Élő és holt kövekből épült templom – Ökumenikus konferenciát rendezett a Pannonhalmi Főapátság

A tanácskozás első napján részt vett Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök; Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke; Kondor Péter evangélikus püspök; Lackner Pál nyugalmazott evangélikus tábori püspök és Hölvényi György európai parlamenti képviselő. A Pannonhalmi Főapátság negyedik alkalommal rendezte meg nemzetközi ökumenikus konferenciáját. Az előadók ezúttal az Egyházról való gondolkodás kérdéskörét járták körbe.

Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, különleges évfordulón kerül sor erre a konferenciára: a pannonhalmi szerzetesközösség a szerzetestemplom felszentelésének 800. évfordulóját ünnepli. A jubileumi rendezvénysorozat mottójául azokat a kifejezéseket választották, amelyeket Ferenc pápa mondott a monostorral kapcsolatban: „spirituális emlékmű”, „az imádság helye” és a „testvériség hídja”. Valóban,

az ökumenikus konferencia napjaiban különlegesen megtapasztaljuk, hogy ugyannak az istenképmásnak a hordozói vagyunk: Krisztusban mindannyian testvérek.

A főapát külön köszöntötte Rowan Williams volt canterburyi érseket és az ökumenikus mozgalom és a teológia jeles és nagy képviselőit. Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát megemlékezett azokról, akik „nem tudnak itt lenni velünk, mert az árvíz megelőzésével és a következmények elhárításával küzdenek”.

Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa köszöntőjében Henri de Lubac SJ francia teológust idézve rámutatott, az Egyház egy paradox valóság, mint ahogyan az emberiség is paradox. Az Egyház már az első napok óta, az emberiség vonásait – nyomorúságait – tükrözte. Ezek a vonások és nyomorúságok tükröződnek mai gyülekezeteinkben is.

Ez teszi olyan gyönyörűvé, olyan emberivé, mégis olyan istenivé az Egyházat.

Az erről való gondolkodás azért sem egyszerű, mert alapítójának, Isten Bárányának a követése sem az. A nuncius rámutatott, a görögben az ekklészia szó, amelyet egyháznak fordítanak, két részből áll: a ki és a hívni szavakból. Az Egyház meghív és kihív. Egy olyan közösség, amely minden magányosságon és individualizmuson túlmutat, ahol a különbözőségeket elfogadják és integrálják, ahol azok lehetünk, akik valójában vagyunk, és azokká fejlődhetünk, amire valóban hivatottak vagyunk – Istennel és más emberekkel kapcsolatban álló személyekké.

„Pontosan egy évvel ezelőtt látogatta meg Őszentsége, Bertalan egyetemes pátriárka a tiszteletreméltó Pannonhalmi Főapátságot, és ezzel a látogatással fontos jelzést adott nemcsak a békéért végzett munka és a vallásközi dialógus területén, hanem a keresztények közötti ökumenizmus területén is“ – kezdte köszöntőjét Arsenios (Kardamakis) Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája. A pátriárka akkor hangsúlyozta: a Pannonhalmi Főapátság „látható szimbóluma annak a lehetőségnek és esélynek, hogy az egyházak felülkerekedjenek a múlt tévedésein, és az isteni szeretet örömhírével és hirdetésével újra összekapcsolódjanak egymással”. Az ökumenizmusnak, a lelki úthoz hasonlóan, a gyarlóságaink, vétkeink és hibáink beismerésével kell kezdődnie – emelte ki a metropolita.

A liturgikus tapasztalat arra tanít minket, hogy a történelem gyógyulása Jézus Krisztussal, az Eljövendővel való élő közösségben valósul meg.

A liturgia arra is megtanít, hogy meghalljuk a másik hangját és beillesszük a hívek imádságának, a doxológiának, a dicséretnek szimfóniájába – zárta köszöntőjét Arsenios (Kardamakis) Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája.

Rudolf Prokschi katolikus pap, a PRO ORIENTE Alapítvány alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta, a Pannonhalmi Főapátság nagyon aktív, sőt úttörő munkát végez a keleti és nyugati egyházak együttműködése érdekében. Ezzel Isten eszköze lett az egység kiépítésében. Rudolf Prokschi azt is kiemelte, hogy a keleti egyházakkal való együttműködés az egész társadalomra hat.

A mai világhelyzetben különösen nagy jelentősége van az ökumenikus törekvéseknek, hiszen ez a konfliktusok megoldásában és a béke megvalósításában is fontos szerepet játszhat.

A köszöntők után előadásokat hallgattak meg a résztvevők. A délelőtti szekció elnöke Görföl Tibor teológus volt.

Nikolaos Loudovikos teológus, vallástudós, pszichológus A részesedés jegyében álló egyháztan és az analóg identitáscímű előadásában rámutatott, ismert a karizma és intézmény kettőssége, mint ahogyan azt is tudjuk, hogy egyszerre vagyunk tagjai az Egyháznak és mi vagyunk az Egyház. Van egy tapasztalati és egy lelki oldala az Egyház életének. Az isteni valóságban való részesedés különféle formákban valósul meg, ennek különböző oldalai az önátadás szintjeit jelentik.

Minden önátadásnak és önfeláldozásnak az Eucharisztia a mintája.

De a részesedésünket tovább is adjuk, ezzel új részesedéseket létrehozva. Az előadó Szent Maximoszra utalva hangsúlyozta, az Egyház Isten életének mimézise, utánzása. Ennek két kiemelt pontja a kezdet és a vég – e csúcspontokban a teremtmények egysége és különbözősége is megmarad.

Michael Seewald német teológus Az élő evangélium és a zarándokegyház – hűség és megújulás egy kihívásokkal teli korban című referátumában emlékeztetett, a II. Vatikáni Zsinat Szent Pál apostol nyomán azt tanította, hogy az Isten Igéje Isten ereje mindazok számára, akik hisznek (Róm 1,16). A kinyilatkoztatás nemcsak az értelem számára nem ismert igazságok felfedése, hanem Isten erejének megnyilvánulása is. Az evangélium eszkatológiai fogalom, mely Isten eljövetelére és ítéletére vonatkozik. Ez ugyanakkor nem az időben utolsóra, hanem intenzitására értendő. Az előadó kifejtette, a tanítás fejlődésében korrekciókat, de szakadásokat is felfedezhetünk. Megközelítésében

a zarándokegyház kifejezés arra utal, hogy az Egyház nem statikus valóság: utazik, keres, és abban a hitben él, hogy igazi élete el van rejtve Krisztusban.

A folytonosság teológiája azt mondja, hogy a tanítást az idők során csak mélyebben ismerjük meg, de korrekcióra nincs lehetőség. Ezzel szemben áll a determinizmus, mely szerint a keresztény hit képlékeny massza. Michael Seewald szerint az igazság a kettő között van, s mivel az evangéliumhoz intézett kérdések változnak, a tanítás értelmezése is változik. A zarándok Egyház ugyanakkor soha nem fogja feltárni az evangélium teljességét.

Stephanie Dietrich norvég lelkész, teológus „Ha nem ismered fel Krisztust a koldusban, a templom ajtajában, nem találod meg a kehelyben sem” (Aranyszájú Szent János) – az Egyház a világban és a világért címmel tartott előadást. Mint elmondta, az Egyház akkor hiteles, ha

azt teszi szerdán, amit vasárnap prédikál.

A korai Egyház idején a diakónia fontos szerepet játszott a hit elterjedésében, ez pedig a keresztény identitásnak is meghatározó eleme lett. Az idézet arra utal, hogy Aranyszájú Szent János idején sok esetben a keresztények részt vettek az Eucharisztia ünneplésében, de elhanyagolták a szegények szolgálatát. Az egyházatya homíliáiban arra hívta fel a figyelmet, hogy két oltár létezik: a templomban látható és a rászoruló ember. Az előadó rámutatott, hogy az Eucharisztia tisztelete azt is jelenti, hogy meg kell őrizni a teremtett világot. E mellett az Eucharisztiának közösségteremtő ereje is van, hiszen nem csak Istennel, de egymással is összeköt.

Máté-Tóth András teológus, vallástudós a kommunista diktatúra hosszú árnyékáról beszélt. Ez az örökség Kelet-Európában egyfajta történelmi ökumenét jelent. A kommunizmus első fele az egyiptomi fogságot idézi: komisszárjai arra törekedtek, hogy az emberek hitévé a materializmus váljon, lojálisak pedig csak a pártállamhoz legyenek. A hatvanas években a babiloni fogság következett: az Egyház létezhet, ha elfogadja a diktatúra viszonyait, működhet a „sekrestye katolicizmus”. Az előadó szerint

a rendszerváltás után a kommunizmus nem múlt el nyomtalanul.

Az Egyház elsősorban a törvényi és gazdasági biztonságra törekedett, emiatt viszont a politika játékszerévé vált. Közben a korszerű lelkipásztori terv kidolgozása elmaradt, sőt, az evangéliumhoz való hűség, az idők jelének megértése helyett az Egyház egyfajta áldozati szerepet vett magára. Máté-Tóth András úgy látja, hogy a kommunizmus idején kialakult gondolkodási és magatartási minta követése folytatódott. Az előadó szerint az Egyház vízióját vesztette. Napjaink „őgyelgése” helyett meg kellene találnia újra az iránytűt, számot kellene vetnie a veszteségekkel, s az evangéliumból kiindulva reményt kellene adnia az embereknek.

Ezt követően a napközi imaórán vettek részt a tanácskozás vendégei a Szent Márton-bazilikában. A délutáni szekció elnöke Pecsuk Ottó református lelkész, teológus, a Magyar Bibliatársulat főtitkára volt.

Mi köze a templomnak a testhez? Lehet-e személy teste nélkül az ember? A test hordoz-e minket, vagy mi hordozzuk őt? Van-e fizikai súlya a szellemnek? Nádas Péter író, esszéista, fotográfus lírai előadásában János evangéliumából kiindulva a tudat, a test, a személy és a lélek kapcsolatáról elmélkedett, különös tekintettel az élet utolsó pillanatára. És a templomfára.

Rowan Williams volt canterburyi érsek Az Eucharisztiából élő Egyház és Isten ígérete című előadásában hangsúlyozta, a Katolikus Egyház a hit és az emberiség teljességét szolgálja. Amikor az az eucharisztikus ünneplés folyik, Jézus megszenteli a teremtést, az ember pedig Isten közelségébe kerül. Mi az új a kereszténységben? – tette fel a kérdést a teológus előadó. Maga az Egyház léte, hiszen eddig ilyesmi nem létezett. Jézus Krisztus feltámadásával nem a kereszténység, hanem a Katolikus Egyház született meg. Az első század keresztényei azért jöttek össze az Eucharisztia ünneplésére, hogy magukhoz vegyék Jézus Krisztus testét és vérét, mely által új emberré válnak. Ez az étkezés az Isten utáni szomjat és éhséget is oltja. Az előadó azt is kiemelte, hogy

az Egyház nem alá és fölérendeltségről szól, hanem a testvéri közösségről.

A Katolikus Egyház élete életadó élet. A homo eucharisticus azt jelenti, hogy ebben az életteremtésben egyesülünk. Rowan Williams volt canterburyi érsek szerint Isten nagylelkűségének ajándékát tovább kell adnunk azért, hogy mások is megújuljanak.

Christoph Schönborn OP bíboros, bécsi érsek az Egyházról és az idők jeleiről szólt. A kereszténység és az iszlám viszonyáról elmondta, hogy mind a kettő univerzális és kinyilatkoztatott vallás, vagyis szemben állnak egymással. Ám van köztük közös pont, ez pedig Isten, aki arra indít bennünket, hogy a jót képviseljük. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa a párbeszéd jegyében többször is találkozott muszlim vallási vezetőkkel. A globális Észak és Dél vonatkozásában elmondta, Európa napja leáldozóban van, néhány éven belül a világ népességének csak 4%-a fog itt élni. Ebből adódik, hogy

az Egyház jövőjét nagymértékben fogják meghatározni az Európán kívüli népek.

A bíboros harmadik témaként a Laudato si’ enciklikát említette. „A Föld sikít a fájdalomtól” – idézte e szöveget. Kiemelte, naponta 97 millió hordó (175 liter) kőolajat használunk el, ez hihetetlenül megterheli a környezetet. Ferenc pápa szerint ugyanakkor a Föld ökológiája nem választható el a humánökológiától.

A negyedik téma a vallás és az állam viszonya volt. Az előadó emlékeztetett: a világban egyre jobban átpolitizálódik a vallás. Európában viszont ugyanilyen szerepet játszik a laicitás gondolata, például Franciaországban és Spanyolországban. Sokan azt mondják, a keresztény értékek nem a mi értékeink. Felfogásuk szerint a keresztények mindenre nemet mondanak. Ők nem akarják meghallani a mi igeneinket. Christoph Schönborn OP bíboros végül azt emelte ki, hogy vannak dolgok, melyek állandóak: mindannyian egy nőtől születtünk, mindannyiunknak van apja, voltunk gyermekek, és mindannyian meg fogunk halni. Bármit is mond a gender ideológia, ez nem vitatható.

Ezt követően kerekasztal-beszélgetésre került sor Görföl Tibor teológus; Rowan Williams volt canterburyi érsek; Várszegi Asztrik OSB püspök, volt pannonhalmi főapát; Varga Gyöngyi evangélikus teológus; Kővári Magdolna SSS központi elöljáró és Dorothee Bauer csellóművész, teológus részvételével. A diskurzus résztvevői az ember függő állapotáról, az emberi autonómiáról, Isten irgalmáról, az ökumenikus szellemről, az imádkozásról, a kereszténység társadalomban és a művészetben betöltött szerepéről beszélgettek.

Forrás: Magyar Kurír, szöveg: Baranyai Béla, fotó: Lambert Attila

Nyíregyházi Egyházmegye