COFFEE PANNONIA
Varrunk a lányokkal
Rubóczkiné Kiss Hajnalka írása.
Varrunk a lányokkal. Ilyenkor már korán sötétedik. A valaha jobb napokat látott tanműhelyre a neonlámpák fénye olyan otthonosan fekszik rá, mint hajdan nagyanyám konyhaasztalára a sárga, viseltes viaszosvászon terítő.
Varrunk a lányokkal. Késő van. A tengerszemű egyetemista sóhajtva mered a csálén sikerült cipzárra. Fáradt szegény, most vizsgázott valami kimondhatatlan nevű tantárgyból.
Varrunk a lányokkal, és én gép kattogásán keresztül is tisztán hallom, hogy valaki mögöttem csendeskén dudorászik.
Varrunk a lányokkal. A szakoktatónk körbejár. Azt hiszem, már vagy negyedszer magyarázza el ugyanazt nekünk kedves, dallamos hangján türelmesen.
Varrunk a lányokkal, öltenek a gépek. Szépen, rendezetten, kiszámíthatóan. Mint amilyennek a világnak kellene lennie körülöttünk.
Aztán én is sóhajtok. Elnézem a derekazást. Két-három milliméter az egész, nem nagy ügy, mégis szemet bántó az eredmény. Olyan ez, mint a műhely falain túl egy-egy rossz hangsúly, egy elhamarkodottan kimondott szó.
Talán lebontom és újrakezdem az egészet. Jó, hogy lehet bontani és újravarrni a szálakat. Ha szerencsés vagy, nem is nagyon hagy nyomot a kelmén a beavatkozás. Te persze mindig is tudni fogod, hogy hol bontottál és hol varrtál újra.
Varrunk a lányokkal. Kevesen vagyunk. Orrunkon ott a maszk. Aztán elköszönünk: „Vigyázz magadra!” meg „Jó egészséget!”. Az oktató kulcsra zárja az ajtót. A sötét műhelyben fényes selyemszatén báli ruhákról álmodnak a gondosan letakart ipari varrógépek.
Rubóczkiné Kiss Hajnalka
