Ma ünnepeljük Nagyboldogasszony ünnepét. A hirado.hu Nagy Tibor atyát kérdezte arról, hogy ő miként készül az ünnepre és az ünnephez kapcsolódó máriapócsi búcsúra. Az Istenszülő elszenderülése nemcsak a katolikus egyház számára jelentős ünnep, hanem Magyarország történelmében is meghatározó esemény, mivel Szűz Máriát hazánk patrónájaként is tiszteljük.
„Már gyermekként jártunk a családommal Máriapócsra, Nagyboldogasszony ünnepére. Szép emlékeim vannak erről az időszakról. Mária-énekeket énekelve zarándokoltunk a máriapócsi kegytemplomig. Ekkoriban szalmán aludtunk a zarándokházban, ami igen kellemetlenül tudott szúrni” – emlékezett vissza Tibor atya a gyermekkori időkre.
„Ma már ez kicsit megváltozott. Felszentelt papként ritkán van lehetőségem az ünnep alkalmával zarándoklatra menni. Híveimmel előesti vecsernyével készülünk fel rá, majd virág-, illetve gyógynövényszentelést is végzünk a kenyérszentelés mellett. Zarándokolni busszal járunk, mivel nagyon messze vagyunk Máriapócstól, és már nem tudunk gyalog megtenni egy ilyen hosszú túrát, de ennek is megvan a lélekemelő hangulata” – mondta.
Hozzátette: „Ez az ünnep számunkra nem csak egy napig tart, augusztus 23-ig végzünk Szent Liturgiát, ahol a magyarok pártfogója közbenjárását kérjük.
„Személyesen én is gyakran fohászkodom a Szűzanya szeretetéért, amelyben családomat és szeretteimet az Istenszülő Szűz Mária oltalmába ajánlom fel.”
Az Istenszülő elhunytáról a Szentírás szövegei nem tesznek említést, egy apokrif evangéliumban ezt olvashatjuk róla: „A halálát megelőző harmadik napon eljött hozzá az Úr angyala, köszöntötte őt, és ezt mondta neki: Három nap múlva bekövetkezik a mennyekbe való fölvételed! (…) Szűz Mária megmosakodott, királynői ékeibe öltözködött és várta Fiának megérkezését. (…) Az Úr napja harmadik órájának elérkeztekor (…) Krisztus (…) magához vette szeretett anyjának lelkét. Hatalmas ragyogás támadt. (…) Szűz Mária lelke is felvétetett a mennyekbe (…) Sion hegyéről Jozafát völgyébe vittek a szent testet (…) nagy tisztelettel helyezték el a sírboltba Mária testét (…) Akkor a boldogságos Tamás hirtelen az Olajfák hegyére vezettetett, és látta a legszentebb testet, amint az égbe emelkedik.”
Szerző: Nagy Szidónia / hirado.hu, fotó: Czeglédi Zsolt
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |