Ferenc pápa levele a plébánosoknak, parókusoknak: Szinodális és misszionáriusi közösségeket építsetek!

Az alábbiakban Ferenc pápa nekik írt levelének fordítását adjuk közre.

Kedves Plébános, Parókus Testvéreim!

A Plébánosok a szinódusért című nemzetközi találkozó és a beszélgetés a résztvevőkkel alkalmat ad arra, hogy imáimban megemlékezzek a világ összes plébánosáról, akikhez nagy szeretettel intézem ezeket a szavakat.

Annyira nyilvánvaló, hogy

kimondva szinte banálisan hangzik, de ettől még nem lesz kevésbé igaz: az Egyház nem tudna előrehaladni elkötelezettségetek és szolgálatotok nélkül.

Ezért mindenekelőtt hálámat és megbecsülésemet szeretném kifejezni azért a nagylelkű munkáért, amelyet nap mint nap végeztek, és amellyel az evangélium magvait mindenféle talajba vetitek (vö. Mk 4,1–25).

Amint tapasztalhatjátok ezekben a megosztással töltött napokban, a plébániák, melyekben szolgálatotokat végzitek, nagyon különböző környezetben találhatók: a nagyvárosok külvárosaiban lévő plébániáktól – Buenos Airesben közvetlenül találkoztam velük – a tartományméretű plébániákig a kevésbé sűrűn lakott térségekben; sok európai ország városközpontjaiban lévő plébániáktól, ahol az ősi bazilikáknak egyre kisebb és idősebb a közössége, azokig, ahol egy nagy fa alatt vesznek részt a misén, és a madarak csiripelése keveredik megannyi gyermek hangjával.

A plébánosok mindezt nagyon jól tudják, belülről ismerik Isten népének életét, fáradalmait és örömeit, szükségleteit és gazdagságát. Ezért a szinodális Egyháznak szüksége van plébánosaira: nélkülük sosem leszünk képesek megtanulni együtt járni, sosem leszünk képesek elindulni a szinodalitás útján, mely „az az út, amelyet Isten a harmadik évezred Egyházától vár” [1].

Sosem válunk misszionáriusi szinodális Egyházzá, ha a plébániai közösségek nem teszik életük jellemző vonásává az összes megkeresztelt részvételét az evangélium hirdetésének egyetlen küldetésében.

Ha a plébániák nem szinodálisak és nem misszionáriusiak, akkor az Egyház sem lesz az.

A Püspöki Szinódus tizenhatodik rendes közgyűlése első ülésszakának Összefoglaló jelentése nagyon világos e tekintetben: a plébániáknak – struktúráikból és életük megszervezéséből kiindulva – úgy kell felfogniuk önmagukat, hogy „elsősorban annak a küldetésnek a szolgálatában állnak, amelyet a hívők a társadalomban, családjuk körében és a munkahelyen végeznek anélkül, hogy kizárólag a bennük zajló tevékenységekre és azok szervezeti szükségleteire összpontosítanának” (8, l). Ezért szükséges, hogy a plébániai közösségek egyre inkább olyan helyekké váljanak, ahonnan a megkereszteltek misszionárius tanítványokként indulnak el, és ahová örömmel telve térnek vissza, hogy megosszák az Úr által a tanúságtételükön keresztül művelt csodákat (vö. Lk 10,17).

Lelkipásztorként az a feladatunk, hogy kísérjük az általunk szolgált közösségeket ezen az úton, ugyanakkor imádsággal, megkülönböztetéssel és apostoli buzgósággal azon is dolgoznunk kell, hogy szolgálatunk igazodjon a misszionáriusi szinodális Egyház követelményeihez. Ezzel a kihívással szembe kell néznie a pápának, a püspököknek és a Római Kúriának, de nektek, plébánosoknak is. Aki meghívott és felszentelt bennünket, ma arra hív, hogy hallgassunk Lelkének hangjára, és induljunk el az általa kijelölt irányba. Egy dologban biztosak lehetünk: nem fogjuk nélkülözni kegyelmét!

Útközben azt is felfedezzük majd, hogyan szabadítsuk meg szolgálatunkat azoktól a dolgoktól, amelyek fárasztóbbá teszik, és újra felfedezzük majd szolgálatunk lényegét: az ige hirdetését és a közösség egybegyűjtését a kenyértörés által.

Arra buzdítalak hát benneteket, hogy fogadjátok el az Úrnak ezt a hívását: hogy plébánosként a misszionáriusi szinodális Egyház építői legyetek, és lelkesen elkötelezzétek magatokat ezen az úton. Ennek érdekében szeretnék három javaslatot tenni, melyek inspirálhatják a lelkipásztori élet és cselekvés stílusát.

1. Arra hívlak benneteket, hogy sajátos szolgálati karizmátokat egyre inkább a Lélek által Isten népének adott sokféle ajándék szolgálatában éljétek meg.

Sürgős feladatotok ugyanis, hogy „a hit érzékével felfedezzétek, örömmel elismerjétek és gondosan ápoljátok a világi hívők sokféle karizmáit,

az egyszerűbbeket épp úgy, mint a rendkívülieket” (II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 9); s ezek a karizmák nélkülözhetetlenek az emberi valóságok evangelizálásához. Meggyőződésem, hogy így sok rejtett kincset fogtok felszínre hozni, és kevésbé érzitek majd magatokat egyedül az evangelizálás nagy feladatában. Megtapasztaljátok majd annak a valódi atyaságnak az örömét, mely nem kitűnni akar, hanem inkább kihozni másokból, férfiakból és nőkből a sok értékes lehetőséget.

2. Teljes szívemből javaslom, hogy tanuljátok meg és gyakoroljátok a közösségi megkülönböztetés művészetét, és ehhez használjátok a „Lélekben való beszélgetés” módszerét, mely sokat segített nekünk a szinodális úton és a szinódus közgyűlésének lebonyolításában. Biztos vagyok abban, hogy gyümölcsözően használhatjátok nemcsak a közösségi struktúrákban, például az egyházközségi képviselőtestület munkájában, hanem sok más területen is. Amint az Összefoglaló jelentés emlékeztet, a megkülönböztetés a szinodális Egyház lelkipásztori tevékenységének kulcsfontosságú eleme: „Fontos, hogy a megkülönböztetést a lelkipásztorkodás területén is gyakorolják, a helyi adottságoknak megfelelően, a konkrét egyházi élet megvilágítása érdekében. Ez lehetővé teszi, hogy jobban felismerjük a közösségben jelen lévő karizmákat, hogy bölcsen bízzunk meg egyeseket feladatokkal és szolgálatokkal, hogy a Lélek fényében tervezzük meg a lelkipásztori utakat, túllépve a tevékenységek puszta megtervezésén” (2, l).

3. Végezetül azt szeretném javasolni, hogy az egymás közti és a püspökeitekkel való kapcsolatotokban a megosztást és a testvériséget tegyétek mindennek az alapjává. Erősen szorgalmazta ezt a papok folyamatos képzéséről szóló nemzetközi konferencia, melynek témája az „Éleszd fel Isten benned lévő ajándékát” (2Tim 1,6) volt, és amelyet februárban tartottak itt, Rómában: nyolcvan ország több mint nyolcszáz püspöke, papja, férfi és női szerzetese, világi férfiak és nők vettek részt rajta, akik mind ezen a területen dolgoznak.

Nem lehetünk hiteles atyák, ha mindenekelőtt nem vagyunk gyermekek és testvérek.

És nem vagyunk képesek közösségvállalást és részvételt inspirálni a ránk bízott közösségekben, ha nem éljük meg mindenekelőtt magunk között. Jól tudom, hogy a számos lelkipásztori teendők között egy ilyen erőfeszítés túlzásnak vagy akár időpocsékolásnak is tűnhet, de valójában ennek épp az ellenkezője igaz: csak így vagyunk hitelesek, és tevékenységünk nem rombolja szét azt, amit mások már felépítettek.

Nemcsak a misszionáriusi szinodális Egyháznak van szüksége plébánosokra, hanem a Szinodális Egyházért – Közösség, részvétel, küldetés témában tartott 2021-2024-es szinódus sajátos útjának is, tekintettel a Püspöki Szinódus XVI. rendes közgyűlésének második ülésére, amelyre jövő októberben kerül sor. Ennek előkészítéséhez szükségünk van a hangotokra.

Ezért azokat, akik részt vettek a Plébánosok a szinódusért című nemzetközi találkozón, arra hívom, hogy hazatérésük után legyenek a szinodalitás misszionáriusai veletek, plébános testvéreikkel is, azáltal, hogy napirenden tartják és vezetik a plébánosi szolgálat szinodális és misszionáriusi megújításáról való gondolkodást, s egyúttal lehetővé teszik a szinódus főtitkárságának, hogy összegyűjtse pótolhatatlan hozzájárulásukat az Instrumentum laboris kidolgozásához. A plébánosok meghallgatása volt a célja ennek a nemzetközi találkozónak, de ez ma nem érhet véget: továbbra is meg kell hallgatnunk benneteket.

Kedves testvéreim, mellettetek vagyok ezen az úton, melyen én is próbálok járni. Szívből adom rátok áldásomat, de nekem is szükségem van arra, hogy érezzem közelségeteket és támogató imáitokat. Bízzuk magunkat a Boldogságos Szűz Máriára, az Útmutató Istenanyára, aki az Úthoz, Igazsághoz és Élethez vezet bennünket!

Róma, Lateráni Szent János, 2024. május 2.

Ferenc

JEGYZET

[1] Beszéd a Püspöki Szinódus felállításának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen, 2015. október 17.

Fordította: Tőzsér Endre SP 

Forrás: Magyar Kurír, fotó: synod.va

Nyíregyházi Egyházmegye