A rókahegyi közösség újabb előadásra gyűlt össze

A rókahegyi közösség újabb előadásra gyűlt össze

A rókahegyi görög esték VI. évadának 10. előadása a Tízparancsolat kilencedik parancsa volt, amit Orosz István Mokiosz atya tartott 2024. október 1-én. A személyes hangvételű, olykor humoros, de ugyanakkor tudományos előadás minden jelenlévő tetszését elnyerte.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: Polonkainé Bartók Katalin2024. október 4. 08:30

Az előadó abból indult ki, hogy nehéz arról a parancsról beszélni, hogy felebarátod házastársát ne kívánd, mert már szó volt erről a hatodik parancsban is, és még szó lesz a tizedikben is. Megállapította, hogy ez nagyon specifikus parancs. Az összes többinél széles a skála, itt viszont egyetlen mondanivalóra szűkül. Ugyanakkor nagyon életszerű is a mai világban.

Általános derültséget kiváltva, a Mézga család Pauláját vetítette ki, akinek a „bárcsak” sóhajtásait mindnyájan ismerjük. Házasságban él, családban, de apró adagokban veszélyes a viselkedése: imbolyog a 9. parancs terén.

Előadónk leszögezte, hogy a 9. parancs tágas: nemcsak a tényleges megcsalásról szól, hanem arról a hosszú folyamatról, ami oda vezet. A „kívánás” rontja a férfi és a nő kapcsolatát. Mert ez a kapcsolat alapvetően már közösség. Sőt vannak gyümölcsei is: a gyermekek. És így kiteljesedik a kép: a nagyobb közösségre, a Szentháromság közösségére utal. Életet áraszt! És éppen a krisztusi élet virágoztatása a házasság célja.

Visszatérve Paulához: ő olyan életre vágyakozik, ami nem létezik (mint ahogyan el van választva a 6. a 10. parancstól). Alapvetően ez a baja. Ő irigy egy más életre. De aztán kipukkan a buborék! A Kiv 20,17 – amiből az Egyházban a 9. és 10. parancs lesz – éppen az irigységnek a tiltása. Ne vágyódj egy másik életre! Különösen nem az embertársad házasságára, házastársára. Előadónk a katekizmust idézte, amely szintén az irigységet teszi alapnak e téren. A szabad akarat alapján történik a vágyakozás. Éppen ezért nem mindegy ennek a használata, mert rendetlen vágy lehet belőle, ami bűnre vezet, végül házasságtörésre. A szabad akarat ilyen kiélése egyáltalán nem ad beteljesedést! Az irigység csak teljesítményt akar, nem beteljesedést – állapította meg az atya. Nemcsak a testi vágyról van itt szó, ami a semmiből születik! A szív tisztaságát kell őrizni, így lehet munkálkodni a megcsalás ellen. Mindenesetre dolgozni kell ellene.

Ezek után szemléletesen, egy jól sikerült ábrával mutatta be előadónk a beteljesült szerelmet (a szenvedély, elköteleződés, intimitás hármasságában). Rámutatott, hogy ma leginkább az elköteleződés hiányzik; nemcsak itt, hanem az élet minden területén. A házasságok jó része is ezért megy tönkre. Pedig az ősegyházban a házasságtörést kiközösítéssel büntették, az Eucharisztiától való eltiltással – mutatott rá patrisztikus szakemberként az atya.

Beszélt még a 9. parancs megtartásáról, amit a szív tisztaságának megőrzése, a radikalitás (Jézus alapján: Mt 5,28), a másiktól való tartózkodás, az irigységtől, az elképzelt világtól való távoltartás segít; ugyanakkor legyen lelkiismeretvizsgálat! Majd azzal fejezte be a mondanivalóját, hogy törekedni kell a jó kapcsolatra a házasságban, a természetes kapcsolatra, ahol a felek Istenben vonzódnak egymáshoz.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: Polonkainé Bartók Katalin

Nyíregyházi Egyházmegye

rókahegy, Tízparancsolat, előadás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert