Spiritulal balm at all times

Jn17,1-13

Krisztusban Kedves Testvérek!

„Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust!”– hallhattuk a János szerinti evangéliumban. Az örök élet, melyről Krisztus beszél, tehát maga az élő Isten ismeretét is nekünk ajándékozza.

Krisztus mennybemenetelénél, amikor a tanítványok körében fölemelkedik dicsőségben a mennyekbe, akkor csak annyit mond: „Békesség nektek”!

A mennybemenetel utáni időszakban, mintha mi is kétkedve állnánk a tanítványok között, és nem értenénk, hogy mi is történik körülöttünk. Jézus fölemelkedett a mennyekbe, de még nem érkezett el a Vigasztaló, akit Krisztus fog elküldeni.

Ha jól megfigyeljük az jánosi szöveget, akkor feltűnik benne egy misztikus monológ, melyet a Fiú intéz az Atyához. Jézus elbeszéli, mi mindent tett értünk a földön, az Atya akarata szerint, és kéri Őt, hogy dicsőítse meg, amint Ő is megdicsőítette az Atyát. Mégis az evangéliumi szakasz második felében, mintha fordulna a monológ struktúrája, és már nem egyfajta kérés hangzik el, hanem egy közbenjáró kérés a Fiú részéről értünk, akik még a világban vagyunk.  Jézus értünk könyörög.

Jézus értünk könyörög?

Kik vagyunk mi az Istennek?

Keresztény életünk folyamatosan arról szól, hogy elesünk, és felállunk a föltámadásba kapaszkodva. Elgyengülünk, és megerősödünk az Eucharisztiából táplálkozva. Nem tudunk, majd tudáshoz jutunk az Evangéliumot megtanulva. Senkik voltunk, és lettünk valakik Isten terve szerint elgondolva.

A világ tele van tanácstalan, kilátástalan élethelyzetben lévő emberrel. Nézzük csak meg mennyi a körülöttünk lévő stressz, mennyien vannak depressziós állapotban, mennyi az utcákon lévő hajléktalan, mennyi az állami gondoskodásban nevelt gyermek, milyen sok a háborút elszenvedő áldozat. Ha csak ezeket akarjuk észrevenni, akkor könnyen képesek leszünk elsüllyedni az élet nehézségeiben, és a kísértő elhiteti velünk, hogy ez a világ már csak rossz lehet. A világot Krisztus teszi teljessé mindannyiunk számára. Ő az, aki megmutatja nekünk az Atyaisten irántunk való szeretetét. Ő az, akinek jelenlétéből megtanulhattuk, hogy nem kell egyedül hordoznunk az Atya szeretetének valóságát, mert Ő még ebben is mellettünk van.

A mai napon amellett, hogy a föltámadásnak emlékét üljük, és a mennybemenetel utáni, de még a pünkösd előtti időszakban vagyunk, az első Nikaiai zsinat emlékét is lelki szemeink elé helyezi Egyházunk. Abban a korban, amikor a zsinat létrejött, fontos volt a hívőknek, hogy közös tanítás szerint éljék meg hitüket, és közösen vallják, az Atya és a Fiú közötti kapcsolat valóságát.

Ma már nem beszédtéma közösségeinken belül a Fiú és az Atya közötti kapcsolat, mégis Istenről való gondolkodásunk részét képezi, szinte egyértelmű már számunkra, hogy amikor a Fiúról beszélünk, akkor az Atyáról is beszélünk egyben.

Mégis adjon nekünk erőt a zsinati atyák lelkesedése, hogy újra és újra tudjunk közösen, közösségben, vagy akár otthon családjainkban, baráti társaságainkban is beszélni az Istenről.

A mai vasárnapon Jézussal együtt mi is emeljük égre tekintetünket, és csodálkozzunk rá az Atyára, aki bennünket alkotott, aki átadott számunkra mindent, és aki meghív bennünket a Vele való kapcsolatra az Ő Fia által. Ámen

Hallgassa meg az elmélkedést podcast csatornánkon Csaba atyától EZEN a LINKEN.

Vagy a különféle podcast szolgáltatóknál:

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Google Podcasts - Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye | Podcast on Spotify

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye