spiritual balm at all times

Mt 17,14-23a

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

A mai elmélkedésünk témájául az evangéliumi szakasz egyik eldugott, ám mégis figyelemreméltó szavát választottam, amely azt gondolom – bárha ünneprontónak is tűnik, mégis – érdemes a figyelmünkre. Ez a szó padig nem más, mint a szomorúság. Természetesen joggal tehetik fel kedves Testvéreim a kérdést, hogy mi történt az atyával? Talán a nyári forróság zavarta meg, hogy az Örömhír hirdetése helyett a szomorúságról elmélkedik? Vagy miért nem inkább a meggyógyított fiú öröméről beszél, mintsem a szomorúságot ecseteli. Jogosak a kérdések. Mégis úgy érzem, hogy érdemes egy pillanatra megállni és elgondolkodni a szomorúság „ajándékáról”, még ha megdöbbentőnek és ide nem illőnek tűnik is.

Jézus csodáit általában kitörő öröm, lelkesedés és elmondhatatlan boldogság követte. Ebben a boldogságban pedig büszkén osztoztak Jézus közvetlen munkatársai, a tanítványok is. A mai történetben viszont mintha valami megváltozott volna: a csoda után a tanítványok nemhogy nem örültek, hanem ahogy Máté evangélista leírja, igen elszomorodtak. Két okból is: egyrészt, Jézus erős szavakkal korholta őket, amikor megkérdezték, hogy ők miért nem tudták kiűzni az ördögöt. Kicsiny hitűnek nevezte őket! Másrészt Jézus olyat tett, amit eddig még soha: a szenvedéséről, haláláról jövendölt. Arról, amiről a tanítványok eddig nem tudtak vagy nem is akartak tudni. Arról, hogy egyszer vége lesz a dicsőségnek, és elközeleg a dicstelenség órája. Így már teljesen érthető a zavarodottságuk, a szomorúságuk. Én mégis azt gondolom, hogy

Jézus csodálatos pedagógusként nemcsak tanította, hanem a nehézségekre is felkészítette tanítványait: akkor, ott és ma is, bennünket is. A ’hogyan’-ra és a ’miért’-re pedig keressük együtt a választ. És ha megtaláljuk, akkor rádöbbenünk, bármennyire furcsa is, de a szomorúság lehet ajándék. 

1. Jézus készítette tanítványait és vele együtt bennünket is, hogy – a Hupikék törpikék szállóigévé nemesedett mondását idézzem – a keresztények élete nem csak játék és mese. A Jézust követő tanítványok látva a sok csodát, gyógyítást, dicsőséget, kezdték azt hinni, hogy a Mester követése csakis jó dolgokat és dicsőséget hoz számukra is. Jézus viszont ismerte az emberi természetet. Tudta, hogy a „hozsánna” milyen könnyen fordul „feszítsd meg”-re. Tudta, hogy a földi boldogság olyan, mint egy drága edény: nagyon értékes, de végtelenül törékeny. Ezért próbálta követőit is felkészíteni a nehéz időkre, amikor az öröm és a boldogság elérhetetlennek tűnik. Meg akar tanítani bennünket is, hogy a sötét pillanatokban se essünk kétségbe, hanem lássuk meg az isteni remény pislákoló világosságát.
2. A szomorúság megmutatja, hogy mi is az igazi érték. Amikor szomorúak vagyunk, könnyek között rágódunk elvesztett embereinken, boldog óráinkon, akkor igazság szerint az igazi értékeket találjuk meg. Hányszor láttam én is papként egy temetésen, egy búcsúztatón a hozzátartozók fájdalmát, őszinte érzéseit. És nagyon sokan mondták el, hogy igazából ott, a koporsó mellett döbbentek rá, hogy milyen értéket vesztettek el. És sajnálták az elmulasztott közös pillanatokat, az át nem adott öleléseket. Elmulasztották értékelni az értéket. Ezért lehet ajándék a szomorúság, mert figyelmeztet törékeny voltunkra, esendő természetünkre, a megélt pillanat fontosságára.
3. A szomorúság megállásra késztet. Ha örülünk, akkor körbe-körbe rohanunk és szinte az egész világgal tudatni szeretnénk, hogy mi a boldogságunk eredője. A szomorú ember viszont csöndes: megáll, befele fordul és elmélkedik. És természetesen, ha ez az állapot nem állandósul, akkor testileg és lelkileg is, megtisztul. Mint ahogy a vízbe dobott kő után hullámok keletkeznek, majd elcsitulnak, úgy zaklat fel, majd nyugtat meg bennünket is a termékeny szomorúság. Mert a szomorúságban minden letisztul. Az érték világossá lesz, az igazán fontos kiderül, a talmira a feledés homálya ereszkedik. A lélek pedig – még ha könnyek árjával megtisztítva is – újra magasan és megkönnyebbülve szárnyalhat. A dolgok a helyükre kerülnek.
4. A szomorúság cselekvésre ösztönöz. A megtisztult, megkönnyebbült emberi természet a szomorúság elmúlta után tenni, cselekedni akar: elvesztett fonalakat vesz fel újra, addig ismeretlen, de már járhatónak tűnő utakon indul el, leomlott falakat rak újra, elszakított kapcsolatokat varr meg. Már nem rombolni, hanem építeni akar. Nem szétszakít, hanem összefoltoz. Már nem egyedül, magányos harcosként, hanem a szomorúságot legyőző, Boldogság Istenével megerősödve. A Lélekkel felvértezve. Bátran, élettel telve. Ahogy

Pünkösd után, a Lélekkel eltöltött tanítványok átestek a szomorúság tisztító purgatóriumán: új célt, új életet és új lehetőséget kaptak. Mint mi is, ma élő, szomorú, de megvigasztalt, esendő, de felállni képes, gyenge, de Istenben erős tanítványai a mi Istenünknek!

Ámen

Hallgassa meg az elmélkedést Tibor atyától a különféle podcast szolgáltatóknál:

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye / Podcast on Spotify

Szöveg: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye