Régóta kedvenceim között szerepel a 8. zsoltár. Vasárnap óta különösen sokat mondogatom magamban.

Ugyanis október 31-én a bekecsi templom új oltárát szentelte Fülöp püspök atya.

Ahogy mindenki másnak, nekem is meg kell(ett) értenem, mi a jó abban, hogy az őseink által emelt nagy és díszes temlomberendezést – látszólag – egyszerű asztalra cseréljük.

Ebben segített nekem az említett zsoltár.

„Mi az ember, hogy figyelemre méltatod?

És mi az emberfia, hogy meglátogatod?”

S én azt kérdeztem magamtól: „Mi ez az asztalosmunka, hogy képes vagy, Istenem, oltároddá tenni?”

Püspök atya prédikációja helyére tette bennem a vívódást:

Liturgiánkban ez az asztal olyan színhellyé válik, ahol a legszentebb esemény történhet. Én magam olyan jelentéktelen vagyok emberként, mint ez az asztal berendezési tárgyként. Leszek-e isteni történések színhelye? Én, a senki, (én, a semmilyen asztal), akarok-e magamban és másokban helyet készíteni Krisztusnak? Merem-e hirdetni a tanítását? Képes vagyok-e szenvedést, üldözést (a XXI. században kiröhögést) vállalni Őérte?

Ahogyan az asztalt megszentelése után „felöltöztettük”, kaphatok-e díszes ruhát én is? Az áldozat, jócselekedet, böjt, szeretet öltözetét?

Egyszerű asztalosmunkát emel Oltárrá az Úr, s – amennyire engedem magam – egyszerű emberként emel engem is eszközévé.

Gyönyörű lehetőség mindebbe bekapcsolódni.

Köszönjük!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum