvédelmi hivatásomban.

Az a meglátásom, hogy fejlesztő közeget és hatékony védelmet tud nyújtani egy nevelőszülő család, de csak akkor tud legjobban, eredményesen működni, ha kap ehhez a feladathoz egy erős szakmai támogatást, hátteret. Minél hatékonyabb, célirányosabb ez a támogatás, a nevelőcsalád minél magabiztosabb szakmaisággal van jelen a gyermek életében, annál jobb a gyerekeknek is – ezt megtapasztaltuk a kollégáimmal.

Ugyanakkor azt, hogy a nevelőszülők örökbe is fogadják a nevelt gyermeket, mégsem javasolja a rendszer. Miért?

Erdei Sándor: A nevelőszülő kiválasztása azzal kezdődik, hogy vizsgáljuk a jelölt motivációját: miért is szeretne nevelőszülő lenni. Tehát a gyermekszeretet kinyilvánítása mellett nekünk, szakembereknek meg kell látnunk minél pontosabban azt is, miért dönt valaki emellett a hivatásszerű tevékenység mellett. Néha előfordul, hogy a jelentkezőnek nem lehet saját gyereke. Ilyenkor a gyermek iránti vágy lehet az elsődleges motiváció, s ezáltal a nevelőszülői hivatás keveredhet az örökbefogadás vágyával.

Viszont a nevelőszülői hivatás alapvetően egy olyan vállalás, amikor a vér szerinti családból kikerül a gyerek veszélyeztetettség okán, s amelyben a további feladat: a vér szerinti családnak helyreállítani az erőforrásait, és újra befogadóvá tenni. A nevelőszülő ezt is segíti munkája során: hogy a gyerek visszakerülhessen a vér szerinti családjába.

Ám ha az alapmotiváció a csupán a saját gyermek iránti vágyakozás, akkor megéli, hogy kapott egy gyereket: elkezdi megélni a szülőséget, ami után az elszakadás hihetetlenül nehéz lesz, amikor vissza kell gondozni, vagy örökbe kell adni olyan örökbefogadó szülőnek, akinek egyértelműen az a deklarált szándéka.

Másrészt nem elég az örökbefogadáshoz, ha valaki nevelőszülőnek alkalmas, az örökbefogadási eljárásnál úgynevezett örökbefogadó szülői alkalmasságot vizsgálnak, és ez a kettő nem fedi le egymást.

A nevelőszülőknél éppen ezért vizsgáljuk az egyéb, hivatás vállalásra ösztönző motivációs háttereket és alkalmassági kritériumokat. Minél több motiváció gazdagítja a hivatása során, annál inkább erősítik őt ezek a gyermek helyes ellátásában.

Volt-e egyéb személyes motivációja az egyházi intézmény szolgálatába való állása mögött?

Erdei Sándor: A hatékony és tartalmas, eredményes közös munka mellett Ábel püspök atyával többször beszélgettünk korábban a gyermekvédelemről olyan szakmai konferenciákon, ahol az egyházmegye intézménye is megjelent, s már akkoriban felmerült bennem a kérdés egy esetleges közös útról.

Nem titkolt családi ügy, hogy görögkatolikus vagyok, s aktív tagja voltam a debreceni közösségnek is. A nagyfiam pedig most adta be jelentkezését a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe. Ezt egyfajta jelként is értelmeztem, így ő is motivált, biztatott a döntésemben: mindketten szeretnénk az egyház szolgálatában tevékenykedni.

Amikor a legutóbb beszéltünk egy olyan közös munkáról kérdeztem Önt, melyet az OGYSZ-szel kezdett meg a Nyíregyházi Egyházmegye a partnerségi megállapodás következtében. Lesz-e ennek valamiféle folytatása így, hogy Ön nem az OGYSZ, hanem a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény vezetője?

Erdei Sándor: Az OGYSZ-szel, a szakszolgáltatással való kapcsolatnak mindenképpen meg kell maradnia, hisz a gyerekeket körbeveszi egy nagyon széleskörű szakemberi csoport.

Egyrészt van a nevelő közeg, annak az intézményi háttere, tehát az ott dolgozó szakemberek, beleértve a vezetőket, pszichológust, növendékügyi előadót stb. Másrészt a szakszolgáltatás részéről ott vannak a gyermekvédelmi gyámok: a gyerekeknek a törvényes képviselői. Tehát velük mindenképpen nagyon fontos továbbvinni a leghatékonyabb, legjobb együttműködést a gyerekek érdekében.

Ha nagyon leegyszerűsítenénk: a gyermekvédelemnek alapvetően az egyik célja, hogy a gyermek életében minél hatékonyabban csökkentsük a különféle ártó tényezőket, ami lehetőséget ad számára az egészséges fejlődéshez, a tanuláshoz, a kibontakozáshoz, el kell elhárítani ún. kockázatcsökkentő szakmai működéssel az összes olyan dolgot, ami őt gátolja ebben.

Például az is egy ártó tényező, amikor a gyerekek – traumatizáltak lévén – szoronganak, stresszt élnek át, önértékelésük sérült, és így tovább. Erre kell megtalálnunk a legjobb pedagógiai módszereket, melyekkel ezeket a stresszorokat, a szorongást tudjuk csökkenteni, a pozitív önértékelésüket helyre tudjuk állítani. Ebben keressük az együttműködést mindenkivel.

Hogyan haladtak előre az egy évvel ezelőtti tervek: a prevenció erősítése, a krízisvárandóság megsegítése, a speciális szükségletű gyermekek ellátásának kérdése, nevelőszülői képzés stb. megvalósítása?

Erdei Sándor: Azóta közösen beindítottunk egy képzést, melyen a krízisvárandósággal kapcsolatos tanácsadói módszerek, tanácsadói eszközök megtanulása volt a cél. Mindezt azért, hogy azok a szakemberek, akik a gyerekek mellett vannak – beleértve a gyermekvédelmi gyámot, a nevelőszülői tanácsadókat, lakásotthon vezetőket – ha azzal találkoznak, hogy egy kiskorú lány állapotos anya lett, azonnal tudják, hogyan lehet őt ebben a helyzetében a lehető legjobban megsegíteni. A tanfolyam mellett szakmai diskurzus is elindult a témában.

Országosan ismert problémák, hogy sok gyermeknek – családból való azonnali kiemelése után – nincs intézményes férőhelye, illetve hogy kevés az alkalmas nevelőszülő, vagy hogy a testvérsorok egy gondozási helyen történő fogadására nincs mód…, s lehetne még sorolni, mondhatnánk, a rendszerszintű problémákat. Tudnak-e és milyen pluszt tudnak adni – ezek ellenére – az egyházi fenntartásban lévő intézmények, nevelőszülői hálózatok?

Szabó Csaba Péter: Nekem is új a lelki igazgatói feladat az intézményben. Eddig három évet tölthettem a balkányi lakásotthonban lelki vezetőként, így már korábbról kapcsolódok a gyermekvédelemhez és a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézményhez is. Az intézményt, lelki ellátottság szintjén még most próbáljuk újraértelmezni, hogy minél hatékonyabban tudjunk együttműködni a szakmai oldallal.

A Sándor által említett család fogalmához kapcsolódnék egy gondolat erejéig: a társadalmi szerepvállalás ezen területén Krisztus egyháza családként, de immár intézményesített formában próbálja támogatni a gyermekeket. Ugyanakkor

az egyháznak már a koraszázadokban is megvolt az a fajta Krisztustól kapott felelősségvállalása, mellyel igyekezett felkarolni az elesetteket, az árvákat, özvegyeket, időseket. Intézményünk védőszentje és névadója, Szent Miklós püspök sem csak pártfogóként van jelen intézményünk életében, hanem olyan személyként, aki a maga korában is számtalanszor segítette az elesetteket, ezzel is példát nyújtva mindannyiunknak.

Az egyházi fenntartású intézmények esetében ez a feladat változatlan maradt: gyámolítani az elesetteket, felnevelni a család nélkül maradt gyermekeket, szeretni azokat, akik nehezen hiszik el, hogy őket még bárki képes szeretni. Ami változott, hogy ehhez a szakmát is segítségül hívjuk annak érdekében, hogy ketten együtt tudjunk hatékonyan működni. Az egyház az Atyaság képét, jelenlétét testesíti meg, támogatja a gyermekek lelki fejlődését és megtanítja őket a mennyei Atya végtelen emberszeretetére, ami már a ma emberének ismeretlen fogalom. A szakma, és az Egyház közös munkáját pedig a Szentháromságos szeretet kell, hogy átjárja. Együtt, mindenki a saját tevékenységével, egymást kiegészítve, de osztatlan szeretettel tenni a gyermekekért. Ez a közös cél.

Erdei Sándor: Jelentős erőforrásként lehet jelen a gyermekvédelemben, hogy az egyházi közösségekben a szeretetet, emellett kihívásokat is megélő családok, párkapcsolatok és kis közösségek, barátságok potenciálisan példaadást, mintanyújtást tudnak adni a mi gyerekeink számára, akár a közös programokon keresztül.

Csaba atyával közösen olyan terveink vannak többek között, hogy a közösségek, egyházközségek szaktudással, szakértelemmel rendelkező önkéntesei és a gyermekeink közös programokon vegyenek részt, így az egyházközségek és a gyermekvédelmi intézményünk gyermekei egymás közösségeibe bevonódhatnak: az intenzív együttlét ezekben a mikroközösségekben a gyermekek számára példaként, erőforrásként állhat.

A gyerekek számára nekünk kell adnunk különféle tőkeelemeket, „hamuba sült pogácsákat” ahhoz, hogy az életben boldoguljanak. Ehhez kellenek először is különféle fizikai, anyagi, tárgyi dolgok, melyekkel segíteni tudjuk őket alapszükségleteikben: élelmiszer, ruházat, gondoskodás, stb. Emellett tudástőkét is kell számukra adnunk: taníttatás, neveltetés, tanfolyami oktatás, szakmához, diplomához juttatás, hasonlóak... Valamint kapcsolati tőkéjüket is szükséges gazdagítani, hisz az életben a kapcsolatain keresztül képes leginkább az ember érvényesülni, közösségbe beilleszkedve jól együttműködni. Egy lakásotthonnak a kapcsolati tőkeképző ereje még önmagában kevés ahhoz, hogy jelentős társadalmi határok átlépésére segítse a gyermeket, ehhez kell a köznevelési, a humánszolgáltatási rendszer inkluzív befogadása is, de szomszédsági, települési közösségek odafordulása. Ha ezen túl bevonunk a gyermekek látóterébe, életébe további olyan értékes közösségeket, ahol megvan az emberekben az egymás iránti tisztelet, a segítő szándék, az egy nagyon erős kapcsolati tőkét képez, mely később kamatoztatható. Például amikor munkát keres egy korábban gondozott gyermek, meg tudja kérdezni azt az ismerősét, azt az egyházközségi tagot, akivel évekig együtt bográcsoztak a lakásotthon udvarán, hogy tudna-e segíteni neki ebben a nagy életfeladatban.

További adható érték a nevelés során a kulturális tőke: hogyan élünk, melyek azok a szokások, melyek az életünket segítik, melyek azok az ártó szokások, melyeket érdemes magunk mögött hagyni. Erre is példákat, mintákat tud nyújtani egy gyermekvédelemtől független egyházi vagy civil közösség.

Egy állami gondoskodásban élő gyereknek a reziliencia fejlesztése nagyon fontos. Ez a fogalom azt jelenti: hogyan tud talpra állni valaki, ha „elesik”, milyen rugalmas ellenálló képességgel rendelkezik a hétköznapi nehézségekkel, akadályokkal szemben. A reziliencia-kutatások azt állítják, hogy sok tényező befolyásolja ezt az ellenálló képességet, de van egy mindennél fontosabb tényező: olyan felnőttek jelenléte, olyan hiteles, támogató, segítő közeg, melyben megmutatják a gyermeknek, hogy mennyire értékes, és lesz elég ereje az újrakezdéshez, a kudarcból való felálláshoz.

Ezek a felnőtt segítők egyfajta pozitív tükörképek a gyermekeknek, mint a népmesékben a főhőst segítő, továbblendítő figurák, amikor az elakad az útján és nem tud továbbmenni.

A gyermekeinknek minél több segítőt kell biztosítanunk. Ebben az egyházi és társadalmi közösségek is sokat tudnak hozzátenni a gyermekvédelemhez.

Hogyan tudja – az eddig elhangzottakon túl – a rendszerbe kerülő gyerekeket lelki stabilitásuk megtalálásában/megőrzésében segíteni az egyház, a papok jelenléte? Hogyan valósul meg ez a jelenlét a gyakorlatban? 

Szabó Csaba Péter: Az Intézményben az aktív lelki atyai ellátottságot a lakásotthonokban tudjuk kézzelfoghatóbban megvalósítani. Egyes lakásotthonokban a területileg illetékes lelkipásztor, parókus vagy segédlelkész végzi általában a lakásotthonaink lelki vezetését. Ők vezetik a házhoz tartozó gyermekek és munkatársak lelki, liturgikus életét.

Ezek a lelki vezetők együtt – mint ahogyan az egyházon belül, vagy akár a családokon belül is együtt, közösségben vagyunk – próbálnak segítő kezet nyújtani gyermekeinknek, hiszen mindig ők vannak a középpontban, a gyermekeink. Hálásak lehetünk minden egyes atyának, aki időt és energiát szakít az egyéb papi tevékenységek, feladatok mellett arra, hogy mindemellett egy lakásotthon lelki vezetését is hordozza.

Az egyház amellett, hogy családként kezeli a gondozott gyermekeinket, egyfajta missziót is ellát ezen a területen: igyekszik tanúságot tenni az élő hitről, melyet maga is megél közösségében. Amikor a gyermekeink életében majd eljön a felnőtt kor, s a vér szerinti családhoz nem tud hazaszaladni a problémájával, a templomba mindig tudjon haza térni, képes legyen felkeresni egy atyát, aki meghallgatja, tanácsot ad, s mindig tudja a kezét összekulcsolni, és ha nem egy atyát – a pap személyében, de az Atyaistent mindig találja meg. Ez nem titkolt missziónk. Ez küldetésünk egy része. Ők is a Jóisten gyermekei, s ezt fontos bennük tudatosítani.

Körülbelül hétszáz gyermekről gondoskodik a Nyíregyházi Egyházmegye gyermekvédelmi rendszere: nevelőszülők, lakásotthonok és születések háza keretein belül. Hol helyezkedik el a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény az országos gyermekvédelmi hálóban ezzel a létszámmal? Mindenesetre ez jóval kisebb intézmény, mint az OGYSZ volt, kevesebb hatáskörrel, ez mégsem akadályozta meg abban, hogy elvállalja ennek a vezetését…

Erdei Sándor: Sőt, ez egy motiváció volt számomra. Nyilván az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat országos igazgatójaként is sokat lehet tenni a gyermekvédelemért. Viszont, ha nézzük a nagyságát ennek az intézménynek, ez „csupán” egy vármegyei terület. Tehát Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye határain belül mozog, mintegy 700 gyermekfős szervezet. Egy kisebb egység jobban átlátható, viszonylag gyorsabban lereagálja az újító gondolatokat. Azért az vonzó, ha meg akarunk valósítani valamilyen pilotot, ki akarunk próbálni valamely új módszert, adni akarunk a gyereknek valamilyen sikerélményt, azt ebben a körben közvetlenebbül, gyorsabban megtehetjük. És erre hívott Ábel atya, hogy ilyen kis összeadható sikerekkel érjünk el a nagy eredményeket a gyermekek életében. Hisz akárhogy is nézzük, a nagy változások is apró lépésekből és lehetőségekből tevődnek össze.

Melyek azok a tervek, apró lépések, melyeket meg szeretne valósítani?

Erdei Sándor: Nagyon fontos a gyerekeknek az önértékelését úgy javítani, hogy sikerélményeket adunk nekik. A sikerélmények minden esetben valamilyen tevékenykedtetési formán keresztül érvényesíthetők – legyen az akár a zenei nevelés terén, vagy sportban való részvétel során.

Hogyha ezeknek a feltételrendszerét a legjobb, leghatékonyabb módon tudjuk oda irányítani, ahova kell, akkor az azt jelenti, hogy a gyerekek több sikerélményhez jutnak, az önértékelésük helyreáll, az életükben a fejlődésüket akadályozó stressz és szorongás szintjét tudjuk csökkenteni.

Hogyan kezdődik el egy ilyen munka lelki igazgatóként?

Szabó Csaba Péter: Első dolgom volt visszatérni alapokhoz: azaz elkezdtem sokat imádkozni az egész intézményért, mert nincs más lelki erőforrása a lelki vezetőknek csak az erős ima, a Jóisten békességteremtő jelenléte. Ez az alapja annak a feladatvállalásnak, amit papként először is tehetünk az intézményért, gyermekekért, dolgozókért. Az imaháttér biztosításához mások segítségére is szükségünk van, s kérjük is a közösségeket, hogy foglalják imájukba intézményünket, atyáinkat, munkatársainkat, gyermekeinket.

Tehát ez az alap, amire nekem is, és mindannyiunknak szükségünk van, aki vállaltuk, hogy aktív munkával kísérjük, vezetjük, oltalmazzuk, védjük a ránk bízott gyermekeket. Emellett szeretnék minél gyakrabban találkozni a gyermekekkel, a munkatársakkal, a nevelőszülőkkel, észre venni egy-egy lelki rezzenést, azt odavinni a Jóistenhez, vagy csak arra teret, és alkalmat teremteni, hogy közösen megszólítsuk a Mindenhatót. Emellett az atyákkal is szeretnék időt tölteni. Megbeszélni kritikus eseteket, segíteni őket egy-egy nehéz helyzetben, melyet megélnek a gyermekvédelemben. Fontos, hogy tudjunk jó testvérként, paptestvérekként együtt tenni a ránk bízottakért.

A legnehezebb feladat mégiscsak a nevelőszülői hálózat összetartása, pasztorálása… Hogyan lehet a megyeszerte ennyi településen jelen lévő nevelőszülőkkel ezt a közvetlenséget megvalósítani?

Szabó Csaba Péter: Azokat a területileg illetékes atyákat szeretném majd személyesen is felkeresni, akiknek egyházközségük területén nevelőszülői családok élnek, mert fontosnak tartom, hogy személyesen találkozzanak a nevelőszülők is a papjainkkal akkor is, ha más felekezetűek a családok.

Fontos, hogy görögkatolikus intézményünk gyermekei helyet kapjanak egyházközségeink életében is egyaránt, és megérezhessék, hogy ők az egyház családjának tagjai.

Hogyan indult a munka intézményvezetőként?

Erdei Sándor: Rendkívül sok információgyűjtéssel. Az első hetem rengeteg beszélgetéssel, egyeztetéssel indult: adatokat, információkat kapok, hagyom ezeket leülepedni. A kollégákkal pedig elkezdtük tervezni a jövőt.

Szerintem a gyermekvédelmi munkának – de talán minden szervezeti működésre igaz ez – van két nagyon fontos összetevője: a bizalom és a kontroll. Meg kell bíznunk egymásban.

A nevelőszülői hálózatban mintegy 600 gyerek a vármegye területén szétszórva él a nevelőcsaládokban. Nekünk olyan jól követhető szakmai iránymutatásokat és támogatást kell adni, ami biztosítja, hogy a gyerekek a legjobb ellátásban részesüljenek és a legnagyobb biztonságban nevelkedjenek. A közösen értelmezett szakmai szabályok betartása mentén pedig az egymás iránti bizalmat kell megalapozni egy ilyen hálózati szintű gyermekvédelmi munkában.

Másrészt folyamatosan meg kell győződnünk arról, hogy a szakmai tevékenységünk színvonalas, biztonságot nyújtó. Tehát a kontroll funkcióinkat is élesíteni kell, azt is kell folyamatosan működtetni.

Arra kell törekedni, hogy az intézmény megalkotott szervezeti struktúrája – a menedzsment, a vezetői szintek, a munkavállalói szintek és a nevelőszülők – nagyon hatékony, eredményes legyen.

Fontos feladatunk, hogy a gyermekvédelmi munkánk átlátható legyen. Gyakran kérdés az, hogy az egyház feladatellátása mennyire transzparens. Legfontosabb célunk, mondhatni küldetésünk, hogy az ellátott gyermekeink pozitív irányba forduló sorsán, felnőttkori kiteljesedett életükön keresztül láttassuk meg a gyermekvédelmi tevékenységünk értékeit és a gyermekvédelemben dolgozó kollégáink lelkiismeretes munkáját.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye