Virágvasárnap

Virágvasárnap

„Ma a Szentlélek kegyelme gyűjtött minket egybe, és mindnyájan felvevén a te keresztedet, mondjuk: Áldott, aki az Úr nevében jő, hozsánna a magasságban." 

Nyíregyházi Egyházmegye2017. április 8. 21:47

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2795 napja íródott

Még nem ért véget a nagyböjt, még következik a szenvedés hete. Ám böjti küzdelmünk végkifejlete már felsejlik: milyen nagyokká lehettünk. Nemcsak a nagyböjt végére, hanem az örök életben való célba jutás tekintetében is. Ugyan még folytatnunk kell a kereszt cipelését, de a biztos célba érés reményében ezt már hozsannázva tehetjük. Ha arra törekedtünk, hogy „a bűnnek legyőzői lehessünk" – amint az előszenteltek liturgiájában sokszor imádkoztuk –, akkor megvalósul a húsvéti misztérium is az életünkben.

Erről az ünnepi szent liturgia éneke tesz tanúbizonyságot: „Veled temetkezvén el a keresztségben, Krisztus Istenünk, a halhatatlan életre is méltókká lettünk a te feltámadásod által; miért is örömmel kiáltjuk: hozsánna a magasságban, áldott, aki az Úr nevében jő.” A bűnbánat és a hozzá csatlakozó bűnbánati cselekedetek „keresztsége” révén – az első, igazi keresztség után, illetve az arra következő eleséseinkből való felállás után – méltókká válhatunk arra, hogy Jézus Krisztus feltámadott, új életének részesei legyünk.

Igaz, hogy saját erőnk kevés ehhez – noha nélkülözhetetlen –, de Krisztus erejével lehetséges. Annak a Krisztusnak az erejével, aki Jeruzsálembe való bevonulása előtt „a negyednapos Lázárt a sírjából feltámasztotta”, hogy „hirdesse a feltámadást”. Az általános feltámadást is, meg a sajátját is. Hiszen kínszenvedései előtt ezt akarta elhitetni velünk, sőt bizonyosságot akart adni arról, hogy ő az élet és a halál ura. Mindezeken túlmenően így tudta ezen a szombaton Lázárt naggyá tenni, amikor előhívta a sírjából. A halálból, a bűn által okozott lelki halálból, így tud bennünket is naggyá tenni Jézus, ha komolyan vettük a nagyböjti küzdelmünket, „bűn-legyőzéseinket”.

(Új Ember, dr.Ivancsó István)

Nyíregyházi Egyházmegye





Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert