Az ima az Istenhez tartozás ünnepe – Családpasztorációs papi találkozót tartottak Budapesten

Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK Családügyi Bizottsága elnöke bevezetőjében egy élményét elevenítette fel, mikor egy nehéz helyzetben Istent dicsőítő imára gyűltek össze. Összefogással megtalálták a módját, hogyan tudják megoldani azt a helyzetet, melyből a nehézség származott.

Ezzel a történettel mutatott rá, előfordul, hogy Isten „nem akadályoz meg” nehézségeket, ám ennek rendszerint van lelki gyümölcse. Marton Zsolt szerint

ha érzelmi állapottól függetlenül kitartunk az imában, őszintén feltárjuk, ami bennünk van, az visszahat ránk, formál minket. A hálaadás lelkületét erősíti bennünk, kérő imánk minket magunkat is készségessé tesz a másik ember kéréseire.

Az első előadó Dyekiss Virág kilencgyermekes édesanya, a néprajztudományok doktora. Az imádság létszükséglet – Ima a családban hétköznap és ünnepnap címmel tartott előadása egyszerre merített saját családi életükből, valamint a lélektan és a néprajz életbölcsességéből. Egy olyan család mindennapjaiba tekinthettek be a jelenlévők, melynek célja, együtt élni az életet az Úrral.

Miként halad a gyerek hitre ébredése, hogyan segítheti ezt a család? Az édesanya szerint az 1–3 éves gyerek arra hangolódik rá, amit maga körül lát, átél. Ezt egy varázslatos időszak követi, a 4–7 éves kor, amikor a gyerek szinte benne él a misztikában. A szülő ezt azzal tudja felerősíteni, ha tud a gyerek hullámhosszára kerülni.

Egyszer csak eljön az Istennel való találkozás pillanata, a megérintődés. Észre veszi-e ezt a szülő? Tudja-e „szelet aláfújni?”

A következő években – 8–12 éves korban – a gyerek aktív kérdező. Tudást szív fel, a szülők számára ez az az időszak, amikor lerakhatják az alapot. A 13 éves már kamaszodik, ezek az évek már az egyéni út kialakításáról szólnak. Jó, ha széles palettát tudunk felmutatni számára az ima gyakorlása terén, választani tud, mi áll hozzá közel.

A hitre jutás szempontjából döntő a szülők istenkapcsolata. Az édesanya szerint „ösztönösen és átgondoltan” kell a gyerek életében jelen lenni, együttműködni, kísérni, vezetni és őrizni az úton.

Dyekiss Virágnak és férjének sikerült a családban a gyerekek életkorának megfelelő, az Egyház liturgikus gazdagságából és a néphagyomány rítusaiból merítő imaéletet kialakítani. Ez keretet ad a napnak, megvannak benne a „határhelyzetek” – a népi életben ez volt a harangszó – amikor az ember befele és felfele kész figyelni. Az édesanya kihasználja a lehetőségeket, beveti kreativitását, hogy játékot vigyen bele az imagyakorlatokba. Vallja,

meg kell találni azt a formát, amin keresztül az adott gyerek kapcsolódni tud Isten világához.

Megkínálja őket számtalan műfajjal, imaformával, és a lelkesedés, mely őt fűti, bizonnyal rá tudja hangolni a gyerekeket arra, hogy mindennapjaikba behívják az Urat, és folyamatos párbeszédben legyenek vele.

Virág előadása foglalkozott a kisgyermekes családok – a helyzet elsősorban az anyákat érinti – szentmisén való részvételével. Komoly probléma, hiszen a jövő múlik azon, hogyan élik meg ezt a gyerekek. Virág számba vette a jelenlegi gyakorlatokat, ezek hátrányait és előnyeit mind a gyerek, mind az anya szempontjából. Meg tud-e történni a Jézussal való találkozás? Leginkább üdvözlendő megoldás Virág szerint a „külön” gyerekmise, jó, az alternatív foglalkozás az igeliturgia alatt, a babaszoba, a gyerekek részvételét, bekapcsolódását támogató elemek a szentmisében. Dyekiss Virág szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy

gyerekkorban lehet lerakni annak alapját, hogy a gyerek fontosnak tartsa a miselátogatást, de az is lényeges, hogy az anya erőt tudjon meríteni a szentmiséből.

Az édesanya kitüntetett figyelmet szentelt az ünnepeknek, kiemelten a liturgikus év három nagy ünnepének, a karácsonynak, a húsvétnak és a pünkösdnek. Ezek kitüntetett pillanatai annak, hogy Jézus jelenlétében éljünk. Az ünneplést Dyekiss Virág folyamatban látja: várakozást és beteljesedést, a csodában élés, majd a lecsengés követi. Családi rítusaik és szokásaik mellett fontosak az Egyház szertartásai is. Az édesanya fontosnak tartaná, ha az Egyház az ember életútjának fontos ünnepeit jobban bekapcsolná a hitéletbe. Így például Dyekiss Virág visszahozná az asszonyavatás szertartását, bevezetné a szülésre bocsátó áldást, és ugyancsak áldást kapcsolna az élet egy-egy új állomásához, kihasználva minden olyan mozzanatot, amivel kapcsolódni lehet az Úrhoz.

Végül köszönetet mondott a papoknak azért, hogy segítik a családokat hitük gyakorlásában.

Szabó Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális helynöke Apák, merjetek családotok papjává válni! Hogyan vezessük, segítsük a férfiakat küldetésükben? címmel tartott előadást; mint görögkatolikus pap és hétgyermekes családapa mondta el tapasztalatait. Számba vette a férfilét nehézségeit. Rámutatott a férfiidentitás válságára, melynek oka a hamis, a média, a reklámok által sulykolt férfikép, a családfői szerep gyengülése, a szinte apa nélkül felnőtt generáció bizonytalansága. Erre a férfi védekezéssel igyekszik válaszolni – tapasztalja Szabó Tamás. Megpróbál férfinek látszani, ami elsősorban „optikai tuning” – ő a kigyúrt férfi a terepjáróval. Jellemzi a szenvedély, gond nélkül legurít egy este tíz sört, pornót néz, szereti a vad kicsapongást, és 40-50 évesen meg sem próbál férfivá válni.

A probléma jelen van az Egyházban is, az Egyház számára is kihívás a férfiről való gondolkodás. Szabó Tamás látja például, a férfi, akinek vezetnie kellene az imát, ebben a feladatban úgy érzi magát, mintha űrhajót kellene vezetnie. Az elvárás újabb pofont ad neki, valamihez már megint kevés volt, felerősödik benne a kudarctól való félelem.

A férfit állandóan provokálja a társadalom. Válaszokra van szüksége, melyek stabilak, és kapaszkodót jelentenek.

Szabó Tamás szerint korunk identitásválsága nem unikum.

A történelemben látjuk az ilyen az elbizonytalanodásokat, és azt is, hogy az Egyházban ilyenkor mindig jöttek olyan emberek, akik igazi példákká váltak, az emberek meríteni tudtak belőlük, identitást, tartást és küldetést találtak.

Ilyen példa Szent József, a bizalom embere, Szent Bazil, Szent Ferenc, Szent Ignác és Szent Brúnó.

Szabó Tamás szerint férfiatlanná a kényelem és a gazdagság teszi az embert, probléma, amikor életükben külsőségek túlzott hangsúlyt kapnak.

Bemutatta egyházmegyéjük egy jó gyakorlatát, a Szent András-férfikört. Programjuk és működésük sokat merít az Exodus 90 lelkigyakorlatból. Olyan férfiakat is be tudtak vonzani, akik nem „elit” templomba járók. A fizikai, lelki és szellemi kihívásokat tartalmazó gyakorlatok, közösségteremtő rítusok képesek voltak megerősíteni a férfiidentitást.

A továbblépést a tanítvánnyá válás jelenti, itt az imaélet már meghatározó elem, nevel és formál, ahogy a rítus is.

Az imatanulás az apákat szólítja meg, akik ezt tovább tudják adni gyerekeiknek. Szabó Tamás a hálaadó imára buzdított: a hálaadás felemeli az ember fejét, ráébreszti, nincs egyedül, hiszen Istenre figyel, kiemeli a „rajtad múlik” nehéz terhe alól, és értelmet ad az életnek. A hálaadó lélek megelégedett, ez pedig a boldogság előszobája.

Az imában önbecsülést megélő ember rájön az isteni élet gazdagságára, és az Istenhez tartozás ünnepe lesz számára az imádság.

Végül azt kívánta paptestvéreinek, lássák meg a papságban a legférfiasabb szerepet, mely az élet, a szeretet szolgálatában áll.

Forrás: Magyar Kurír, szöveg: Trauttwein Éva, fotó: Lambert Attila

Nyíregyházi Egyházmegye