Az esemény mottója a Jelenések könyvéből származott: "mit mond a Lélek az egyházaknak" (Jel 3,22).
Május 21-én Ökumenikus Konferenciát szervezett a Görögkatolikus Metropólia és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola. Helyszínként a Debrecenben található Érseki Hivatal szolgált, a találkozó elindítói, megálmodói pedig görögkatolikus püspökeink voltak. A cél az volt, hogy a januári ökumenikus imahét mellett lehetőséget adjon egyrészt a közös, tudományos értekezéseknek, az együtt gondolkodásnak, s egyben új alkalom nyíljon a találkozások, a kötetlen beszélgetések számára is.
Az alapvető koncepció az volt, hogy az előadókat a Magyarországon jelenlévő történelmi egyházakból hívjuk – még ha nem is lehetséges egy alkalomra a teljesség igényével ezt megtenni –, három előadót az ortodox egyházakból, hármat a katolikusból és szintén hármat a protestáns egyházakból. Az ortodox egyházakat Sipos Barnabás (orosz), Ötvös Csaba (görög) és Simeon Pintea (román) képviselte; Fekete Károly püspök úr a református, Béres Tamás az evangélikus egyház küldöttjeként volt jelen, Leonas Alex a Károli Gáspár Református Egyetemről érkezett; a katolikus egyházat pedig Kocsis Imre, Kránitz Mihály és Orosz Atanáz püspök atya képviselte.
A találkozó létjogosultságát mutatta, hogy a Hivatal konferenciaterme már kezdéskor megtelt, a Michael Wallace Banach nuncius atya és Fülöp érsek-metropolita bevezető gondolatait többen ezért csak a folyosóról hallhatták. Ezt itt olvashatják el teljes terjedelmében.
Kocsis Fülöp metropolita köszöntőjében elmondta: "...szűk évvel ezelőtt a Görögkatolikus Metropólia Ökumenikus Bizottsága Atanáz atya vezetésével arra a gondolatra jutott, hogy mi, akik görögkatolikusok vagyunk és az egységnek, az egyházak egymáshoz való közeledésének a megbízott munkatársai, mit tudunk tenni azért, hogy valóban ez a közeledés az élet vezetésével megvalósulhasson. Hogy mit mond a Lélek a gyülekezetnek? Ebben nagyon nagy szerepe van a teológiának. A teológia ugyanis megmagyarázza, hogy hogyan is értsük az Isten szavát" – fogalmazott a metropolita.
A nagy érdeklődés egyben bátorításként szolgál a szervezők és az előadók számára, hogy a közös munkát folytassuk, s reményeink szerint az előadások kiadványban is megjelennek majd. Egymás „lelkesítése” a szomszédos Myra kávézóban, közös asztalnál, agapéval folytatódott.
Köszönet a megálmodóknak, ugyanakkor a szervezésben, háttérmunkában résztvevőknek, az előadóknak és hallgatóságnak, s mindenekelőtt a Szentléleknek, hogy egyesítő erejével érezhető módon is jelen volt közöttünk!
"Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át." (1Kor 12,13)
Szerző: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola / Kovács Csaba / BSZI
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |