Karácsony előtt negyven nappal, tehát november 15-én kezdődik a téli bűnbánati időszak, a karácsonyi böjt. A kereskedelem is nekigyürkőzött már, a szemfülesebbek máris készítik a lámpasorokat, nemélyek ügyesen csak fölgyújtják a tavaly ott felejtett díszeket, mások új ötletekkel próbálják még jobban fölvillanyozni az emberek tetszését. Az ilyenkor szokásos villódzó fények, csillogás azonban inkább elfedi a karácsony igazi tartalmát, azt a megrendítő eseményt, hogy az Isten közénk jön, eggyé válik velünk. Bizánci egyházunk segít megérteni és fölfogni a megtestesülésnek ezt a titkát.

Keleti egyházunk mindig böjttel, bűnbánati napokkal készít föl bennünket minden ünnepre. Érdemes erre odafigyelni, komolyan venni, belekapcsolódni. Sokat nyújt ez a lelki-szellemi-testi tanítás. A böjt mindig a bűnbánattal függ össze. Jézus erről így tanít: Amikor elviszik a Vőlegényt, akkor majd böjtölnek. A böjt valamiképp eszünkbe idézi, de egész testi valónkkal is érzékelteti, hogy még távol járunk Krisztustól, hogy hiányzik nekünk. Bármi emberi hiány erre vezethető vissza, hogy szenvedünk a távolságtól, mely akadályoz az Istenhez jutásban. A közönséges földi szükségleteink, de a legnemesebb szellemi, lelki vágyaink is mind azt jelzik, hogy valami hiányzik, amit szeretnénk elérni, szeretnénk megkapni. Ám végső értelemben nincs más érték, csak az Isten, minden Tőle, az egyetlen Értéktől függ, abból meríti tartalmát. Ugyanakkor minden ünnepben magát az Istent kapjuk, az Ő életét, erejét, szeretetét. Karácsonykor ez még nyilvánvalóbban mutatkozik. De nem ünnep az, amely nem az Istennel való találkozást, a Benne való elmélyülést nyújtja. Ahhoz, hogy ezt a találkozást megértsünk, megélhessük, szükségünk van az előkészületre. Félő, hogy a sürgés-forgás, éppúgy, mint az üresen villogó fények, inkább eltakarják, elfedik előlünk ennek lényegét. Az igazi készület a befelé fordulás, az elcsöndesedés. A lemondás ehhez segít. Ilyenkor a test minden porcikája érzékeli, lassan megérti, hogy mi történik, hogy merre felé haladunk. Ebben segít a böjt, az étkezésben való megtartóztatás.

Nem elég ilyenkor az étrend megváltoztatása. Lélekfordulásra van szükség. Hogy tudatosan irányítsam a figyelmemet az Istenre, illetve arra, hogy még távol vagyok tőle, hogy vágyom Rá, hogy törekszem feléje. Ezt a törekvésemet, ugye, nem befolyásolja az üzemi koszt, a kollégiumi rend, a napi munkám összetétele, az életvitelem. Ha nagyot akarnék lépni, azt mondhatnám, épp fordítva vagyon, és épp e végső találkozásra való törekvésem kell(ene) hogy befolyásolja, sőt, irányítsa az egész életvitelemet. De most elégedjünk meg annyival, hogy abban, amink van, amiben élünk, ami adatott, abban próbáljuk megélni ezt a végső vágyunkat. Az adott életkörülményeink közepette keressük, hogy mivel irányíthatjuk jobban a figyelmünket erre a Végső Értékre, hogyan készíthetjük föl magunkat erre a nagy találkozásra. Ne féljünk böjtölni! Főként, ne keressünk kifogásokat, hogy miért mentjük föl magunkat e nagyszerű lehetőség alól. Önmagunkat csapnánk be vele.

Akkor lesz szép a karácsony, akkor pillantom meg a jászolban a Kisdedet, akkor történik meg a Találkozás, ha már mostantól készítem neki ajándékomat. Nem holmi csecsebecsét vagy tömlő bort, kalácsot, sajtocskát, hanem önmagamat vonakodás és tartózkodás nélkül. Isten a nagylelkű adakozót szereti. E nagylelkű odaadással éljük meg ezt a gyönyörű és szent időt, a karácsonyt megelőző bűnbánati időszakot!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum