Together - pilgrimage and prayer evening for young people

Ifjúsági imaestet tartottak Máriapócson – Együtt

Együtt játszottak, együtt zarándokoltak, együtt elmélkedtek, együtt imádkoztak az egyházmegye fiataljai május 24-én.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotó: Orosz Beáta2024. május 26. 08:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 191 napja íródott

Együtt. Ezzel a mottóval hívták és várták az ifjúságot Máriapócsra, az év második ifjúsági imaestjére a görögkatolikus atyák és munkatársak. Az imádságos és mély, de mégis jó hangulatú együttlét már a délutáni órákban elkezdődött. Akkor két csoportban – szorosan nem az imaesthez kapcsolódóan – találkoztak: az egyházmegye ministránsai a nemzetközi ministránstalálkozóra vonatkozóan tartottak gyűlést, néhányan pedig a nyári loretói nemzetközi ökumenikus tábor részleteiről beszélgettek, osztottak meg egymással tudnivalókat, gyakorlati feladatokat.

Az imaest szokásos módon játékos, ismerkedős körrel vette kezdetét a kegytemplom előtti téren, ahol Szabó Csaba Péter atya, ifjúságpasztorációs referens atya köszöntötte a megjelenteket. Nagy kört alkotva imádsággal kezdték az estet, majd Grunda Dávid atya „jégtörő-oldó”, bizalmat építő, ráhangoló feladatai egymásra irányították a figyelmet.

Ezek után a főpásztorral, Szocska A. Ábel atyával és nyolc görögkatolikus lelkipásztorral közösen elindultak a Máriapócsot körülölelő Boldogságok útjának 13 kilométeres szakaszán. Az alkonyatkor kezdődő éjszakai zarándoklat útvonalát mécsesek jelezték a zarándokoknak, akik fáklyával, zseblámpával és a telefon fényével igyekeztek megtalálni a helyes lépéseket az időközben sötétté vált erdőben, valamint – a kínálkozó lelki beszélgetések fényénél – saját életükben.

Közben az állomásokon elmélkedések és tanúságtételek hangzottak el, segítő gondolatok és személyes megtapasztalások arról, hogyan haladhatunk együtt Krisztussal, önmagunkkal, a nehézségekkel, a családdal, a párkapcsolatban és szeretteink elveszésével.

Ezen hívószavak mentén Farkas Friderika, Markos Kitti és Dévai Marcell, Sütőné Görgényi Mónika, Szabó Csaba Péter atya, Grunda Dávid atya, valamint Ábel püspök atya fogalmazott meg útravalót.   

A csaknem száz zarándok késő éjjel érkezett vissza a kegytemplomhoz. A kegykép előtt Akathisztosz szertartást imádkoztak. A fiatalok ezzel az esttel hangolódtak a másnapi egyházmegyei zarándoklatara is. A főpásztor ebben az imádságos, meghitt légkörben áldotta meg azokat a szentháromság-ikonokat, melyeknek a következő napon volt kiemelt szerepük.

Az imaest előkészületeit és lebonyolítását az egyházmegye ifjúságpasztorációs bizottságának tagjai végezték.   

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotó: Orosz Beáta

Nyíregyházi Egyházmegye

ifjúságpasztoráció, imaest, zarándoklat, Boldogságok útja, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert