Pilrimage from Transcarpathia

Pénteken reggel indult útnak Beregsurányból mintegy száznyolcvan fő: kárpátaljai magyarok és lelki vezetőik, parókusaik huszonnégy településről, hogy – szokásos módon – gyalogosan érkezzenek meg másnap délután Máriapócsra, s vasárnap ott ünnepeljék együtt Szent Illés próféta emlékét.

A péntek estét Nyírmadán töltötték, majd másnap további zarándokok csatlakoztak hozzájuk, a kora délutáni órákban például Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is. Máriapócs határába érkezve dr. Mosolygó Péter kegyhelyigazgató atya köszöntötte az immár kétszáz főre növekedett zarándokközösséget.

A kárpátaljai magyarok elé általában egy, a településtábla előtti kereszthez vonulnak ki a kegyhelyről, de most a vártnál hamarabb érkeztek a találkozó helyre a zarándokok, akik között sok volt a fiatal.

Erre reflektált köszöntőjében Mosolygó Péter atya, akinek Péter és János apostoloknak a feltámadotthoz való futása jutott eszébe a szituáció kapcsán: Péter apostolhoz önmagát hasonlítva, Jánoshoz, a fiatalabbhoz az ifjú zarándokokat, akik sietnek Krisztus felé. 

„Bár most nem egy irányból érkeztünk, de a föltámadt Krisztust tapasztaljuk meg, ahogy a két tanítvány is szembesült a föltámadás jelével” – mondta.

„Itt most a zarándokok hordozzák a föltámadt Krisztust és ők tesznek tanúságot Róla.”

Azt kívánta nekik, hogy „a Szűzanya oltalmával, kegyelmével töltekezve továbbra is hordozzák a föltámadt Krisztust és vigyék haza.” A napközbeni megállók és elmélkedések után délután öt óra előtt a Szűzanya elé térdeltek a kegytemplomban. A közös imádságot követően Ábel püspök atya is szólt a jelenlévőkhöz:

„Megtöltöttük ezt a templomot, de sokkal többen vagyunk itt, mert velünk vannak szeretteink, és azok, akik imádságainkat kérték, vagy akiknek megígértük, hogy imádkozunk értük. És sokkal több mindent hoztunk magunkkal, mint ami a hátizsákunkba belefér: elhoztuk azokat a kéréseket, amelyeket megfogalmaztunk, elhoztuk örömeinket, bánatainkat. Nem maradt más hátra, minthogy letegyük a Szűzanya lábához azokat.”

Végül azt kívánta a zarándokoknak, hogy töltekezzek, és a Szűzanya járjon közbe értük Krisztusnál, meghallgatva szívük imádságát. A délután és az est folyamán Szent Liturgián és Akathisztoszon vehettek részt.

Másnap Levcsenkó Dávid kisvárdai kisegítő lelkész atya katekézise után kezdetét vette a főpásztori Szent Liturgia Ábel püspök vezetésével és kárpátaljai lelkipásztorok, valamint magyarországi paptestvérek koncelebrálásával. Jelen volt többek között dr. Gánicz Endre atya, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke, és Demkó Ferenc atya, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyarajkú hívekért felelős helynöke.

A nyíregyházi megyéspüspök prédikációját a 75. zsoltár szavaival kezdte: „Tegyetek fogadalmat, és teljesítsétek azt a mi Urunknak, Istenünknek!” Majd örömét fejezte ki, hogy vannak istenfélő emberek, akik fogadalmat tesznek és meg is tartják azt, ahogyan a héten útnak induló zarándokok: a 22+ fiatal zarándokai és Kárpátaljáról, a Beregszászi Esperesi Kerületnek a hívei.

Máriapócsra sokan zarándokoltak már és tettek fogadalmat – folytatta gondolatmenetét. Betértek ide asszonyok, gyermekáldásra várók és valamely fogadalmat tettek; férfiak, hogy káros szenvedélyektől szabaduljanak; házastársak, hogy hűségüket megerősítsék; olyanok, akik a modern kor szenvedélyeinek a rabjai – sorolta a sokféle célt, amellyel a kegyoltárhoz járultak az emberek az idők során.

„Fogadalmat tettek, mert nem elég csak eldönteni, elhatározni, hanem azt időről időre meg lehet erősíteni fogadalommal, s ez az Úristen színe előtt is kedves” – utalt újra a zsoltár szavaira.

A 22+ útonlevők zarándoklata idén olyan mottóval indult útnak („Hűségben és reménységben”), mely „kifejezi zarándoklatunk és hűségeskünk, s az Isten iránti szeretünk, amelyet meg kell tartani minden körülmények között, akkor is, mikor nehézségekkel állunk szemben, vagy amikor jól megy a sorunk. Hűségesnek kell maradnunk” – figyelmeztetett.

„Ha hűségesek maradunk, akkor reménykedhetünk az Úristen gondoskodó, szerető, áldó kegyelmében.”

A hallgatókhoz intézett kérdésre, hogy vajon tettek-e már fogadalmat és teljesítették-e, ő maga személyes életéből hozott egy példát:

„Az első ígéret, melyet tettem, személyes, emlékezetes és mélyen érint: súlyosan beteg édesanyám a betegség által megtörten nézte hogyan játszom. Odahívott magához és megkérdezte: »ugye megígéred, hogy mindig jó kisfiú maradsz?« – emlékezett.

„Hosszú évekkel később, mikor első ízben álltam a kegyoltár előtt, hasított belém ez az ígéretem. Ott ismét az édesanyai hangokat hallottam: ugye jó kisfiú leszel? De töredelmesen be kellett vallanom a Szűzanyának, hogy nem tudtam és nem tudok mindig jó fiú lenni. Pedig milyen jó lenne!” – hangzottak szavai.

Majd később szerzetesi fogadalmat tett a kegyoltár előtt: újabb ígéretet, hogy jó gyermeke lesz az Atyának – folytatta tovább emlékezését.

Illés prófétának, mint Isten választott emberének nem volt szüksége arra, hogy fogadalmat tegyen, mert ő mindig hűséges volt és maradt. Amikor az Isten meghív valamire és fogadalmat teszünk, utána mindig megpróbáltatás következik. De ha hűségesek maradunk, érezhető az Isten gondoskodó kegyelme – biztatott a püspök.

Ahogyan mindkét zarándoklatba bekapcsolódva megtapasztalta és látta a megpróbáltatásokat: a hőséget, a hólyagokat, az út terhét, vagy az elutasítást – tudatosítanunk kell, hogy nem embereknek, hanem az Istennek teszünk fogadalmat.

Arra hívta és szólította erőteljes szavakkal a jelenlévőket, hogy tegyenek fogadalmat. Fogadalmat, hogy hűségesek lesznek; hogy tisztelni fogják a pócsi Szűzanyát; hogy nem hagyják el görögkatolikus egyházunkat; hogy hűségesek maradnak; tegyenek a fiatalok fogadalmat, hogy jó példával járnak elől szüleik előtt; hogy az Istent szeretni fogják: s az Isten megáldja őket, ha teljesítik azt.

„Tegyetek fogadalmat és áldott lesz az életetek” – zárta prédikációját.

A liturgia végén a főpásztor megköszönte a kárpátaljai, valamint a 22+ zarándoklatok szervezőinek a munkát, Csirpák József atya pedig a fogadtatást és a tanítást.

A vasárnapi Szent Liturgia egyúttal a kárpátaljai magyarok találkozójaként is várta és hívta a zarándokokat: a Magyarországon tartózkodó, élő és Kárpátaljáról most ide zarándoklók – akár családon belül is megosztva – most, mint korábban is, többször a háború kitörése óta, lehetőséget kaptak a találkozásra, családegyesítésre.

A szertartás végén Ábel atya megáldotta a kegytárgyakat és szenteltvízzel hintette meg az együtt imádkozó közösséget.

A zarándokok közül sokan nem először vállalkoznak erre a hatvanégy kilométerre a határ és Máriapócs között (sokuk pirkadat előtt kelt útnak, hogy a határnál lehessen induláskor). A kérdésre, miért teszik meg újra és újra ezt a zarándoklatot, sokféle válasz érkezett, legtöbbször elcsukló hangon: „visz a hitem”, „megnyugtat”, „hálából a családért, a mindennapiért”, „hogy véget érjen a háború”.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye