University for everyone

Új sorozat indul a Pázmány Szabadegyetem JÁK-on

A hit és a tudomány kapcsolata évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem az a hely, ahol a katolikus tanítás egységes világmagyarázata találkozik a különböző tudományterületek által feltárt és képviselt tudományos igazságokkal. A Pázmány Szabadegyetem JÁK célja, hogy helyet adjon a hit és a tudomány párbeszédének, hogy előképzettségtől, világnézettől vagy életkortól függetlenül minél szélesebb kört bevonjon az erről való gondolkodásba. Legújabb sorozata 2024. október 24-én indul „Képzeltt beteg” címmel, melyhez csatlakozni lehet személyesen a Jogi Kar épületében, vagy regisztráció esetén néhány nappal később online, felvételről.

Forrás és fotó: ppke.hu2024. október 4. 08:30

Életkorunkra, képzettségünkre és bármely más meghatározó adottságunkra tekintet nélkül, mindennapi életünk részét képezi az orvosokkal, az egészségügyi-szolgáltatókkal való kapcsolat, amelynek középpontjában a saját, vagy hozzátartozónk egészsége, élete és méltósága áll. A „Képzeltt beteg” című előadás-sorozat ezt a mindennapi, „laikus” gyakorlatot és tapasztalást segíti (jog)tudatossá és érthetővé tenni, megfogalmazva az etikai-, teológiai-, jogi- és egyéb társadalomtudományi kérdéseket és dilemmákat. Mivel az e körben felmerülő kérdések és dilemmák jelentős részére nincs többségi, társadalmilag általánosan elfogadott válasz, így azokat az előadás-sorozat sem kívánja kétségeket kizáró módon megválaszolni, de igyekszik olyan ismereteket, összefüggéseket és érveket felsorakoztatni, amelyek hozzásegíthetnek, hogy ne mi legyünk a megmosolyogni való „képzelt beteg” saját életünk színművében.

A 10 előadásból álló sorozatot október 24-től november 28-ig, csütörtökönként 9:00-10:30-ig, és 10:45-12:15-ig hallgathatják meg az érdeklődők személyesen a Jogi Kar épületében vagy regisztráció esetén néhány nappal később online, felvételről.

A tervezett program:

  1. 10.24. csütörtök 9:00-10:30 – orvosi jog fogalma és fejlődéstörténete
  2. 10.24. csütörtök 10:45-12:15 – betegek és orvosok jogai és kötelezettségei
  3. 11.07. csütörtök 9:00-10:30 – orvos-beteg közötti jogviszony
  4. 11.07. csütörtök 10:45-12:15 – az orvosi műhiba, az orvos polgári jogi felelőssége
  5. 11.14. csütörtök 9:00-10:30 – jogi kérdések az élet kezdetén I. (abortusz, művi megtermékenyítés, dajkaanyaság)
  6. 11.14. csütörtök 10:45-12:15  jogi kérdések az élet kezdetén II. (abortusz, művi megtermékenyítés, dajkaanyaság)
  7. 11.21. csütörtök 9:00-10:30 – különös területek az egészségügy rendszerében I. (kiskorúak és pszichiátriai betegek, szerv- és szövetátültetések, védőoltások és járványügy)
  8. 11.21. csütörtök 10:45-12:15 – különös területek az egészségügy rendszerében II. (kiskorúak és pszichiátriai betegek, szerv- és szövetátültetések, védőoltások és járványügy)
  9. 11.28. csütörtök 9:00-10:30 – jogi kérdések az élet végén I. (hospice ellátás, ellátás visszautasítása, eutanázia, halál)
  10. 11.28. csütörtök 10:45-12:15  jogi kérdések az élet végén II. (hospice ellátás, ellátás visszautasítása, eutanázia, halál)

Az előadások személyesen látogathatók a Kar főépületében (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28.), de online is követhetők, a regisztrált jelentkezőink pár nappal az előadás után megkapják az előadásról készült felvételt.  Én mégis biztatom Önöket, hogy ha tehetik, jöjjenek el személyesen, nagyon érdekesek az előadások végén kialakuló beszélgetések az előadókkal, a felvételeken ezek a beszélgetések nem lesznek rajta.

Az előadások 5000 Ft regisztrációs díj megfizetése mellett ingyenesen látogathatóak.

Befizetési tudnivalók és jelentkezés itt: https://form.jotform.com/242733569047968

További részletek a linkre kattintva elérhetőek:

https://ppke.hu/pazmany-szabadegyetem-jak-kepzett-beteg

Forrás és fotó: ppke.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

szabadegyetem, Pázmány, kutatás, felsőoktatás, oktatás




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert