Véghseő Dánielné priestwife

Véghseő Dánielné, szül. Turzán Gabriella (1939-2024)

Turzán Gabriella 1939. június 28-án született Ópályiban Turzán József  (1895-1953) helybeli parókus, szatmári főesperes  és Kutka Ilona (1900-1985)  tizedik gyermekeként. Kilenc idősebb testvérén kívül még egy húga, Magdolna - Makláry Jánosné tisztelendő asszony (1941-2021) - volt. Nővérei közül Sarolta (1921-1978)  lett papné - Ulicsák Sándor József atya (1916-2001) felesége - Dezső bátyja (1922-1988) pedig pap.

Mivel édesapja fiatal papként már az 1919-es Tanácsköztársaság idején is szembefordult a bolsevik ideológiával, a második világháború után Magyarországon berendezkedő kommunista hatalom ellenségként tekintett rá. Súlyos cukorbetegsége ellenére az Államvédelmi Osztály emberei rendszeresen bántalmazták, az Állami Egyházügyi Hivatal pedig elérte a főesperesi megbízásának visszavonását és az Ópályi parókiáról való elmozdítását. Az elszenvedett atrocitások következtében 1953-ban elhunyt. Özvegye a gyerekekkel Budapestre költözött, ahol nagyon szerény körülmények között éltek. A továbbtanulás lehetőségétől elzárva a Turzán-gyerekek hamar munkába álltak. Az ekkor tizennégy esztendős Gabriella optikus lett, s a Ferenciek terén működő Ofotért-üzletben kezdett el dolgozni. Azok a megpróbáltatások, melyeknek gyermekként szemtanúja és elszenvedője volt, mély nyomokat hagytak lelkében.

Egy máriapócsi zarándoklat során ismerkedett meg későbbi férjével, Véghseő Dániel papnövendékkel. 1960. július 24-én Pocsajban kötöttek házasságot. Férje pappá szentelését követően még abban az évben Berzéken kezdték meg közös életüket és szolgálatukat. Itt született meg első gyermekük Gabriella (1962). 1964-1970 között Létavértes-Vértesen szolgáltak. Ezekben az években  Katalinnal (1967) és Dániellel (1969) gyarapodott a család. A következő szolgálati helyük Porcsalma volt 1970-1981 között. Tamás (1971) és András (1973) fiúk születésével lett ötgyermekes a család. Negyedik és egyben utolsó szolgálati helyük 1982-2010 között Nyíradony volt. Férje, Dániel atya  aranymiséje és  nyugdíjba vonulása után négy évvel, 2014 novemberében elhunyt.

Gabriella tisztelendő asszony - Gabi néni - életének középpontjában a családja és férje lelkipásztori szolgálatának támogatása állt. Mindvégig szilárd hittel, imádságos lelkülettel,  a szülői házban megismert elkötelezettséggel és a Gondviselésbe vetett töretlen bizalommal tett meg papfeleségként minden tőle telhetőt Isten Országának növekedéséért azokban az egyházközségekben, amelyekben férjével együtt szolgált. Mindig a háttérben maradva, de mindig nélkülözhetetlenül volt jelen az egyházközségek életében. Sok-sok feladatot és munkát vállalt az egyházközségi rendezvények lebonyolításában és a templom rendjéért és szépségéért. A hívek ugyanazzal a bizalommal fordultak hozzá, amivel parókusukat is megkeresték. A parókia konyhája ugyanúgy színtere volt segítő beszélgetéseknek, mint az egyházközségi iroda.

A papi élettel együtt járó nehézségeket nagy alázattal és béketűréssel viselte. Férje papi hivatása az ő hivatása is volt. Mindent - az élet örömeit és nehézségeit egyaránt - ezen az optikán keresztül szemlélt.

Életének utolsó éveit jó egészségben, gyermekei és unokái - Péter, Dániel, Tamás és Viktor - szeretetében, visszavonultan, de a világ és szeretett egyháza történései iránt nyitottan élte. A technikai eszközök segítségével bekapcsolódott a máriapócsi kegytemplomban, a székesegyházakban vagy a távoli zarándokhelyeken, Lourdesben és Fatimában zajló imádságokba. A halálához vezető betegség rövid lefolyású volt. Az orvosi vizsgálatok heteit, majd a kórházi kezelés napjait, s az azokkal együtt járó szenvedéseket a rá jellemző alázattal és béketűréssel viselte.

Forrás és fotó: dr. Véghseő Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye