Olyat még csak-csak látni lehet, hogy egy pap beáll a parókia kórusába, hogy énekhangjával támogassa azt, de az nagyon ritkán fordul elő, hogy egy püspök, sőt egy érsek beolvadjon a kórusba, és egy legyen ott a kicsinyek közül. Ám a szeptember 17-i Ars Sacra fesztivál keretében megszólaló Szent Atanáz kórus koncertje nem csak ettől volt nagyszerű a Deák téri evangélikus templomban.
A Szent Atanáz kórus 15 éve jött létre, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kántor- és teológus-szakos hallgatóiból, valamint a Magyarországon működő görögkatolikus templomi együttesek tagjaiból áll.
Ezúttal a közel hatvan fős kórus egy-egy harmada Nyíregyházáról és Budapestről érkezett, a többiek az ország különböző pontjairól utaztak ide a Deák téri gyönyörű evangélikus templomba, hogy együtt énekeljék el Aranyszájú Szent János Liturgiájának részleteit Bubnó Tamás karnagy vezényletével.
A Mennyei király Szentlélek-hívó dallamai után Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke szólt a koncert közönségéhez. Ars Sacra koncert jóformán nincs igehirdetés nélkül, különösen igaz ez, ha a Kereszt koncertsorozat darabjairól van szó, ami Budapest szívében négy különböző felekezet templomában kerül idén is megrendezésre.
„Istenhez emeli lelkünket ez a gyönyörű hangú kórus – mondta az evangélikus püspök –, tagjai megajándékoztak bennünket, hogy az áhitatban, a zenében, az énekhang által közelebb kerüljünk Istenhez." A tíz szűzről szóló példabeszéd elhangzása után arról beszélt, hogy az évszázadok folyamán sokszor volt vita tárgya a gazdag jelentéstartalmú példabeszéd értelmezése. "Vajon mi kell ahhoz, hogy a lámpásokból soha ne hiányozzon a lélek, mindig legyen benne fény, ami utat mutat?" – vetette fel a kérdést. „Az egyik ilyen olaj, amiből keresztény életünkben fény lesz, az imádság. Ha imádkozik az ember, megnyílik felette az ég. Ám a gyorsan, csak megszokásból elmondott imádságokból nem születik nagy világosság, legfeljebb füstölgő kanóc. A Szentírás tanúsága szerint ugyanilyen olaj a Biblia is, de fénnyé, világossággá csak az az igeszakasz lesz az életünkben, amit Isten Szentlelkét kérve próbálunk megérteni, amin keresztül engedem, hogy Isten figyelmeztessen és vezessen.”
Ahogy Krisztus kinyilatkoztatta: „Az én eledelem az, hogy cselekedjem annak akaratát, aki elküldött engem.” Ebből a mondatból kiderül, hogy „Isten akaratának cselekvése és az emberek között való szolgálat Jézus számára olyan volt, mint a test számára az étel.”
Minden szolgálat, így a kórusszolgálat is táplálja keresztény életünket. Kondor püspök úr a kórustagokhoz fordulva rávilágított, mennyi gyakorlás, mennyi áldozat, odaszánás, figyelem és idő van egy ilyen koncertre való felkészülésben. „De tudjátok, mennyi áldást kaptok általa és közben áldássá lesztek mindannyiunk számára, akik hallgatnak benneteket, akinek a szívét-lelkét átmelegítitek. Az imádság, a Biblia és a szolgálat teszi ragyogóvá a mi lámpásunkat Krisztus ragyogását közvetítve a világban, mint egy nagy fényjel a budapesti éjszakában, amelytől Jézus látja, hol vannak az övéi.”
A koncerten elhangoztak a magyar görögkatolikus Liturgia részleteinek feldolgozásai, többek között az Áldjad én lelkem az Urat, a Hegyi beszéd boldogság mondásai, de ősi bizánci dallamokkal és ünnepi kerub énekekkel is megörvendeztett minket a Szent Atanáz kórus. Rjabcsenko, Boksay, Kökényessy és Aigonai Szent Atanáz művei mellett Bubnó Tamás karnagy édesapjának, Bubnó László hajdani görögkatolikus áldozópapnak is hallhattuk feldolgozásait.
Szöveg és fotó: Hekler Melinda / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |