PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Üres semminek tűnő mindenség

Riczu Sára írása.

A két tenyér egymáshoz simul és a tíz ujj egymásba fonódik. Lágyan, mégis határozottan tartja egymást a két kéz. Szinte nincs rés közöttük, én mégis keresem azt az egyetlen egy pontot, ahol nem érintkeznek. Ott rejtőzik a végtelen, az üres semminek tűnő mindenség. A lyuk tátongó szájából kiabálnak azok a dolgok, amiket nem vesznek észre mások. Onnan sikít a félelem, onnan ordít a fájdalom. Kívülről a szerelmet és az összetartozást szimbolizálják az összekulcsolt kezek, de belülre már nem látunk. A két tenyér közötti sötét űrben egy lány zokog, és egy fiú kiabál. Nehéz megítélni, mi történik, de az tisztán látszik, hogy egyikük sem boldog. A fiú rászorít a lány kezére – mintha megérezte volna, mit látok ott bent. Nekem már nem tud hazudni, nem tudja elrejteni azt, amit észrevettem. A tekintete dühös, mozdulatai ellenére sem tűnik szerelmesnek. A lány szeme üveges, ő már nem is akar mutogatni, nem akar elhitetni senkivel semmit. Talán nem kellene ennyire mélyen néznem az embereket. Talán elhihetném, hogy amit mutatnak, az a valóság. Mégsem vagyok képes erre. Keresem, mi van két kéz között, két szem tekintete mögött. Tudni akarom, mi történik igazából. A valódi jellem érdekel, nem a díszes maszk. Ha lehullana a maskara a fiúról és a lányról is, akkor talán elengednék egymást. Ha nem hazudnának saját maguknak is, akkor azt tennék, amit a szívük diktál. A két tenyér közötti résben rejtőzik a végtelen, az üres semminek tűnő mindenség. Az a mindenség, amely a kitörésre vágyik, amit az őszinte-rész tart életben. Üres semminek tűnő, bárgyú pillantás mögötti igazi mindenség. Talán egyszer elég bátor lesz és leveszi a maszkot. Abban a pillanatban nemcsak a bőre, hanem a lelke is fel fog lélegezni.

Riczu Sára