Mit adhatnék én…? – Szűz Mária neve napját ünnepelték Csíksomlyón  

Mit adhatnék én…? – Szűz Mária neve napját ünnepelték Csíksomlyón  

Szűz Mária Szent neve búcsúját tartották Csíksomlyón szeptember 12-én. Az ünnepi szentmise meghívott vendége és szónoka Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök volt.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: képernyőkép2024. szeptember 20. 08:09

A papság és az asszisztencia bevonulása után P. Timár Asztrik OFM templomigazgató üdvözölte a megjelenteket.

Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke, a szentmise főcelebránsa köszöntötte Ábel püspököt, a híveket, és háláját fejezte ki, hogy együtt imádkozhatnak ezen a napon, mennyei édesanyánk névnapja alkalmából.  

»Mit adhatnék én az Úrnak, akitől annyi mindent kaptam?« – idézte a zsoltáros szavait. Vele tesszük fel a kérdést: mit adhatnánk a Boldogságos Szűzanyának névnapi ajándékul, aki a mi mennyei édesanyánk, és akinek a támogatását annyiféleképpen megtapasztaljuk. Legyen ez a szentmise megbecsülésünk, köszönetünk kifejezője – ajánlotta fel a liturgiát Tamás József püspök atya.

Prédikációjában Szocska Ábel püspök atya meghatottságát és örömét fejezte ki, hogy együtt ünnepelhet ezen a napon a zarándokokkal, hiszen – mivel a görögkatolikus egyházban nincs különleges tisztelete Mária névnapjának – először vesz részt ilyen búcsún.

Mint az anyaországtól elszakítottan nevelkedett magyar, közösségét fejezte ki a Székelyföldön élőkkel. „Az isteni gondviselés egy kegyhelyre vezetett, Máriapócsra” – mondta, így a Mária-tisztelet szintén egyfajta közösséget jelent az itt jelenlévőkkel.

A név jelenőségéről beszélt: milyen fontos a gyermeknek, őt hogyan szólítják; az anyának, ha hallja gyermek nevét; milyen érzelmeket vált ki a szerelmünk vagy a haragosunk nevének említése.

„Megdobban a szívünk, mikor a Csíksomlyói Szűzanyáról hallunk” – fűzte tovább gondolatait. Hiszen a Szűzanya példaként áll előttünk. Kitartása az Isten és az igen mellett követendő magatartás számunkra. A kitartásnak a mi életünket is át kell szőnie. A jólét és a nehézségek ugyanakkor eltántoríthatnak kitűzött céljainktól, elveinktől, hitünktől. Buzdításként arra hívta a jelenlévőket, hogy tartsanak ki hivatásuk, családjuk, szülőföldjük és a Csíksomlyói Szűzanya mellett.

A szentmise végén Asztrik atya elmondta, hogy először prédikált görögkatolikus főpásztor a csíksomlyói kegytemplomban. Arra is visszaemlékezett, hogy Máriapócsnak és dr. Keresztes Szilárd püspök atya ösztönzésének köszönheti Csíksomlyó, hogy 2005-ben bekerült a európai nagy kegyhelyek közé. Majd 2022. október 7-én Csíksomlyón kötötték meg a testvéri együttműködést Máriapócsal: a testvérkegyhely dokumentumát írták alá dr. Mosolygó Péter kegyhelyigazgató atyával.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: képernyőkép

Nyíregyházi Egyházmegye

Csíksomlyó, ünnep, Szűz Mária, Mária-tisztelet
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert