Keresztény életünk az Istenről tegyen tanúságot – kánoni látogatás zajlott Bökönyben

Keresztény életünk az Istenről tegyen tanúságot – kánoni látogatás zajlott Bökönyben

A háromnapos esemény záró alkalma a szeptember 22-én tartott ünnepi főpapi Szent Liturgia volt, mely a templomkertben vette kezdetét, ahol a felújított keresztet áldotta meg Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2024. szeptember 23. 22:09

Kánoni vizitáció zajlott a Bökönyi Görögkatolikus Parókián szeptember 20. és 22. között.

A keleti egyházak törvénykönyvében szereplő előírás szerinti látogatás során az egyházmegye vezetősége és központi irányítói bepillantást nyerhettek a községen élő görögkatolikusok életébe, mindennapjaiba, a közösség által fenntartott szociális intézmények működésébe, a parókus pasztorációs munkájába. A háromnapos látogatást dr. Gánicz Endre Sándor főhelynök atya értékelte vasárnap, a főpásztori Szent Liturgia végén, aki munkatársaival miden tekintetben példaértékűnek találta a parókia feladatellátását.

A híveket arra biztatta, hogy ne idegenkedjenek a betegek kenete szentségének felvételétől, hiszen így kíséri végig egész életünket a szentségekkel való élés. A betegek kenete testi-lelki gyógyuláshoz segítheti az abban részesülőt.

A házigazda, Szokira János parókus atya megköszönte a főpásztor jelenlétét és a bökönyiekhez való lelki közelségét.

A három nap alatt tapasztaltak közül azt az élményt idézte fel, ahogyan Ábel püspök a vizitáció legelején a tabernákulumból a szentséget kiemelte: tisztelettel és szeretettel teli gesztusát az oltáron jelenlévő Jézus Krisztus felé tanító erejűnek nevezte János atya. Szent Pál apostol szavait idézte:

„Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben.” Ef3

A képviselőtestület alelnöke a közösség nevében köszönte a főpásztor nyitottságát és közvetlenségét.

Bököny csaknem háromezer fős község, a legfrissebb adatok szerint mintegy 1200 fő vallja görögkatolikusnak itt magát; sok, kelet-magyarországi településhez hasonlóan a lakosság fiatalabb generációi életlehetőséget keresve innen a nagyvárosokba vagy külföldre mennek.

A parókia szociális hálójával mintegy 180 idős ellátottról gondoskodik házi segítségnyújtás keretében, további 50 fő veheti igénybe a szenvedélybetegek nappali ellátását – mintegy harminc munkavállaló közreműködésével. A Bökönyi Görögkatolikus Parókia Szociális Szolgáltató Intézmény épületében évente négyszer tartanak ruhaosztást, több alkalommal tartósélelmiszer-csomagot adnak át a rászorulóknak, de kávét, teát vagy épp tisztasági csomagot az év bármely időszakában juttatnak annak, aki ezt igényli. A közösség karitatív érzékenységét mutatja, hogy ismerik a település rászoruló családjait és meglátják szükségüket: segítik őket a pap közbenjárásával. A parókia közösen és egyénileg szervezve évente többször is zarándokol Máriapócsra, közös kirándulások bálok színesítik a hétköznapokat.

Mindez összhangban áll azzal, amiről Ábel püspök prédikációjában beszélt. Ő ugyanis a nagy múltú egyházközség levéltárban fellelhető irataiból idézett: az ott található kánoni látogatási jegyzőkönyvek tanúsága szerint a közösség a 18. század végétől kezdődően azon igyekezett, hogy a templom és környéke rendezett legyen (viharkárokat javítanak, fatornyot építenek önerőből, harangot készíttetnek, sekrestyét építenek, útmenti keresztet állítanak, templombelsőt festetnek, mozaikot rakatnak a homlokzatra stb.) Az 1816-os levéltári dokumentum szerint: „A hívek az istentiszteletek látogatásában szorgalmasak a szentbeszédet és a katekézist is örömmel hallgatják.”

A kánoni látogatások nyújtotta bepillantások a közösség történelmébe, életébe megerősítenek abban, hogy ennek a közösségnek nagy múltja van, és mindig is buzgó hívek éltek itt, akik szerették a szépet, s arra törekedtek, hogy az egyházközségben minden rendben legyen – foglalta össze a főpásztor.

A szépség az Isten szeretetének kivetülése a világra. Elődeink az Isten szépségét látták mindabban, amiért fáradoztak. Így ragaszkodjunk mi is a széphez, azaz a Jóistenhez, akinek köszönhetően gyönyörű ez a világ. Igyekezzünk szépen élni, hogy keresztény életünk is az Istenről beszéljen, Róla tegyen tanúságot – buzdította a híveket.

A szertartás végén Ábel püspök olajkenetben részesítette a jelenlévőket, akik között ott volt a város vezetősége, Papp Csaba polgármester és a térség országgyűlési képviselője, dr. Simon Miklós is.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

kánoni látogatás, Bököny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert